Álom vagy
2010 július 19. | Szerző: amfortas
Szoktál-e álmodni? Milyen gyakran? Álmodban is, vagy csak ébren álmodsz-álmodozol? Én, ha álmodom, meghalok és elmúlok, nem létezem, mert csak álom vagyok: a Te álmod, képzeleted szülötte és halottja. Egy pillanat alatt felismered ezt és akkor elűzöl majd képzeletedből és én feloldódom a semmiben, ahonnan jöttem, ahonnan Te teremtettél meg. Te pedig egyedül maradsz álmaiddal az álmok végtelenjében, mert újra és újra csak képzeleted teremt társakat, egyedül vagy, körülötted minden csak képzelet és Te is csak egy gondolat leszel, az egyedül létező gondolat, természeted által kitörölhetetlen és elpusztíthatatlan.
Érdekes, hogy még csak nem is sejtetted,ma, tegnap, évekkel, évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt! Hiszen léteztél, ugyanígy, társtalanul az örökkévalóságodban! Nem sejtetted, hogy univerzumod és teljes tartalma álom csupán, látomás, fikció? Különös, mert olyan nyilvánvalóan és hisztérikusan esztelenek álmaid, mint minden álom: Neked is minden egy Isten körül kavarog, mely ugyanolyan könnyedén teremthet jót, mint rosszat, mégis a rosszat választja, aki mindannyiunkat boldoggá tehetné, mégsem teremt boldog embert; aki nagyra értékelteti velünk keserű életünket, ám mégis fukarul rövidre szabja éveinket; aki angyalainak örök boldogságot, fájdalom nélküli létet juttat,gyermekeitől mégis azt várja, érdemeljék azt ki, elméjét, testét maró nyomorúsággal és betegséggel átkozza meg; aki igazságot prédikál és megteremti a poklot; aranyszabályokról beszél és megbocsátásról; erkölcsről papol másoknak de magának nincs erkölcse; összevonja a szemöldökét a bűnökre és gyilkosságokra, de maga mindet elköveti ; aki megteremtette az embert, kéretlenül, majd cselekedetei felelősségét visszahárítaná magára az emberre egy lerágott almacsutkára hivatkozva, ahelyett, hogy tisztességgel arra ruházná, akit illet: saját magára! És isteni mivoltában arra szólítja fel őket, hogy imádják Őt! Megteremti a maga kis isteneit, kis királyait, viktátorait, hogy imádják őket, és rajtuk keresztül is : ŐT.
És ezek a dolgok mind-mind lehetetlenek!!! – ha csak nem egy álomban. Gyermeteg őrültségek, a képzelet olyan eszement szüleményei, ami nem ismeri önnön árnyoldalát – egyszóval álom az egész, és Te vagy az álmodója. Nincs isten, nincs univerzum, nincs emberi faj, nincs földi élet, nincs mennyország és pokol! Minden álom, groteszk, bolond álom. Semmi sem létezik, csak Te. Te pedig gondolat vagy, vándor gondolat, haszontalan, hazátlan, magányos gondolat…
Álmodj más álmokat, de jobbakat !
„Ha egy majomnak végtelen időt adunk, előbb vagy utóbb meg fogja írni Shakespeare összes műveit.” Neumann János
2010 július 16. | Szerző: amfortas
Én azt hiszem, nincs sok értelme annak, hogy mi,- az emberiség létezése-, legyen az Univerzum célja.
