Békamesék II.

2009 június 8. | Szerző: amfortas |

 

 

Békamesék II

Kutykurutty !!!

Békakirálykisasszony ült a kút mélyén, jól érezte magát eltelve a sok víz látványától, ami körülvette, és a kút száján keresztül feltáruló égbolt kicsinyke szeletétől. Boldog volt, mert a saját teljességét birtokolta, ami megnyugtatta. Mindeközben mit sem tudott folyóról, erdőről, szélről, végtelen mezőről. Aki olyat mondott neki, ami ezekről mégis hírt adhatott, hát azt kigúnyolta, kinevette, elzavarta.  A kútkáva számára a mindenség végső határa volt és kellett legyen!   Mégis, azért furcsa szorongás suhant át rajta nagy-néha:  félelem attól, hogy az ő világán túl is lehet valami. Ettől megijedt, de hát, nem volt bátorsága többről tudomást szerezni ,  mert semmi azon a kútkáván túl nem lehetett létező s rögtön el kellett, hogy vesse!  Félt, hogy világa a maga teljességéből darabokra hullik, ha titkokat próbál megfejteni.  Ha mégis valamiféle jelek érkeztek,  igyekezett  nem meglátni, meghallani, tudomást venni róluk, magyarázatokat ezért nem is keresett, mert hisz ami nem tartozott a látókörébe, az ugye nem is létezhet! A legnagyobb problémát azonban álmai jelentették, mert azok valós álmok voltak egy titkon vágyott más valós világról. Nem volt ez jobb világ és szebb sem , sőt, teli volt nyugtalansággal, izgalommal, titokzatossággal,  ismeretlen és kalandos, váratlan dolgokkal, melyek mind felborzolták volna azt a tükörsima víztükröt, mely békés életét határolta oly megnyugtatóan. Álmait, azok titokzatosságát hát nem próbálta fejtegetni, elintézte azzal, hogy mint holmi pillangókat,  hagyta kissé felröppenni , s röptében hamm, bekapta, lenyelte  Őket . .

Pedig ha túlmerészkedtünk már a kútkáván, tudhatjuk: a legszebb, amit átélhetünk: a dolgok titokzatossága !

http://www.youtube.com/watch?v=qzTZ76vhnKk&feature=related