Békamesék II.

2009 június 8. | Szerző: amfortas

 

 

Békamesék II

Kutykurutty !!!

Békakirálykisasszony ült a kút mélyén, jól érezte magát eltelve a sok víz látványától, ami körülvette, és a kút száján keresztül feltáruló égbolt kicsinyke szeletétől. Boldog volt, mert a saját teljességét birtokolta, ami megnyugtatta. Mindeközben mit sem tudott folyóról, erdőről, szélről, végtelen mezőről. Aki olyat mondott neki, ami ezekről mégis hírt adhatott, hát azt kigúnyolta, kinevette, elzavarta.  A kútkáva számára a mindenség végső határa volt és kellett legyen!   Mégis, azért furcsa szorongás suhant át rajta nagy-néha:  félelem attól, hogy az ő világán túl is lehet valami. Ettől megijedt, de hát, nem volt bátorsága többről tudomást szerezni ,  mert semmi azon a kútkáván túl nem lehetett létező s rögtön el kellett, hogy vesse!  Félt, hogy világa a maga teljességéből darabokra hullik, ha titkokat próbál megfejteni.  Ha mégis valamiféle jelek érkeztek,  igyekezett  nem meglátni, meghallani, tudomást venni róluk, magyarázatokat ezért nem is keresett, mert hisz ami nem tartozott a látókörébe, az ugye nem is létezhet! A legnagyobb problémát azonban álmai jelentették, mert azok valós álmok voltak egy titkon vágyott más valós világról. Nem volt ez jobb világ és szebb sem , sőt, teli volt nyugtalansággal, izgalommal, titokzatossággal,  ismeretlen és kalandos, váratlan dolgokkal, melyek mind felborzolták volna azt a tükörsima víztükröt, mely békés életét határolta oly megnyugtatóan. Álmait, azok titokzatosságát hát nem próbálta fejtegetni, elintézte azzal, hogy mint holmi pillangókat,  hagyta kissé felröppenni , s röptében hamm, bekapta, lenyelte  Őket . .

Pedig ha túlmerészkedtünk már a kútkáván, tudhatjuk: a legszebb, amit átélhetünk: a dolgok titokzatossága !

http://www.youtube.com/watch?v=qzTZ76vhnKk&feature=related

Békamesék I.

2009 június 7. | Szerző: amfortas

 

Békamesék I.

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-rég, élt egyszer egy királyfi aki történetesen béka volt. Egy pocsolyában lubickolva  élvezte az életet. Mindene megvolt! Dolce vita!  Kövér szúnyogok röpködtek körülötte ízletesebbnél ízletesebb falatokat biztosítva számára. A pocsolya amiben élt pont neki való vízzel telt és a hőmérséklete mennyeien langyos. A reggeleket megbízhatóan követték a nappalok, majd az éjszakák. Nyugodt békés időszak volt ez a béka életében. Egyszer azonban nagy hirtelen minden megváltozott.  Arra járt egy meglehetősen bohókás, friss járású némber, kinek kíváncsiságával senki sem vetekedhetett. Máskor is jártak arra fruskák , hölgyek, asszonyok, de mindegyik kikerülte a pocsolyát amiben a béka élt. Ez a leányzó azonban ki tudja miért, úgy döntött, hogy lehajol és megnézi milyen is közelről a pocsolya, hisz csak annyit látott , hogy mindenki kerülgeti anélkül, hogy pontosan tudná mit is kerülget . Így, ahogy közelebbről szemlélődött az ifjú hölgy, meglátott egy csíbort, aki gyorsan evickélt a pocsolyában. Aztán jobban szemügyre véve egy nagy sokaság izgett-mozgott, nyüzsgött a pocsolya alján, de nem tudta mi az, így csak tanácstalanul vizsgálgatta.  Hirtelen meglátta a csúf kis békát. Olyan helyes szája volt. Hihetetlenül nagy a fejéhez képest. Nyelvét villámgyorsan öltögette és a röpködő bogarakat hamm bekapdosta.  De ami igazán elbűvölte a lányt, az a béka mosolya volt. Így felemelte a szájához és hatalmas puszit adott a békának azért, mert az a mosolyával őt is megnevettette. Ekkor valami váratlan dolog történt.  A béka elkezdett nőni, változni, s  egyszer csak egy gyönyörű ifjú állt előtte mezítelenül, szégyenlősen. Viszont a mosoly ami ott bujkált az arcán a béka széles jókedvű mosolyára emlékeztette. Így történhetett meg, hogy a lány beleszeretett egy mosolyba és ezzel a mosolyt életre keltette. Megtalálta azt a lényt aki az ő életének a mosolya. Később  párja lett.

