A „mi kultúránk” … avagy, tanulj, hogy boldogulj!
2011 március 24. | Szerző: amfortas
Annyuk! Meddig tanujjon a gyäräk?
Elgondolkodtam azon, hogy az emberi fajhoz legközelebb álló majmok utódjaik egy éves korukra önálló életre képesek. Manapság a civilizált társadalmunkban gyermekeink még 25 éves korukban sem képesek önálló életre, szüleik vagy az állam támogatására szorulnak, hogy befejezhessék tanulmányaikat, ami még mindig nem feltétlenül az életre készíti fel őket. Hogy is van ez?
Az emberi élet nem hunyna ki egészen, rossz példának okáért egy nagyobb természeti katasztrófa következtében… Bizonyos módon ennél is rosszabb lenne a helyzet. Néhány órán belül nemcsak a kőkorszakban találnánk magunkat, hanem a szinte teljes tehetetlenség állapotában is. Elvégre a kőkorszakban az emberek tökéletesen jól éltek élelmiszer-áruházak, bevásárlóközpontok, vaskereskedések nélkül is, és mindazon bonyolult rendszerek nélkül, amelyek gondoskodnak arról, hogy ezek a helyek tele legyenek a számunkra szükséges cikkekkel. Pár óra leforgása alatt zűrzavar és anarchia törne ki városainkban, és a létszükségleti cikkek mindörökre eltűnnének az áruházak polcairól. Napokkal később mindenütt éhínség lenne. Az életben maradtak nem ismernék a kőkorszaki ember számára magától értetődő készségeket – a saját környékükön termő ehető és ehetetlen növények megkülönböztetésének képességét, a vadállatok becserkészésének, megölésének, valamint húsuk elkészítésének és tartósításának képességét, és a legfontosabbat: a környezetükben található anyagokból való eszközkészítés képességét. Közülünk vajon hányan tudnak irhát pácolni? Kötelet készíteni nyersanyagokból? Követ pattintani? Hát még fémet olvasztani nyers ércből. Az évezredek során kifejlődött mindennapos kőkorszaki készségek elvesztek.
Legtöbbünk egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy olyan életet élünk, amilyet az embernek az idők kezdetétől fogva szántak; egy pillanatig sem kételkedtünk abban, hogy a gyerekeink pontosan azt tanulják az iskolákban, amit tanulniuk is kell. Óvodás és kisiskolás korban a gyerekek az idejük nagy részében olyasmit tanulnak, amit senki sem tud nem megtanulni, aki kultúránkban nő fel. Például megtanulják az elsődleges színek nevét. Hűha, képzeljétek csak el, hogy hiányoznak az iskolából aznap, amikor a kék színt tanulják. Életük hátralevő részében azon tűnődnének, milyen színű is az ég. Megtanulják megmondani az időt, megtanulnak számolni, összeadni és kivonni, és persze megkezdik az olvasás elsajátítását. Javasolnék egy kísérletet. Ha vennénk 30 gyereket két osztályra bontva, őket egyformán tanítjuk, ugyanazokat a tankönyveket kapják az iskolai évek alatt, ám az egyik osztályt egyáltalán nem tanítjuk olvasásra, a másikat pedig a szokásos módon tanítjuk: a tizenkét év végén mindkét osztályban egyformán tudnak majd olvasni. Azért merek biztosan előállni ezzel a sejtéssel, mert a gyerekek végső soron ugyanúgy tanulnak meg írni, ahogy beszélni: úgy, hogy olvasó emberek társaságában vannak, és képesek akarnak lenni arra, amire ezek az emberek képesek. Megfordult a fejemben a következő kérdés: Ahelyett, hogy két-három évig olyasmikre tanítjuk a gyerekeket, amiket amúgy is elkerülhetetlenül megtanulnak, miért nem olyasmikre tanítjuk inkább őket, amiket amúgy nem feltétlenül fognak megtanulni, és amiket abban a korban éppenséggel még élveznének is? Például a csillagok alapján való tájékozódást. A bőrcserzést. Az ehető és ehetetlen dolgok megkülönböztetését. Hajléképítést az elejétől kezdve. Szerszámkészítést