Van ez az „antropikus elv” . Egy Stephen Hawking nevű jeles fizikus megfogalmazásában – „azon elképzelés, amely szerint a Világegyetem azért olyan, amilyennek látjuk, mert ha más lenne, akkor nem létezhetnének benne olyan lények, akik képesek megfigyelni”. Az erős antropikus elv Isten létét feltételezi. A gyenge antropikus elv mindössze azt állapítja meg, hogy a kozmikus állandók megfigyelt értékei hihetetlenül pontosan olyanok, amelyek egyedül teszik lehetővé az élet kialakulását. (Mai ismereteink szerint…) Ez a rendkívül valószínűtlen, mégis létező finomhangoltság magyarázatot követel. Én ezt a magyarázatot most egy tömör mondatban margóra teszem: az általunk is lakott világegyetem egyfajta evolúciós folyamat, a világegyetemek evolúciójának egy állomása. / Az ember megjelenése azonban jelentős állomás: megjelent az intelligencia. És ahol megjelenik, ott el már nem tűnik többé!/
Ma az űrkutatás egyik célpontja a Mars bolygó. Ide embert küldeni már a ráció határait súrolja, pedig sok meglepetés ott nem vár minket, mindehhez képest viszont valószínűleg néhány fényévnyire tőlünk már akadhat olyan bolygó, ahol bizonyára valamilyen érdekes létformákat találnánk. Embernek oda eljutni azonban már nemigen lehetséges, maradnak a robotok, mesterséges intelligenciák. Azt is sejtjük, hogy a komputertechnológia révén csak kevéske idő kérdése, hogy olyan, vagy még intelligensebb technológiát barkácsoljunk, mint maga az ember. Ha a világegyetem történetébe belehelyezzük az emberi intelligencia megjelenését és fejlődését, az időskálán ezred-másodperceknek tűnik. Ha azonban ezt a folyamatot az intelligencia megjelenésével komolyan megvizsgálgatjuk, meg kell látnunk, mi fog lezajlani az Univerzum további fejlődése, majd elhalása során: A mesterséges intelligencia fejlesztése mentén az ember eljut az univerzális konstruktorokig: amelyek meg tudnak mindent építeni, amit lehetséges (már fejlesztgetik, és Neumann János már régesrég bemutatta, hogyan lehetséges ez.) Az univerzális konstruktorok fogják garantálni a civilizáció és az intelligencia fennmaradását. A földi intelligenciának előbb-utóbb nem lesz maradása a Földön, ki kell menekülnie a csillagok közé, ennek eszköze… az ember helyett… az univerzális konstruktor. Specifikus utasítások alapján „önjáróvá” válnak, tovább hordozva az emberi szellemet és intelligenciát (illetve azt túlhaladva) benépesíthetik a naprendszereket, ahol meg tudják vetni lábukat és hatványozott ütemben terjedhetnek szét az univerzumban. Lassú folyamat emberi mércével mérve, de nem lassú univerzális mértékkel. Ha az életet információ-feldolgozás bonyolult folyamataként definiáljuk, az élet fenn fog maradni, de valószínűleg nem a mai formájában…a hardver nem biológiai szervezet lesz, hanem esetleg szilícium alapú chipek. Bár igaz: az élet nem hardver, hanem szoftver… Ha egész testem gép, de a memóriám egy komputerbe van betáplálva, továbbra is úgy fogom magam érezni, hogy én én vagyok. Tehát előbb-utóbb univerzális konstruktor leszek. (Addig is és mindig: csak egy aprócska kis csavar a gépezetben. 🙁 ) Intelligenciám és ezzel együtt lehetőségeim időhöz szabottak: a majdnem végtelen idő végére érve rendelkeznem kell annyi intelligenciával és lehetőséggel, hogy egy következő születő és minden reményeim, igyekezetem szerint jobb világegyetem paramétereit, fizikai állandóit, hogyanját és mikéntjét már én határozhassam meg.
“A Földre felhőkből tekints,
Te légy az Isten, hogyha nincs! “
/Szép Ernő: Ne hidd/
Van még kérdésed?
A parancsolás láncolata
2010 június 10. | Szerző: amfortas
Amikor egy katona teljesít egy küldetést, bármiről is legyen szó attól kezdve, hogy a parancsnokának elvisz egy csésze teát addig, hogy repülővel átjut az A ponttól a B pontig, mindez a végrehajtó paranccsal kezdődik. A parancs lehet közvetlen, vagy a rendeletekből eredő, a hatalom viszont mindig fentről lefelé áramlik.
