A parancsolás láncolata

2010 június 10. | Szerző: amfortas

Amikor egy katona teljesít egy küldetést, bármiről is legyen szó attól kezdve, hogy a parancsnokának elvisz egy csésze teát addig, hogy repülővel átjut az A ponttól a B pontig, mindez a végrehajtó paranccsal kezdődik. A parancs lehet közvetlen, vagy a rendeletekből eredő, a hatalom viszont mindig fentről lefelé áramlik. 

Sajnos, a mindennapi életben ez nem mindig működik így.. A Teremtés pillanatában egyetértettünk az univerzum rendeleteivel. Valahogy viszont úgy gondoljuk, hogy becsaphatjuk a rendszert, azt csinálhatunk, amit akarunk, szélhámoskodhatunk – különösen akkor, amikor a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan mi azt szeretnénk.

 Hasonlóképpen, amikor egy tábornok belép egy terembe, az alacsonyabb beosztású katonák úgy érzik, hogy a tábornok parancsait akkor is követik, ha soha nem találkoztak vele személyesen. Itt nincs helye a vélemény-nyilvánításnak. Így van ez.

Egy bizonyos ponton a bombának fel kell robbannia és rá kell jönnünk arra, hogy nem “szabadúszóként” vagyunk itt. szükségünk van egymásra – mind egyénileg, mind kollektíven – ahhoz, hogy beteljesítsük a küldetésünket ebben a világban. Nem tehetek bármit amit akarok, nem véve tudomást senkiről és semmiről magam körül.

Valahogy el kell fogadnunk a parancsolás eme láncolatát a saját életünkben. Nem arra gondolok, hogy vakon el kell fogadnunk a szüleinktől, a főnökeinktől vagy a kormánytól jövő parancsokat – bár ezeknek is megvan a maga helye és ideje. Sőt, kritikusnak kell lennünk, főleg, ha a parancs értelmét vesszük górcső alá.

Nem lehetünk szabadúszók. Ugyanúgy nem ugorhatunk ki az Empire State Building-ről sem egyszerűen azért mert nem hiszünk a gravitációban, hanem követnünk kell az univerzum hierarchiáját. Vannak törvények, amiket követnünk kell. És világos kell hogy legyen, hogy mindannyian ugyanazoknak a parancsoknak vagyunk alárendelve. Az univerzum törvényei mindannyiunkra egyformán érvényesek.  Egyelőre …

Amikor megharagszunk és elvárjuk, hogy a törvények átlényegüljenek értünk, miattunk, ellenszegülünk a rendszernek. Amikor másképpen kezeljük az embereket önző okokból, vagy más úton-módon, szabadúszókként cselekszünk. Ezzel a viselkedéssel egyetlen napot sem bírnánk ki pl. Irakban. Az a csoda, hogy hogyan bírjuk így ki a földön. A lényeg az, hogy a rendszerrel való szélhámoskodás nem segít nekünk, hanem árt.

 Ez a viselkedés sehogy sem hasonlít az összetartozásra.

 Gondolt át tehát, vajon az univerzum melyik törvényét fordítod ki, vagy szeged meg.

 

 

A változás iránti motiváció

2010 június 9. | Szerző: amfortas

 

 

Mindannyian szenvedünk valamilyen függőségtől, legyen az kemény, vagy enyhe. Nemrég beszéltem két barátommal, akik a kábítószer-függőségből épültek fel és ők megosztották velem saját tapasztalatukat. A lényege talán abban rejlik, vajon mi az, ami az embert ráveszi arra, hogy dolgozzon a függőségén, más szóval – mitől lesz hajlandó változni.

Még ha nem is a kábítószerről vagy az alkoholról van szó, mindnyájunknak van miben változni.

Sajnos, a csokis sütemény mindig jobban ízlik, mint a brokkoli, kivéve, ha egy napon betérsz az orvosod rendelőjébe és ő közli veled, hogy meg fogsz halni, ha megeszel még egy darab csokoládét. Hirtelen, a csokoládé cianidnak kezd kinézni. Ilyenkor olyan változás áll be, ami átalakítja a viselkedésed.

Tegyük fel, hogy százhúsz kilós, két méter magas, profi kosárlabdázó vagy és a testsúlyod miatt térdeid degenerálódnak minden alkalommal, amikor oda-vissza futsz a pályán. Mi az, ami miatt fizeted az árát? Az eredménytábla, a bajnokság esélye, a hírnév, a pénz, vagy akár a játék iránti szeretet miatt?