nyersanyagokból. Kenukészítést. Az állatok nyomának követését – mindazokat az elfeledett ám még ma is értékes képességeket, amelyekre valójában a civilizációnk épül. Rendben van, az iskolák elég rosszul készítik fel a gyerekeket a civilizációnkbeli sikeres és embert beteljesítő életre, de miben kiválóak? Hát először is remekül távol tartják a fiatalokat a munkaerőpiactól. Nem lesznek tizenkét vagy tizennégy évesen bérből és fizetésből élők, vagy munkanélküliek, hanem továbbra is csak fogyasztók maradnak – és több milliárd forint értékű árut fogyasztanak a szülők munkával megkeresett pénzén. Képzeljék csak el, mi történne a gazdaságunkkal, ha az iskolák hirtelen becsuknák kapuikat. kétmillió aktív fogyasztó helyett hirtelen kétmillió munkanélküli fiatalunk lenne: teljes gazdasági katasztrófa. Természetesen egészen más volt a helyzet mondjuk kétszáz évvel ezelőtt, amikor még elsősorban agrártársadalom voltunk. A fiatalok az elvárásnak és a szükségnek megfelelően tíz-tizenkét éves korukban munkába álltak. A tömegek számára tökéletesen megfelelőnek tartották a négy-, öt- vagy hatosztályos oktatást. A társadalom jellegének változása miatt azonban kevesebb fiatalra lett szükség a gazdaságokban, és a gyermekmunka elleni törvények beiktatását követően hamarosan lehetetlen volt gyárakban dolgoztatni a tíz-tizenkét éveseket. Gondoskodni kellett arról, hogy ne legyenek az utcán – hol is lennének jobb helyen, mint az iskolában? Természetesen új anyagokat kellett a tananyagba illeszteni, hogy legyen mivel eltölteni az időt. Nem nagyon számított, hogy mi legyen az. Jegyezzék meg mindegyik állam fővárosának nevét, bonyolult egyenleteket vezessenek le, biflázzák be a bibliát. Tanuljanak meg verset elemezni, még akkor is, ha felnőttként soha többé nem olvasnak egyetlen verset sem. Olvassanak el egy nagyszerű klasszikus regényt, még akkor is, ha felnőttként soha többé nem olvasnak el egyet sem. Tanuljanak világtörténelmet, még akkor is, ha egyik fülükön bemegy, a másikon meg ki. Tanulják meg az euklédeszi geometriát, még akkor is, ha két évvel később egyetlen tételt sem tudnak bebizonyítani – akkor sem, ha az életük múlik rajta. Mindezt és sok-sok más dolgot persze azzal igazoltak, hogy hozzájárulnak a sikerhez és a gazdag beteljesüléshez, melyet ezek a fiatalok majd felnőttként megtapasztalnak. Kivéve persze, hogy nem így volt. Csakhogy erről senki sem akart tudni. Senkinek sem jutott volna eszébe az érettségi után öt évvel levizsgáztatni ezeket a fiatalokat, hogy kiderüljön, mennyi minden maradt meg bennük. Senkinek sem jutott volna eszébe megkérdezni tőlük, hogy valójában mennyi hasznát vették a tananyagnak, vagy hogy mennyiben járult hozzá sikerükhöz és emberi beteljesülésükhöz. A fiatalok távol tartása a munkaerőpiactól azonban csak a felét teszi ki az iskolák remek munkájának. A kötelező iskolai korhatár csökkentése a mai kormánytól megint csak egy olcsó blöff. Az őslakosoknál – a törzsi társadalmakban – a gyerekek tizenhárom-tizennégy éves korukra befejezik azt, ami mi a saját nézőpontunkból „oktatásnak” neveznék. Készen állnak az „érettségire” és a felnőtté válásra. Ezekben a társadalmakban ez azt jelenti, hogy 100%-ig képesek az életben maradásra. Az öregek egy csapásra mind eltűnhetnének, s akkor sem lenne zűrzavar, anarchia és éhínség e fiatal felnőttek között. Minden nehézség nélkül képesek lennének folytatni az életüket. A szülők képességei és technikái közül semmi sem veszne el. Ha úgy akarnák, egészen függetlenül élhetnének attól a törzsi szerkezettől, amelyben fölnevelték őket.