A változás iránti motiváció
2010 június 9. | Szerző: amfortas
Mindannyian szenvedünk valamilyen függőségtől, legyen az kemény, vagy enyhe. Nemrég beszéltem két barátommal, akik a kábítószer-függőségből épültek fel és ők megosztották velem saját tapasztalatukat. A lényege talán abban rejlik, vajon mi az, ami az embert ráveszi arra, hogy dolgozzon a függőségén, más szóval – mitől lesz hajlandó változni.
Még ha nem is a kábítószerről vagy az alkoholról van szó, mindnyájunknak van miben változni.
Sajnos, a csokis sütemény mindig jobban ízlik, mint a brokkoli, kivéve, ha egy napon betérsz az orvosod rendelőjébe és ő közli veled, hogy meg fogsz halni, ha megeszel még egy darab csokoládét. Hirtelen, a csokoládé cianidnak kezd kinézni. Ilyenkor olyan változás áll be, ami átalakítja a viselkedésed.
Egy közismert mondás így szól: a lustaság kifizetődik ma, a munka kifizetődik holnap.
Nem mondom, hogy ez rossz vagy jó, egyszerűen úgy hisszük, hogy az élet ekképpen működik. Ha ülök, és nem csinálok semmit, egyedül és pénz nélkül leszek egy-két év múlva, vagy egy-két hónap múlva. A jutalom néha konkrét – pénz, javak, elismerés, hatalom, néha pedig csak a jutalom képzelete jut osztályrészül.
Amikor viszont a pénznek vagy a hatalomnak nincs szerepe, amikor „csak” az egónknak kell változnia, valóban semmi ösztönzője nincs a változásnak. Tényleg így állunk? Azt halljuk, hogy az ego mennyire rossz a számunkra, hallunk, olvasunk bizonyos dolgokról, amik lelkileg “lehúznak”, de vajon valójában érzünk-e ösztönzést ennek megváltoztatására? Hírnév? Előléptetés? Soksok pénz?
Biztos vagyok abban, hogy sokan úgy gondolják, van motivációnk belülről változni – a szeretteink miatt, eltüntetni a körülöttünk levő káoszt, jobb emberré válni. Amikor a változás mellett döntünk, vajon szavatolt-e a jutalom? Vajon tudod-e milyen sok változás szükséges ahhoz, hogy “előléptetést” kapjál az életben?
Legalább egy olyan dolog van mindegyikünkben, amely tényleg nem fog számítani, ha megváltoztatjuk, ha nem.
Az emberek kilencven százaléka valamilyen jellegű pokolban él. Legalábbis, az emberek többsége az életük valamelyik szakaszában abban volt. Nagyon gyakran pont ez az, ami minket közelebb visz a változáshoz. Ha a csapdába ejt a káosz, az általában az első ösztönzés szokott lenni arra, hogy a változást elhatározzuk.. Viszont, ezen az úton eltöltött valamennyi idő után, a változás iránti ösztönzés lassan de biztosan elfogy.
Tedd fel hát a kérdést magadnak: mi ösztönöz engem a változásra? Szembesülhetsz a függőséggel, a félelmekkel, az ítélkezéssel, a bűntudattal, a haraggal, vagy bármilyen más “démonnal”, de ha nem vagy sikeres a változásban az azért is lehet, mert elfelejtetted, vajon miért is vagy ezen az úton…
Olcsó húsnak híg a leve, avagy: légy igényes!
2010 június 7. | Szerző: amfortas
Spárgaszezon. Magam is szeretem, újkrumplival, ld. recept később. Találsz ott egy furcsa fűszer-nevet: Asafoetida. Hing néven is ismert a cucc. Ázsia-boltokban lehet kapni, 5-600.-Ft ért száz évre elegendő mennyiséget lőhetsz. Enyhén fokhagymás íze van, de azért ne szerénykedj, használd és ne akard fokhagymával kiváltani, bár úgy is jó lehet. Valami egészen különleges ízt kölcsönöz az éteknek, megéri kipróbálni. És egyáltalán: ne keresd mindig mindenütt az egyszerűbb, kényelmesebb megoldásokat: légy igényesebb.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két komám, testvérek. A nagyobbik elment cukrásznak, Augustnál tanult, aztán nyitott egy lakótelepen cukrászdát – fagyizót: Igényes volt erősen, beleadta szívét lelkét, tudását, igényes dolgokat csinált, hajnalban már a piacon volt friss gyümölcsért, nem kutyult, nem trükközgetett, nem spórolt ki semmit nagyobb haszon reményében. Volt is sorbaállás, főleg fagyiügyben.