Nem kell NBA csillagnak lenned ahhoz, hogy megértsd, miről beszélek. Mindenkinek a tudatában vannak bizonyos dolgok, amiket szeretne csinálni, ill. amiket csinál, az általa felállított “pontozási rendszer” miatt. Van egyfajta “jutalmazási rendszer” amelyben azt  érzékeljük, hogy bizonyos valóságok jobbak, mint más valóságok.

Egy közismert mondás így szól: a lustaság kifizetődik ma, a munka kifizetődik holnap.

Nem mondom, hogy ez rossz vagy jó, egyszerűen úgy hisszük, hogy az élet ekképpen működik. Ha ülök, és nem csinálok semmit, egyedül és pénz nélkül leszek egy-két  év múlva, vagy egy-két hónap múlva. A jutalom néha konkrét – pénz, javak, elismerés, hatalom, néha pedig csak a jutalom képzelete jut osztályrészül.

Amikor viszont a pénznek vagy a hatalomnak nincs szerepe, amikor „csak” az egónknak kell változnia, valóban semmi ösztönzője nincs a változásnak. Tényleg így állunk?  Azt halljuk, hogy az ego mennyire rossz a számunkra, hallunk, olvasunk bizonyos dolgokról, amik lelkileg “lehúznak”, de vajon valójában érzünk-e ösztönzést ennek megváltoztatására? Hírnév? Előléptetés? Soksok pénz?

Biztos vagyok abban, hogy sokan úgy gondolják, van motivációnk belülről változni – a szeretteink miatt, eltüntetni a körülöttünk levő káoszt, jobb emberré válni. Amikor a változás mellett döntünk, vajon szavatolt-e a jutalom? Vajon tudod-e milyen sok változás szükséges ahhoz, hogy “előléptetést” kapjál az életben?

Legalább egy olyan dolog van mindegyikünkben, amely tényleg nem fog számítani, ha megváltoztatjuk, ha nem.

Az emberek kilencven százaléka valamilyen jellegű pokolban él. Legalábbis, az emberek többsége az életük valamelyik szakaszában abban volt. Nagyon gyakran pont ez az, ami minket közelebb visz a változáshoz.  Ha a csapdába ejt a káosz, az általában az első ösztönzés szokott lenni arra, hogy a változást elhatározzuk.. Viszont, ezen az úton eltöltött valamennyi idő után, a változás iránti ösztönzés lassan de biztosan elfogy.

Tedd fel hát a kérdést magadnak: mi ösztönöz engem a változásra? Szembesülhetsz a függőséggel, a félelmekkel, az ítélkezéssel, a bűntudattal, a haraggal, vagy bármilyen más “démonnal”, de ha nem vagy sikeres a változásban az azért is lehet, mert elfelejtetted, vajon miért is vagy ezen az úton…

 

Olcsó húsnak híg a leve, avagy: légy igényes!

2010 június 7. | Szerző: amfortas

 

Spárgaszezon. Magam is szeretem, újkrumplival, ld. recept később. Találsz ott egy furcsa fűszer-nevet: Asafoetida. Hing néven is ismert a cucc. Ázsia-boltokban lehet kapni, 5-600.-Ft ért száz évre elegendő mennyiséget lőhetsz. Enyhén fokhagymás íze van, de azért ne szerénykedj, használd és ne akard fokhagymával kiváltani, bár úgy is jó lehet. Valami egészen különleges ízt kölcsönöz az éteknek, megéri kipróbálni. És egyáltalán: ne keresd mindig mindenütt az egyszerűbb, kényelmesebb megoldásokat: légy igényesebb.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két komám, testvérek. A nagyobbik elment cukrásznak, Augustnál tanult, aztán nyitott egy lakótelepen cukrászdát – fagyizót: Igényes volt erősen, beleadta szívét lelkét, tudását, igényes dolgokat csinált, hajnalban már a piacon volt friss gyümölcsért, nem kutyult, nem trükközgetett, nem spórolt ki semmit nagyobb haszon reményében. Volt is sorbaállás, főleg fagyiügyben.

                                                       

De még nincs vége a mesének. Mert hanem volt ugye a zöccse, intelligens kölök, de kissé már lustábbka fajta. És történt egyszer, hogy a báty elment pár hétre nyaralni a messzi évszakra. Rábízta a fagyizót az öcsre, mindent szájába rágott, felírt,leírt, meghagyott. Öcs pedig úgy gondolta, nem kell hajnali négykor piacra menni, és kevesebb gyümölcs is elég, van ugye aroma, meg cukor, miért is lenne más a fagyi, ha kicsit gazdaságosabban és kényelmesebben csinálja. Hát, hazajött a báty és a fagyizó előtt bizony nem álltak sorok… így lett vége a nyárnak és a boltnak.

