Búcsú a fegyverektől
2009 július 1. | Szerző: amfortas |
Ha az a kérdés merül föl benned, hogy lesz-e egyszer béke a Közel-Keleten, akkor gondolkodj el először is azon, milyen konfliktusaid vannak nap mint nap a családtagjaiddal, munkatársaiddal, a szomszédoddal, a hivatallal, az autóssal, ha biciklis vagy, vagy a biciklissel, ha autót vezetsz és így tovább. Hiszen Te ezekkel az apróka konfliktusokkal sem tudsz sokszor zöldágra vergődni , hát akkor hogyan képzelnéd el a Palesztinokról és az Izraeliekről, hogy kijöjjenek egymással ? Könnyű az okok, a politika vagy a mozgalom törekvései mögé nézni, de talán a politikai figurák, és a mozgalmak is hatékonyabbak lennének, ha a legfontosabb okok mögé néznénk – és megteremtenénk a békét magunk és mindenki más között a környezetünkben .
A megoldás a világbékéhez is talán főként abból áll, hogy a világban lévő konfliktusok, nézetkülönbségek alap-okához forduljunk ami többnyire ugyanaz, mint a saját türelmetlen viselkedésünk egymáshoz.
Képzeld el, hogy bal lábbal kelsz. Ahelyett, hogy szerető férj, anya vagy apa lennél, – idealizált módon- , ma meglehetősen mogorva vagy. Ha valaki arra kér reggelinél, hogy add oda a vajat, te odahajítod. Hangosan szól a rádió és rászólsz valakire, hogy azonnal halkítsa le. A gyereknek csak most jut eszébe az, amire most már nincs időd… Pedig ma van a névnapja, de ezt is elintézed lelketlen hányavetiséggel. Amikor végre eljössz otthonról és közlekedsz, már kissé agresszív vagy. Valaki eléd vág az úton, és bizony, odamondogatsz neki. Megérkezel az irodába, részt veszel a megbeszélésen és elhallgattatod fiatal kollégádat egy éles megjegyzéssel az erősebb jogán, mert javaslata szembeáll a tiéddel. Lealacsonyítod valakinek az önbecsülését és ez egykönnyen tönkreteheti a napját.
Folytathatnám a végtelenségig , de úgy gondolom, hogy érthető a lényeg. Itt az alapképlet: egy dühös ember + egy boldog ember = két dühös ember.
Ha türelmetlen, ítélkező, cinikus vagy szarkasztikus vagy , a felgyülemlett harag amely rossz irányba hömpölyög tovább, és megfertőzi a környezetedet, akkor mások ugyanazokkal a fortélyokkal kezelnek sajnos várhatóan téged is, és ennek sosem lesz vége. A szép csomagolásba öltöztetett jó szándék zavarba jön és védekezésből hasonlóan reagál, aztán már élesben lövöldözünk egymásra.
Úgy gondolom, hogy mindannyiunkra alaposan ráférne megvizsgálnunk saját viselkedésünket és eldöntenünk, hogy elrendeljük a tilalmat az általunk a mindennapi életben használt fegyverekre. Ezek a fegyverek a mi meggondolatlan negatív szavaink , rossz reflexeink és viselkedéseink.
És egyszer aztán, miután lépéseket tettünk meg afelé, hogy elfogadjuk mások meggyőződéseit, véleményét és viselkedését, ha figyelmesebben megtekintjük mindennapi életünket, milyen irányba változott, akkor vizsgálgathatjuk és várhatjuk el más szinteken is , hogy a politika, a törzsek és nemzetek egymást türelemmel és emberi méltósággal kezeljék.
http://www.youtube.com/watch?v=puqsKGy0L_E&feature=related
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Én csak azt nem értem, hogy miért kellene ezt a tökéletes-harmónikus állapotot megvalósítani? Mi baj a konfliktussal, a haraggal, az úgynevezett negatív érzésekkel és állapotokkal?
Miért lenne jó, ha jó lenne?
Kedves SuzanneO !
Ugyan többnyire magamnak írkálok, de végtelenül megtisztel látogatásod 🙂
Kedves Fülöp!