De még nincs vége a mesének. Mert hanem volt ugye a zöccse, intelligens kölök, de kissé már lustábbka fajta. És történt egyszer, hogy a báty elment pár hétre nyaralni a messzi évszakra. Rábízta a fagyizót az öcsre, mindent szájába rágott, felírt,leírt, meghagyott. Öcs pedig úgy gondolta, nem kell hajnali négykor piacra menni, és kevesebb gyümölcs is elég, van ugye aroma, meg cukor, miért is lenne más a fagyi, ha kicsit gazdaságosabban és kényelmesebben csinálja. Hát, hazajött a báty és a fagyizó előtt bizony nem álltak sorok… így lett vége a nyárnak és a boltnak.
És: tényleg alig volt épp egy picivel több és jobb egyik, mint a másik, de hisz tudjuk: ami majdnem az, az nem az.
Spárga újkrumplival
Hozzávalók:
1 csomag zöld-spárga (fehér spárga nem jó sütni , keserű lesz)
8-10 szem apró újkrumpli
6-8 szem koktélparadicsom
friss kakukkfű
Petrezselyem
olívaolaj
frissen őrölt bors
asafoetida 
só
petrezselyem és kevés reszelt parmezán a tetejére
Ledörzsölöm a krumpli héját, (habár, ha néhanapján találok, pucolt újkrumplit veszek, merő lustaságból… de ne mondd el senkinek!) a nagyobbakat félbevágom, a kisebbeket egészben hagyom, majd összeforgatom olívaolajjal, borssal, asafoetidával, friss kakukkfűvel és sóval. Előmelegített sütőbe teszem, és kb. negyed órán keresztül sütöm magában. Közben a feldarabolt spárgára is olívaolajat (mi mást 🙂 ), sót és borsot teszek, és miután a krumpli már 15 perce sült, hozzáadom a spárgát, majd együtt sütöm még 15-20 percig. Ennyi idő alatt megpuhul és egy kis színt kap. Amikor elkészült, elkeverem az összevágott paradicsommal és petrezselyemmel. A tetejét megszórom némi parmezánnal.
Lélek és bölcsesség
2010 június 7. | Szerző: amfortas
Jó lenne, ha meglenne az a képlet, amiből kiszámíthatjuk, vajon mikor nyomuljunk, s mikor szálljunk ki. Készen kell lennünk megtenni mindkettőt, azaz, tegyünk meg mindent, ami szükséges, viszont elég elfogulatlanok is legyünk ahhoz, hogy felismerjük, hogy a világ valami mást,- esetleg jobbat tartogat a számunkra.
A bizonyosság nem egy pozitív gondolat, vagy egy személyes mantra. Nem azt jelenti, hogy „tudom, hogy ő az igazi”, vagy „biztos vagyok abban, hogy a végén minden rendben lesz.” A pozitív gondolkodás fontos, de ez nem bizonyosság.
A bizonyosság azt jelenti, hogy tudom, hogy a rendszer, amelyben élek, jól-rosszul, de működik. És mivel működik, talán éppen most vagyok a megfelelő helyen függetlenül attól, hogy az hogyan néz ki. Mivel a rendszer részeként feltételezhetően mindenkor a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben, el kell fogadnom azt, ahol most vagyok, bármi is legyen az.
Vajon ez jelentheti-e azt, hogy talán nem élek a tökéletes, megfelelő személlyel? Igen, jelentheti. Jelenheti-e azt, hogy nem lakom a tökéletes városban? Igen. Jelenheti-e azt például, hogy szükségem lehet egy másik ember véleményére? Igen, is… De ez azt is jelenti, hogy – mivel össze vagyok kötve ezzel az úttal– az a hely, ahol most vagyok, egy lépcsőfokot jelent a tökéletes személy, hely, vagy dolog felé.