És: tényleg alig volt épp egy picivel több és jobb egyik, mint a másik, de hisz tudjuk: ami majdnem az, az nem az.

Spárga újkrumplival

Hozzávalók:

1 csomag zöld-spárga (fehér spárga nem jó sütni , keserű lesz)

8-10 szem apró újkrumpli

6-8 szem koktélparadicsom

friss kakukkfű

Petrezselyem

olívaolaj

frissen őrölt bors

asafoetida 

só

petrezselyem és kevés reszelt parmezán a tetejére

Ledörzsölöm a krumpli héját, (habár, ha néhanapján találok, pucolt újkrumplit veszek, merő lustaságból… de ne mondd el senkinek!) a nagyobbakat félbevágom, a kisebbeket egészben hagyom, majd összeforgatom olívaolajjal, borssal, asafoetidával, friss kakukkfűvel és sóval. Előmelegített sütőbe teszem, és kb. negyed órán keresztül sütöm magában. Közben a feldarabolt spárgára is olívaolajat (mi mást 🙂 ), sót és borsot teszek, és miután a krumpli már 15 perce sült, hozzáadom a spárgát, majd együtt sütöm még 15-20 percig. Ennyi idő alatt megpuhul és egy kis színt kap. Amikor elkészült, elkeverem az összevágott paradicsommal és petrezselyemmel. A tetejét megszórom némi parmezánnal.

Lélek és bölcsesség

2010 június 7. | Szerző: amfortas

                     

 

 

Jó lenne, ha meglenne az a képlet, amiből kiszámíthatjuk, vajon mikor nyomuljunk, s mikor szálljunk ki. Készen kell lennünk megtenni mindkettőt, azaz, tegyünk meg mindent, ami szükséges, viszont elég elfogulatlanok is legyünk ahhoz, hogy felismerjük, hogy a világ valami mást,- esetleg jobbat tartogat a számunkra.

 Egy dolog, ami mellett el kell köteleznünk magunkat újból és újból, az a mi belső lelki utunk. A többi jön és megy – az emberek, a helyek, a dolgok – de a lelki, spirituális összeköttetésünk bölcsességünkkel soha nem változhat.

A bizonyosság nem egy pozitív gondolat, vagy egy személyes mantra. Nem azt jelenti, hogy „tudom, hogy ő az igazi”, vagy „biztos vagyok abban, hogy a végén minden rendben lesz.” A pozitív gondolkodás fontos, de ez nem bizonyosság.

A bizonyosság azt jelenti, hogy tudom, hogy a rendszer, amelyben élek, jól-rosszul, de működik. És mivel működik, talán éppen most vagyok a megfelelő helyen függetlenül attól, hogy az hogyan néz ki. Mivel a rendszer részeként feltételezhetően mindenkor a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben, el kell fogadnom azt, ahol most vagyok, bármi is legyen az.

Vajon ez jelentheti-e azt, hogy talán nem élek a tökéletes, megfelelő személlyel? Igen, jelentheti. Jelenheti-e azt, hogy nem lakom a tökéletes városban? Igen. Jelenheti-e azt például, hogy szükségem lehet egy másik ember véleményére? Igen, is… De ez azt is jelenti, hogy – mivel össze vagyok kötve ezzel az úttal– az a hely, ahol most vagyok, egy lépcsőfokot jelent a tökéletes személy, hely, vagy dolog felé.

Bele kell vinnem tehát nagyobb, határozottabb bizonyosságot abba a tudatba, hogy most helyes úton járok, és hogy mindenkor a megfelelő időben a megfelelő helyen vagyok.

Amikor nehezedre esik az ilyen jellegű világos meglátás, s mégis tudod, hogy a végén a dolgok rendben lesznek, a spirituális összeköttetés bölcsességeddel azt súgja: éld magad bele a “végébe”: hogy egy működő rendszerben fontos és kihagyhatatlan fogaskerék vagy! Meg fogsz lepődni azon, hogy mennyivel gyorsabban kerülsz majd a “végére”, látod át a rendszert, amikor így teszel.

És milyen hamar felismered magad körül a tökéletlenséget, a slendriánságot, visszásságokat, koszlott szellemi és fizikai környezetedet. És még azt is súgja: Tégy azért, hogy a többi fogaskerék is a helyén legyen, olajozottan működjön, ez a Te hozzájárulásod a rendszer tökéletesítéséhez. Ne légy tétlen!