Tőlünk azonban mi sem áll távolabb, mint hogy a gyerekeink képesek legyenek a társadalmunktól függetlenül élni. Nem akarjuk, hogy az érettségizők 100%-ig képesek legyenek az életben maradásra, mert akkor megtehetnék, hogy kiszállnak a mi kis gondosan felépített gazdasági rendszerünkből, és azt teszik, amihez csak kedvük van. Nem akarjuk, hogy azt tegyék, amihez csak kedvük van; azt akarjuk, hogy pontosan két választásuk legyen (feltételezve, hogy nincs saját vagyonuk): Szerezzenek állást, vagy menjenek egyetemre. Nekünk mindkét választás megfelel, mert szükségünk van állandó utánpótlásra kezdő dolgozókból, emellett szükségünk van orvosokra, ügyvédekre, fizikusokra, matematikusokra, pszichológusokra, geológusokra, biológusokra, iskolai tanárokra, és így tovább. A polgári oktatás mindezt szinte maradéktalanul teljesíti. Az érettségizők kilencvenkilenc egész kilenc tized százaléka e két lehetőség közül választ.
Iskoláink nem mondanak csődöt, csak éppen olyasmiben érnek el sikert, amit nem vagyunk hajlandók észrevenni. Nem hibája a rendszernek, hanem jellegzetessége, hogy olyan érettségizőket állít elő, akiknek nincsenek készségeik, akik nem képesek életben maradni, és akik kénytelenek dolgozni vagy éhezni. A rendszernek ezt kell tennie ahhoz, hogy a dolgok továbbra is úgy menjenek, ahogyan most mennek.
És még egy baromságról. Az iskoláztatás szükségességét támasztja alá a kultúra egy berögzült mítosza. E szerint a gyerekek nem hajlandók tanulni, hacsak nem kényszerítik rá őket – az iskolában. Része magának a gyerekkor mítoszának, hogy a gyerekek utálják a tanulást, és minden áron igyekszenek elkerülni. Természetesen, akinek van gyereke, az tudja, micsoda képtelen hazugság ez. A gyerekek csecsemőkoruktól kezdve a világ legfantasztikusabb tanulói. Ha egy négy nyelvet beszélő családban nőnek fel, akkor három-négy éves korukra négy nyelven fognak beszélni – egyetlen iskolában töltött nap nélkül, pusztán a családtagjaik közt időzve, mert borzasztóan szeretnék, ha képesek lennének arra, amire a családtagjaik. Akinek van gyereke, az tudja, hogy milyen fáradhatatlanul kíváncsiak. Amint képesek kérdezni, szüntelenül kérdezősködnek, gyakran az őrületbe kergetve szüleiket. Kíváncsiságuk kiterjed mindenre, amit el tudnak érni, ezért van az, hogy a szülők hamarosan jó magasra tesznek – és ha lehet, hét lakat alá zárnak – mindent, ami törékeny, veszélyes, vagy nem gyerek kezébe való. Mind ismerjük a gyerekbiztos kupakokról szóló vicc igazságát: ez az a fajta, amelyet csak a gyerekek tudnak kinyitni.
Nostradamus
2011 március 16. | Szerző: amfortas
Mottó: a közeljövő – különösen annak
egy adott részlete – nem más, mint egy matematikailag kiszámítható képlet
eredménye, mely képletben az állandók a múlt eseményei, a változók pedig a
jelen történései.
Nostradamusról sok mindent el lehet mondani, akárcsak a jóslatairól. Egy
biztos: próféciái túl pontosak voltak ahhoz, hogy ne lehessen őket komolyan
venni. Lehet akár mágiát, telepátiát, természetfeletti képességeket, vagy bármi
mást tulajdonítani Nostradamusnak – aki korának kiemelkedő alakja volt -, de
ettől függetlenül a jövendölései túlságosan is pontosnak bizonyultak.
Centúriákba rendezett próféciái izgalmas olvasmányok. Én mindenesetre egy
konkrét próféciájára koncentrálnék. Mégpedig a II. centúria 90. versére.