Bele kell vinnem tehát nagyobb, határozottabb bizonyosságot abba a tudatba, hogy most helyes úton járok, és hogy mindenkor a megfelelő időben a megfelelő helyen vagyok.
Amikor nehezedre esik az ilyen jellegű világos meglátás, s mégis tudod, hogy a végén a dolgok rendben lesznek, a spirituális összeköttetés bölcsességeddel azt súgja: éld magad bele a “végébe”: hogy egy működő rendszerben fontos és kihagyhatatlan fogaskerék vagy! Meg fogsz lepődni azon, hogy mennyivel gyorsabban kerülsz majd a “végére”, látod át a rendszert, amikor így teszel.
És milyen hamar felismered magad körül a tökéletlenséget, a slendriánságot, visszásságokat, koszlott szellemi és fizikai környezetedet. És még azt is súgja: Tégy azért, hogy a többi fogaskerék is a helyén legyen, olajozottan működjön, ez a Te hozzájárulásod a rendszer tökéletesítéséhez. Ne légy tétlen!
Group of Hungarians and Slovaks who DO NOT hate each other
2010 május 28. | Szerző: amfortas
Nazov
skupiny hovori sam za seba. Ano, je pravda ze nase krajiny maju spolu istu
historiu, ano, kazdy mame istych debilov v parlamente a nackov a skinheadov na
uliciach. Ale no tak ludia, zijeme predsa v 21 storoci. Uz mam plne zuby tejto
nekonecnej provokacie a nenavisti a naozaj si myslim, ze obe krajiny su niecim
vynimocne, takze je cas prestat. Chel by som vas poziadat, aby ste prispeli
vecami alebo cinmi, ktore mate na svojich susedoch radi.
A cím magáért beszél. Igen, van egy történelmünk, igen, mindkét oldalon vannak
szélsőséges politikusok és idióta skinheadek, de emberek, ez a 21. század! Elég
a provokációból, az uszításból és a gyűlölködésből. Szerintem minkét ország
fantasztikus, ideje elfelejteni az ellentéteket. Kérek mindenkit hogy írjon ide
olyan dolgokat amit szeret a másik országban.
The title is quite self-explanatory. Yes, we have a history, yes we both have
some assholes in our parliaments, we both have nazis and skinheads, but come
on, it’s the 21st century. I’m tired of the provocation and the hatred, and I
do think both countries are awesome, so let’s put an end to this. I would like
you to post things that you like about your neighbours.
SzlovákMagyar
2010 május 23. | Szerző: amfortas
Egyetemi hallgatóként töltöttem el először hosszabb időt a „nagy
Szovjetunióban”. Sok ellenérzéssel és előítélettel mentem oda. Hamarosan azonban a hétköznapok szemüvegén át
sikerült margóra szorítanom a rendszerrel szembeni ellenérzéseimet, az ott élő
emberekkel kapcsolatba kerülve megszerettem közvetlenségüket, jószívű
segítőkészségüket, nyíltságukat, vendégszeretetüket, növekvő lelkesedéssel
ismertem meg kultúrájukat, tanultam meg korábban kötelezőként utált, gyönyörű
nyelvüket.
