víz és sport

2008 augusztus 24. | Szerző: amfortas

 

Összegezhetjük úgy is, hogy majd minden érmünk vízben termett.

Én, aki szintén a vízi sportokat  favorizálom, mert víz nélkül nincs élet-em, most nagy dilemma előtt állok. A vitorlázásban már egyre nagyobb szerepet kapott a pénz, egyre újabb, gyorsabb és drágább hajók tűnnek elő és egyre nehezebb a dolgunk legyőzni őket vitorlázással. Hiába vagyunk nagyon okosak és ügyesek, a sebességkülönbséggel nem tudunk lépést tartani.  És ha elveszni látszik a vitorlázás élvezete, lehet, hogy abba kellene hagynom a versenyzést. A vizisít kiszorította a wakeboard, és  egyre nehezebben tanulom meg az újabb és újabb trükköket, ugrásokat, elemeket, a fiatalok meg egyre gyorsabban. Néha ez is kedvemet szegi. No meg ott a sok sérülés, abból is begyűjtök rendre, hol sántikálok, hol a karom fájlalom, de ha meg nem, akkor eltunyulok, gyöngének érzem magam, derekam görbed. Aztán ott a sí a havon, alig várom, de lesz e hó? Mert ez meg ilyen fagyottvizes dolog.  Most mindenesetre  még elmegyek, levitorlázom, vizisíelem az idényt , aztán majd  ősszel kitalálok valami újat, ha azt is el nem lustálkodom. Arra azonban ötletem sincs, hogyan tudnám unalmasabbá , eseménytelenebbé tenni életem

Édesapám…

2008 augusztus 18. | Szerző: amfortas

                   Vonul a szívemen át

                                                   Öreg Apám

                                                   nem kuporgatott életében

                                                   nem gyűjtött magot a maghoz

                                                   nem vett magának házat

                                                   sem aranyórát, valahogy

                                                   sohase ment a sok kicsi sokra

                                                   élt, mint a madár, dalolva

                                                   nap, nap után

                                                   De mondjátok , meg tud-e így élni

                                                   egy kishivatalnok számtalan évig?

                                                   Vonul a szívemen át Apám

                                                   régi kalapjában

                                                   vidám dalocskát fütyörész

                                                   szentül hiszi, hogy eljut a mennybe

                                                                   /Tadeusz Rózewicz/

szorongásaink

2008 augusztus 8. | Szerző: amfortas

 

Néha szorongások törnek ránk. Elég egy rossz hír, ami közelben lecsapó villámként  ijeszt ránk, vagy egy rossz álomból ébredve hánykolódva-forgolódva szorongunk félálomban tovább.

Minden élethelyzetnek , életszakasznak megvannak a maga szorongásai. Ha nincs semmid, attól félsz, nem is lesz, ha van,  attól, hogy elveszíted.  A szorongások, azt hiszem, a veszteségekről szólnak legtöbbször. Félünk, hogy elveszítjük magunkat, szorongunk a balesetektől , betegségektől , a fiatalságunk elveszítésétől, elveszítjük nyugalmunkat és ezért szorongunk az agressziótól, erőszaktól, félünk ,ha elveszítjük álmainkat, amikre terveinket építenénk, vagy  elveszítjük kedvünket, lendületünket, a barátainkat , a szerelmünket. Az emlékek őrzése is egyfajta szorongás: félünk a felejtéstől, a régi életünk és múltunk elveszítésétől : a megtörtént  de  soha nem feldolgozott múltunk feledésétől . Ez az a veszteség , amikor identitásunk kerül  már veszélybe. Önbizalmunk elvesztése a döntéskészségünket kezdi ki, és ez testi-lelki kiszolgáltatottsággal járhat, hát itt is van miért szoronganunk.

Ha kedvesem, gyermekem veszíteném el, azzal egy részemet veszíteném el, már hogyne szoronganék!  És ott vannak a tárgyak, amik valamiért fontosak, a könyvek, a zene, amikért megdolgoztam , mert magamba gyömöszköltem de azért  kell az a biztonság, hogy a polcon is ott van és  akár továbbadható. Ha valaki ezektől megfoszt, akkor semmiz ki igazán.

Ha elhagy a szerelmem, vagy valaki elszereti tőlem, olyan veszteség érhet, amit ki nem heverhetőnek képzelek. A féltékenység szorongása ez. De elég az is, ha csak elutazik és sokáig nem láthatom.

De mégis : valójában egy,  visszafordíthatatlantól retteghetünk jogosan. Minden más veszteség túlélhető, mindegyik lehet egy új élet, egy új kapcsolat kezdete, egy későbbi nyereség lehetősége.

Nem lehet az életet szorongások nélkül megúszni.  De lehet néven nevezni és kinevetni őket.

Ha élsz, dolgozol, tanulsz, szeretsz, élvezed az életet , azzal egész jól lehet kezelni és feledni a szorongásokat !

ne tökölj !!!

2008 augusztus 2. | Szerző: amfortas

Képeket osztottak ki , nem sokat, hármat-négyet  és a feladat ez volt: vagy eldöntik egy perc alatt , melyik kép tetszik legjobban, és azt azonnal kiválasztják, vagy, ha nem tudták eldönteni, hazavihették, kaptak rá  néhány napot, hogy eldöntsék.  Az eredmény és tanulság egyben az volt, hogy aki egy perc alatt eldöntötte és kiválasztotta, az később, napok, hetek múlva is meg volt elégedve döntésével, aki viszont napokat töltött el azzal, hogy kiválassza , melyik tetszik a legjobban, az az ember  később nem volt megelégedve a döntésével és szíve szerint más és más döntést hozott volna napok, hetek múlva. Nem vagyok az elhamarkodott döntések híve, bár sokszor rögtönzök és sokszor rá is vagyok kényszerítve erre . És mégis jobban szeretek nem sokat agyalogni dolgokon, hiszen tudom, hogy ritkán jutok előrébb azáltal, tehát inkább hagyatkozom a megérzéseimre és élettapasztalatomra ( majdnem azt mondtam, életbölcsességemre , de ez így nagyképűen hangzik)

Mert : bármilyen egyszerű probléma is megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta!  🙂