Tudomásom szerint ez az egyetlen, mely konkrétan Magyarországgal foglalkozik.
A vers francia szövege (forrás: Erika
Cheetham – A nagy Nostradamus könyv):
Par vie et mort changé regne d’Ongrie
La loi sera plus aspre que service:
Leur gand cité d’hurlements plaintcts
et crie,
Castor et Pollux ennemis dans la lice
Magyarok földjén vált az
uralom.
A törvény nyomán felzokog a bánat.
Városukban vér folyt az utakon,
Castor, Pollux, testvér testvérre támad.
Tsunami Live…
2011 március 11. | Szerző: amfortas
Bela ezt írta: “En most Japan, Mie prefektura Kawagoe Cho nevu helyen vagyok, ahol az egyik lakasom van. Szemelyesen nincs semmi bajom, attol eltekintve, hogy a futes nem mukodik, kint havaseso esik. De van aram, viz, internet es nemi palinka. Viszont az orszagban nagyon nagy baj van tobb, mint 5 millio haztartas aram es minden mas kozmu nelkul van. Egy atomeromu eleg rendesen megserult es most egy nagy halom ember azon mesterkedik, hogy hogyan hutsek a tulfutott uran rudakat.”
Bela ezt írta: “Veletlenul elkottyantotta valaki a TV-ben. Nincs masodik hiradas rola”
(03.11.én, 14.20″ ) Ez elég szarul hangzik
19.40″ : Japánban nukleáris vészhelyzetet rendeltek el.
A föld tengelyét a rengés 27 cm-el elmozdította.
Fukushima erőmű
egy egyszerű képlet
2011 március 9. | Szerző: amfortas
Végre sikerült a női gondolkozást egy egyszerű, a férfiak számára is érthető sematikus ábrán megjeleníteni, íme:
És az eredmény:
MEGVENNI!!!
Milyen is vagy?
2011 február 24. | Szerző: amfortas
Ez egy teszt, amely segít abban, hogy lásd, milyennek látnak mások. (Ezt a tesztet AZ Emberi Kapcsolatok Intézete készítette és sok nagy vállalkozás használja napjainkban, hogy jobban megismerjék a dolgozóikat, valamint segítsen a munkatársak kiválasztásában.) A teszt nem azt mutatja, milyen voltál egykor, hanem azt, ki vagy ma.
Próbáld ki, érdemes! Végy elő papírt, ceruzát. Ne leskelődj, kezdd el a tesztet, és válaszolj a kérdésekre.
Biztos lehetsz, hogy AZ eredmény valóban AZ, hogy Ki Vagy Ma.
Tehát:
1. Mikor érzed magad legjobban?
A) reggel
B) délután és kora este
C) késő éjszaka
2. Általában így gyalogolsz…
A) meglehetősen gyorsan, nagy léptekkel
B) meglehetősen gyorsan, kicsi léptekkel
C) nem túl gyorsan, felemelt fejjel, arcoddal a világ felé, nézed azt
D) nem túl gyorsan, lehajtott fejjel
E) nagyon lassan
3. Amikor az emberekkel beszélgetsz…
A) összefonott karral állsz
B) összeteszed a kezeid
C) csípőre teszed egyik, vagy mindkét kezed
D) hozzáérsz, vagy megérinted azt, akivel beszélsz
E) játszol a füleddel, tapogatod AZ arcod, vagy simogatod a hajad
4. Amikor lazítasz, így ülsz…
A) a térdeid és a lábaid egymás mellett vannak
B) keresztbe teszed a lábaid
C) kinyújtóztatod, vagy kiegyenesíted a lábaid
D) magad alá húzod a lábaid
5. Ha valami valóban szórakoztat, akkor…
A) hatalmasat nevetsz
B) nevetsz, de nem olyan nagyon hangosan
C) csendben kuncogsz
D) szégyellősen mosolyogsz
6. Amikor elmész egy partira, vagy egy társas összejövetelre…
A) tele ajtóval mész be, hogy mindenki észrevegyen
B) belépsz, körbenézel, hogy kit ismersz
C) csendben belépsz és próbálsz észrevétlen maradni
7. Amikor nagyon keményen, koncentrálva dolgozol és megszakítanak…
A) örülsz a szünetnek
B) rendkívül irritál
C) változó, a két szélsőség közötti
8. Az alábbi színek közül melyiket szereted legjobban?
A) vörös, vagy narancs
B) fekete
C) sárga, vagy világoskék
D) zöld
E) sötétkék, vagy bíbor (Lila)
F) fehér
G) barna, vagy szürke
9. Amikor lefekszel, mielőtt elalszol…
A) hátadra fekszel
B) hasra fekszel
C) oldaladra fordulsz, kicsit gömbölyödve
D) egyik kezed a fejedre teszed
E) takaródba burkolózol, hogy a fejed sem látszik ki
10. Amikor álmodsz (álmodozol) gyakran…
A) zuhansz
B) harcolsz, vagy viaskodsz
C) keresel valamit, vagy valakit
D) repülsz, vagy lebegsz
E) általában nem álmodsz
F) mindig kellemesek AZ álmaid
Értékelés:
Add össze pontszámaid:
1.
(a) 2 (b) 4 (c) 6
2. (a) 6 (b) 4 (c) 7 (d) 2 (e) 1
3. (a) 4 (b) 2 (c) 5 (d) 7 (e) 6
4. (a) 4 (b) 6 (c) 2 (d) 1
5. (a) 6 (b) 4 (c) 3 (d) 5 (e) 2
6. (a) 6 (b) 4 (c) 2
7. (a) 6 (b) 2 (c) 4
8. (a) 6 (b) 7 (c) 5 (d) 4 (e) 3 (f) 2 (g) 1
9. (a) 7 (b) 6 (c) 4 (d) 2 (e) 1
10. (a) 4 (b) 2 (c) 3 (d) 5 (e) 6 (f) 1
60 Pont fölött: : Mások úgy látnak téged, mint valaki akivel szemben jobb óvatosnak lenni. Beképzeltnek, én központúnak látszol, aki hihetetlenül dominanciára tör. Egyesek talán csodálnak, arra vágynak, hogy jobban hasonlítsanak rád, de nem egészen bíznak benned, félve, Hogy túl mély kapcsolatba keverednek veled
51 – 60 Pont között: Mások úgy látnak téged, mint aki izgalmas, lobbanékony, meglehetősen impulzív személyiség. Természetes vezető, aki gyorsan határoz, bár lehet, nem a legjobb döntést hozza. Merésznek, kalandvágyónak, tartanak, olyannak, aki egyszer mindent kipróbál, aki kipróbálja a szerencséjét, és élvezi a kalandot. Szeretik a munkahelyén, mert élénkséget sugároz.
41 – 50 Pont között: Mások úgy látnak téged, mint aki friss, élő, sármos, szórakoztató, gyakorlatias és mindig érdekes. Olyan, aki mindig a figyelem központjában van, megfelelően kiegyensúlyozott, és nem kell tőle tartani.
Jóindulatú, körültekintő, és megértő. Valaki, aki mindig vigasztaló és segítőkész.
31 – 40 Pont között: Mások úgy látnak téged, mint aki érzékeny, körültekintő, óvatos és praktikus. Udvariasnak, tehetségesnek, de szerénynek tartanak. Nem túl gyorsan és könnyen barátkozol, de olyan valaki vagy, aki rendkívül lojális a barátaival, és elvárja, hogy a barátai is hasonlóak legyenek hozzá. Olyan, aki tudni akarja, hogy valóban mindent megtesz-e a barátod bizalmadért, és lehet akármilyen hosszú a barátság, felrúgod azt, ha a bizalmad megrendül.
21 – 30 pont között: Barátaid úgy látnak, mint aki pedáns és kicsinyeskedő. Nagyon megfontoltnak, rendkívül óvatosnak, lassúnak és fáradhatatlannak tartanak. Rendkívül meglepettek, ha valami felizgat, vagy pillanatnyi ihlet hatására cselekszel. Elvárják tőled, hogy mindent óvatosan megvizsgálj minden oldalról, és általában ellenezd. Úgy gondolják, hogy ezek a reakciók az óvatos természetedből származnak.