Édesanyám családját a trianoni döntést (emlékeztetőül:
büntetés, mert rossz oldalra álltunk) követően székelyföldi környezetéből kiszakítva
bevagonírozták, meg sem álltak a Keleti -pályaudvarig. Pedig „otthon” jól meg
volt egymással székely, magyar, román, német, eltanulták egymás kultúráját,
nyelvét, barátkoztak, házasodtak egymással. A rendszerváltás egyik jelszava a
határok „spiritualizálása”, jobbára megvalósult az EU-ba való integrációnk
által. Ha manapság a Saar-vidéken jársz, ahol gyűlölettel nézett egymással
farkasszemet százévszámra francia és német, ma a határok eltűnésével nyoma
sincs az ellenségeskedésnek, illetve sőt…
Mostanság gyakran járok át Szlovákiába. Ismét érzékelem a
politika és a valóság közti bosszantó távolságot és nagyokat sóhajtok. Olvasom
a sajtóban falra festett nyelvtörvény ördögét, az újabb és újabb
konfliktusokat, és még meg sem alakult az új magyar kormány, de már elküldték az
elefántot a porcelánboltba. Nagyon kell ám a kettős állampolgárság, de főleg
azoknak, akiknek talán az egy is sok! Meglátjuk, mennyien fognak élni vele,
szerintem nem sokan, ha van egy kis eszük. Előnnyel ugyanis nem, de annál több
hátránnyal járhat… És, ha nem tudnád: nincs az a szlovákiai magyar, aki örülne
egy nagy Magyarország- matricával díszített autó láttán.
Németországban éltem jó néhány évet. Ott nem tűrik a kettős
állampolgárságot: döntsd el, hol szeretnél élni, és azt az állampolgárságod
tartsd meg. Pont. Szlovákiában, ahogy én
látom, jól megvannak az emberek a saját életükkel, békéjükkel, hétköznapi
örömeikkel-bánataikkal, problémáikkal, magyarjaikkal,- vagyis magukkal, legfeljebb
más-más nyelven értik meg egymást. Képzeld el egy kicsit: hogyan, miként
gondolkodnál, ha szlováknak születtél volna? /Egyébként: szlovákul tanulok./
Magyar ember magyar bort iszik!!!
2010 május 20. | Szerző: amfortas
A demokráciád: görög
Az írásod: latin
A számaid: arabok
Az atomfizikád: zsidó
Az autód: német
Számítógéped: japán
A pizzád: olasz
A kávéd: brazil
A teád: indiai
A samponod: angol
Kedvenc jazz-zenészed: néger
Kedvenc magyar énekesed: szerb
A házadat, utadat építette: cigány
Hová mész nyaralni?
emlékmozaik, 1.
2010 október 6. | Szerző: amfortas
Vannak bizonyos helyzetek, melyekhez fel kell nőni, melyekre meg kell érni. Sőt, a legtöbb ilyen. Márai szerint nincsenek véletlen találkozások. És, ha emlékeink közt kotorászunk, többnyire magunkkal találkozunk. Ha szerencsések vagyunk, megérjük előbb vagy utóbb, hogy megismerkedünk önmagunkkal , elképzeljük, sőt aztán tudjuk is már, milyen az a keret,amely körülvesz bennünket, amelyet feszegettünk, mialatt felnőttünk. Szívesen nyitjuk ki a fiókokat, nézzük meg az elsárgult képeket, leveleket, hagyatékunk mozaikkockáiból egyre tágabb keretben, egyre élesebben áll össze a kép. Megtanulunk olvasni az addig észre sem vett apró jelekből. Észrevesszük, hogy örökségünk nem is poros, lecsupaszítva kortól, történelemtől ott marad a barátság, a szerelem, a félelem, féltékenység, az emlékekből kibomló történetek és történelem, a mi saját külön bejáratú történelmünk, valóra vált álmaink, amikben magunkat látjuk viszont és ez mind-mind egyre inkább a miénk! Átforgatjuk a jelenbe és építgetjük tovább, mint egy korszak készülő dokumentumfilmjét, rajzoljuk a térképet emlékeinkből, a magunkra hagyományozott örökségből. Ezen a térképen minden táj egyformán érdekes, színes, formákat, alakot ölt, mint életünk megannyi színtere. A távolság felszabadít bennünket, legyen az időben vagy kilométerben mérhető. A messziről jött ember szabadságával szemezgetünk, mert ebből a távlatból könnyebben megtaláljuk mindazt, ami nekünk jó, amiből tovább építkezünk a magunk örömére. Így lesz örökségünk álmaink, öröklétünk záloga.
Oldal ajánlása emailben
X