             

A mosoly minden lényben ott van, csak tudni kell meglátni és életre hívni. Ha valakiben megvan ez a képesség,  az ismeri e csoda erejét és bármikor képes megteremteni önmaga számára a  szépséget.  

http://www.youtube.com/watch?v=Lynpiv7pofM&feature=related

Sting- Fiels of Gold 

azt a farkast táplálod, akire szavazol

2009 június 4. | Szerző: amfortas

 

A bölcs rabbi mesélt egyszer tanítványainak az emberi természetről.

Többnyire harc dúl az emberben – mint egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A tanulók pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a bölcs rabbit:
De hát, melyik farkas fog győzni?
Az öreg rabbi egyszerűen ezt felelte:
– Az, amelyiket táplálod.

A csend a király

2009 június 1. | Szerző: amfortas

 

A csend a király

 

Van egy történet, mely egy királyról szól, akinek nem volt gyereke, hogy örökébe lépjen. Összehívta a legközelebbi tanácsosait és mindegyiküknek adott növényi magokat, hogy elültessék, mondván nekik: “Az, aki a legjobb fát termeszti ezekből a magokból, uralkodni fog a királyságon utánam.”

Múltak az évek és elérkezett az ideje, hogy a király visszavonuljon. Meghívta a tanácsosait a királyi kertbe, hogy megszemlélje a munkájukat. Minden fa pompásan gyönyörű és színes volt, kivéve egyet. Az még a földből sem burjánzott ki. A király ennek a fának a kertészéhez fordult és megkérdezte tőle, vajon mi történt.

„ Felséges Uram, megtettem a legjobbat. Naponta öntöztem, szeretettel beszéltem hozzá, a legjobb tápokat használtam és odafigyeltem, hogy minden nap órákon keresztül élvezze a nap közvetlen sugarait. Sajnálom, hogy csalódást okoztam Önnek, de még a gyökerét sem hajtotta ki.”

 

 “Fiam” – felelte a király – “te leszel a következő király.”

 

A tanácsosok döbbenten bámulták a királyt. A király tovább mondta: “Látjátok, magok helyett, mindegyikőtöknek kis, sima kavicsokat adtam. A többségetek nem állta ki a kudarc gondolatát, azt, hogy ne legyen a legjobb, ezért az ‘igazi’ magot ültettétek el.

Közületek csak egy ember volt eléggé becsületes és őszinte, hogy megtegye a legjobbat azzal, ami megadatott neki. Ez az ember lesz a következő királyotok.”

Azért írom le ezt a történetet, mert világosan ábrázolja mi az, hogy tanárnak lenni – s mindannyian tanárok vagyunk. Ez nem a külső díszekről szól. Nem is a jó megjelenésről vagy a tetszelgő szavakról. Ez az őszinteségről, a becsületességről és az elhivatottságról szól. A hajlandóságról, hogy a legjobbak legyünk aszerint ami megadatott nekünk akkor is, ha az nem “fér bele a mintába”. Ez néha hosszas és nehéz munkát jelent egy kapcsolaton anélkül, hogy köszönetet mondanának nekünk.

Mérd fel csak magadban azt a spirituális munkát, amit csendben végzel.
A csend az, ami felnagyítja a “zajt”, amit csinálunk a világban.