21 pont alatt: Az emberek azt hiszik szégyellős, ideges természetű, és ingadozó vagy. Valaki, akiről gondoskodni kell, akinek soha semmi nem jó, de nem is akar terhelni semmivel. Örökösen aggályoskodó, problémákat gyártó embernek látnak. Úgy gondolják rólad unalmas vagy. Vannak vagy egy tucatnyian, akik jól ismernek, azok tudják, hogy ez nem így van.
A természet része vagy
2011 február 23. | Szerző: amfortas
Azt hisszük, hogy mézet tudunk úgy csinálni, hogy nem osztozunk a méhek sorsában, pedig mi is csak méhek vagyunk, akik arra ítéltettek, hogy elvégezzék feladatukat és meghaljanak.
Ha belegondolunk abba, hogy példának okáért a méheknek, hangyáknak kódolt nyelvük van, ami segítségével működtetik társadalmukat, viszonylagossá válnak az olyan meghatározások, amelyek a verbális intelligenciát, mint az emberi faj sajátosságát határozzák meg.
Hát nem bolond dolog, ahogy az emberek a természetet magyarázzák, és közben azt gondolják, sőt, hiszik, hogy kívülállók, hogy megmenekülhetnek annak igazi mivoltától? Pedig ugyanolyan részei, szereplői vagyunk a természetnek, legfeljebb mások a szokásaink. Élünk, táplálkozunk, (fogyasztunk) reprodukálni igyekszünk magunkat, igyekszünk megtalálni és betölteni a szerepet, amire születtünk, és vagyunk néhányan, akik keressük annak értelmét, aztán meghalunk… és tulajdonképpen a dolgoknak onnan nézve már tényleg semmi értelme nincs, ha csak nem valami nagyon mély… de mégis, így mennek a dolgok.
És akkor ehhez jön az emberek gőgje, akik ráadásul azt gondolják, erőszakot lehet tenni a természeten, mint mindenen, sőt, ki lehet kerülgetni még a biológiai események végszavát is. És milyen elvakultak azzal a kegyetlenséggel és erőszakkal szemben, ahogy élnek, fogyasztanak, szeretnek, reprodukálják magukat, vagy háborút viselnek és megölik a hozzájuk hasonlókat. Elvakultak és félelembe ágyazottak.
Mindannyian így vagyunk ezzel? Én azt hiszem, meg kellene találnunk a feladatokat, amikért a világra jöttünk és tőlünk telhetően a legjobban megfelelni ezeknek a feladatoknak, tiszta erőnkből, anélkül, hogy uralkodnánk a hülye gőgjeink és hiteink szerint, vagy a kákán is csomót keresnénk, vagy ürügyet a semmittevésre, vagy akár azt hinnénk, van valami isteni a mi állati természetünkben és létünkben. Nincs. A szabadság? A döntés? Az akarat? Szerinted van a hangyának, méhecskének? Ez az egész mind-mind belső félelmeink vágyálma és tévedése, bugyutaság, lázálom!
De legalább le kellene győzni félelmeinket. Ki ne küzdött volna közülünk félelmekkel, amit az életünk állít folyton folyvást elénk? Félelem a betegségtől, az öregségtől, haláltól, a munkanélküliségtől, az egyedülléttől, egyáltalán: a jövőtől. Ki jobban, ki kevésbé, és van élethelyzet, ahol az erősebb a félelmek révén, azt kihasználva uralkodni tud a gyengébben. Mert mindig van férfi, aki a nő fölött nagyobb erejével uralkodik, szülő, aki a félelmet, mint nevelési eszközt alkalmazza: és már gyerekként megtanuljuk, hogy a félelemkeltés hatásos taktika. A félelem két irányba tekint: hatása lehet bénító, de ösztönző is. Az irányt mi határozzuk meg. Féld jól Magad, ha választanod kell! Félelmünk által vagy izoláljuk magunkat a környezetünktől, vagy szolidaritásra ösztönözhet, a közös félelmekkel szembeni összetartásra, kiútkeresésre. A félelem akár jó döntésekre késztethet. A félelem nyomására érzed, hogy így vagy úgy döntened kell, és egyik oldalon a kibontakozás lehetőségét reméled, másik oldalon a biztonságot keresed. Az egyik a másik kárára fog érvényesülni…mint minden eddig is. A gyereknek ősi félelme, amikor el kell engednie anyja kezét, az első önálló lépések megtételéhez. Az élet ezernyi kisebb nagyobb kihívással kopogtat ajtódon, és egyben meghív, hogy hagyd a fenébe az otthonod biztonságát. Mint egy nagy tó, amely az úszásra csábít, de ehhez a biztonságos talajt kell elhagynod azzal a meggyőződéssel, hogy a veszélyeken úrrá tudsz lenni. Tehát féld jól Magad!