Megtisztelt , hogy elolvastál, még ha felületesen is. Ennek tudom be megjegyzésed tehát. Jómagam szeretem és keresem az izgalmakat és ötletem sincs arra, hogyan tudnám unalmassá tenni életem. De kerülöm a konfliktusokat, az agressziv, haragos viselkedést, a meggondolatlan, cinikus megnyilvánulást, előítéletet, rosszindulatot. Annyi rosszkedvet, elfojtott indulatot, ellenséges viselkedést, alattomos cinizmust egyrészről, félelmet , bizonytalanságot, befelé fordulást , és ezeket tükröző sápadt, elgyötört , mérgezett tekinteteket másrészről nem szívesen látok magam körül… Hogy van ez Olaszországban, Párizsban , Melbourneban, békésebb tájakon? Tökéletes, harmónikus állapot itt sincs , de mégis közelebb ahhoz-ha úgy tetszik, célhoz…, és bizony élhetőbb így az élet. A tökéletességre meg, bár el nem érhetjük, törekednünk kell(lene)
(„aki céljait alacsonyra helyezi, az Igazság útjáról letér” ….)
Kedves amfortas!
Negyedszeri újraolvasásra sem értem, hogy mit olvastam el felületesen. Az eltérő olvasatunkban pedig nem látok problémát, mert hiába te írtad, az nem garantálja, hogy azt, és csakis azt az üzenetet hordozza, amit bele kívántál tenni……..
Értem azt is, hogy a tökéletességre törekedni kellene, de azt már nem látom, hogy a tökéletesség miért zárná ki a negatív érzelmeket, megnyilatkozásokat………A tökéletesség alatt is mást és mást érthetünk……
Szerintem ide kívánkozik:
“A békesség dolgát külön-külön minden ember a maga lelkében kell elrendezze,kipusztítván onnan az irigységet,a gyűlöletet,az önzést és megnyitván azt a szeretet számára.Mert nem az az igazi békesség,amit zöld asztalok mellett papirosra írnak,hanem ami az emberiség lelkéből árad,külön-külön minden ember lelkéből a maga békessége s ez a sok békesség összeforván meghozza az áldást a világra.”/Wass Albert/
Szia, szerintem nagyon jól írtad, ilyen egyszerű ez, nincs is rajta mit bonyolítani.
Ahogy Te írtad a tökéletességre való törekvést, az tulajdonképpen az életre való törekvés szerintem, és akkor talán nincs is mit vitatni rajta jó esetben.
a hasonló témában folytatott „kutatásaim” egyik nagy fölfedezése schopenhauer volt. ő volt az első, aki a szenvedésről beszélt, amely a világban tapasztalhatóan és erőszakosan körülfog bennünket, szenvedélyről, tévelygésről, gonoszságról, amelyet a többi ember mintha alig venne figyelembe, vagy folyton-folyvást egyértelműségben és harmóniában akar feloldani. úgy éreztem, végre akadt valaki, akinek volt bátorsága felismerni, hogy a világ alapjai valamiképp nem olyan igazán jók. nem beszélt ő a teremtés végtelenül jóságos és végtelenül bölcs előrelátásáról, sem pedig a létrehozott világ harmóniájáról, hanem világosan kimondta, hogy az emberiség történetében a sok szenvedésnek és a természet könyörtelenségének az alapja egy hiba, nevezetesen az, hogy a világot megalkotó akarat (nálam ez Istent jelenti) vak. ezt igazolták az én korábbi megfigyeléseim is beteg és haldokló halakról, megfagyott vagy éhen halt madarakról, vagy arról az irgalmatlan tragédiáról, amelyet egy virágos rét rejt magában: hangyáktól halálra kínzott földigiliszták, egymást darabokra szaggató rovarok és így tovább. de az emberekről szerzett tapasztalataim sem arra tanítottak, hogy higgyek az eredendő emberi jóságban és erkölcsiségben. éppen elég jól ismertem magamat ahhoz, hogy tudjam: úgyszólván csak fokozatilag különbözök az állattól. schopenhauer komor világképe osztatlan tetszésre talált nálam (még ma is), de nem úgy a problémamegoldása. erről majd máskor.