És csak így érezhetjük talán, hogy valami konstruktív dolgot viszünk véghez abban a pillanatban is, amikor arra eszmélnénk, hogy már nem vagyunk, de legalább volt értelme életünknek. Ha csak pillanatokra is.
Azt gondoljuk, termeszvárat tudunk úgy építeni, hogy nem osztozunk a termeszhangyák sorsában, pedig mi is csak hangyák vagyunk, akik arra ítéltettek, hogy elvégezzék feladatukat és meghaljanak. 
Csigababy
2011 február 17. | Szerző: amfortas
A Dél-floridai Egyetem kutatói a napokban tették
közzé megdöbbentő felfedezésüket: létezik félig állat, félig növény élőlény
Rajzfilmekben, mesékben hallhatunk-láthatunk sétáló fákat, ugráló bokrokat.
Kedves és vicces jelenetek ezek, de bármennyire jól sikerültek is, nem tudnak
becsapni bennünket: egy bizonyos kor után minden emberfia tisztában van azzal,
hogy mi a különbség a növény és az állat között. Hacsak nem puhatestűekre
szakosodott kutató az illető…
Egy szép nevű – Elysia chlorotica – tengeri meztelen csigáról van szó,
amely Kanada és az Egyesült Államok keleti partvidéki vizeiben él. Méghozzá
eléggé különös életmódot folytat: a tengervízből felfalja a zöld algákat, majd
azoknak a fotoszintetizáló testecskéit a maga hasznára fordítja. Más szóval a szén-dioxidból
és vízből a napfény hatására szerves anyagot létrehozni képes testecskéket
beépíti a szervezetébe.
A friss szenzáció az, hogy az állatka maga is képes a klorofill
előállítására – márpedig az ilyen növényi képesség eddig kizártnak tűnt az állatvilágban.
A tudósok húsz éven keresztül kutatták a csiga titkát. Most már ismerik: az
első táplálkozásakor a csigabébi „ellopja” és sejtjeibe építi a zöld algák
génjeit, így lesz képes klorofillt előállítani. S ekkor bekövetkezik az a
bizarr fordulat, hogy ha a csigát folyamatosan megvilágítják, akkor képes
táplálkozás nélkül leélni teljes – mintegy egyéves – csigaéletét. Még ha csak
növényként is.
Mivel járulsz hozzá, mihez?
2011 február 11. | Szerző: amfortas
2010 Június 19
Nagy napra virradt az Őrségben Zala megye egyik legkisebb aprófalva, Magyarföld.
Két egymást követő polgármester kötelezte el magát évekkel ezelőtt, hogy megmentik, összekovácsolják a falu népét, a pusztulásnak, elnéptelenedésnek indult kis falu régi és új lakóit. 2010. június 19-én délután három püspök szentelte föl, áldotta meg Magyarföld és a környező vidék legújabb épületét, a fatemplomot. Azon a hűvös nyáreleji délutánon közel ezer ember állta körül a gyönyörű épületet. Voltak ott magyarföldiek, s jöttek a közeli településekről is. Sokan érkeztek a fővárosból és távoli vidékekről. Csendben álltak és hallgattak, meghatódva, áhítattal. Kórusok hangja szólt. Szinte angyali énekek töltötték be a teret és a szíveket. Magyarföld ünnepelt. Az ott álló sokaság meg a magyarföldieket ünnepelte. „Fejünket meghajtottuk, szívünket fölemeltük. Föl, föl!” – kiáltotta áhítattal az ég felé a templomépítő polgármester, akinek társaival bizonyosan sikerül feléleszteni a szunnyadó közösségi érzést, ezt a láthatatlan nagy erőt. A fatemplom közadakozásból épült, többek között hozzájárult a Nemzeti Színházban egy telt házas este bevétele is e nemes cél eléréséhez.
Örvény
színes, magyar-angol dokumentumfilm, 72 perc, 2010
Ezt a filmet 2010-ben forgatták Told községben , mely Magyarország egyik legelmaradottabb települése Hajdú-Bihar megyében. Itt mindenki nyomorult, minden magyar ember, cigány, nem cigány, jelene sivár, jövője kilátástalan. Senki nem gyűjt nekik „ nemes célokra”, például új fatemplom építésére. Másra sem… De sokat mesélhetne Olga, aki a közeli családsegítő részéről látogatja a családokat, mennyire tehetetlennek érzi magát sokszor, e kilátástalanság közepette. A több mint hat hónapon át zajló, állandó jelenlétre épülő forgatás olyan emberek és gyerekek életét követte nyomon, akiknek sorsát a munkanélküliség, az éhezés, az uzsorakamat pecsételi meg.
Ha erről valaki többet szeretne tudni, most beülhet a kényelmes, jól fűtött moziba kólával, kuttogatott pakoricával. Ez azonban nem izgalmas krimi, nem akciófilm, nem nyál a négyzeten. Ez a film a mélyszegénység problémáját sorsokon , történeteken keresztül ábrázolja, törekszik arra, hogy személyes és emberközeli pillanatokat tudjon hitelesen közvetíteni. Nem ítélkezik, nem keres felelősöket, egyszerűen csak jelen van. Talán újra lehetne gondolni a film kapcsán a szegénységről szóló rosszul-jól működő sztereotípiáinkat. Biztos nagyon fog Téged is érdekelni. A mozi bevételeit államunk jótékony célokra ( pl. Lázár Frakcióvezető Úr közúti biztonságára) fogja fordítani. Járulj hozzá, vegyél jegyet. Vagy van még más ötleted?
A készülő alkotmányhoz
2011 április 1. | Szerző: amfortas
Magyarország: ragyogó szellemi teljesítmények, önfeláldozás, világraszóló példamutatás a szabadságküzdelmekkel, országépítés, egymás felé fordulás és befogadás. Magyarország: holokauszt, kommunista diktatúra, megalkuvás, gyűlölködés és szekértáborok. Türelem és türelmetlenség, építés és rombolás. Másokra billogot nyomók és azt viselők. Hívők és nem hívők, keresztények és zsidók, gazdagok és nélkülözők, mindenféle bőrszínűek. A mindenható államban és a szabadság rendjében bízók. Kitekintők és befelé fordulók, a nemzetre és a múltra mint tanulságra és erőforrásra tekintők és múltba révedők. Ezek mind mi vagyunk, magyarok. Orbán Viktor kormánya újraírja a történelmet. Éket ver a társadalomba, mert egysíkú, kirekesztő értékrendet erőltet az alkotmányba. Nem öleli magához az államalapító korától kezdve az országot gazdagító kisebbségeket, s ezzel Szent Istvánnak fordít hátat. Korlátozza a szabadságot, amikor az afölött őrködő intézmények és hatalmi ágak jogosítványait csorbítja, s ezzel a rendszerváltozásnak fordít hátat. Nem negyvenöt, hanem hatvanöt évet törölne ki a történelmünkből. Az egyéni és kisközösségi szabadsággal szemben az általa uralt korrupt, jövőt elherdáló államot erősíti.
A tervezett alkotmány enyv, amely Európa kispadjához ragaszt bennünket. Elsősorban nekünk árt. A világ azon része pedig, amelyhez görcsös igyekezettel fölzárkózni akarnánk, értetlenkedve néz és kínosan mosolyog.
A nemzet bohóca pedig mosolyogva alá fogja írni…
Te mit gondolsz erről?
Oldal ajánlása emailben
X