hideg-meleg szívem
2008 június 19. | Szerző: amfortas
én ismerek ám olyan embereket, akik tudnak szeretni.
Érdek nélkül, úgy értem. Mert csak úgy , szeretni, na azt bárki tud…már ha az az.
Aki képes a szeretetre, az képes a figyelemre. Kihalásra ítélt dolog a figyelem. Azt jelenti : nem kalandozom el, nem vágok közbe, nem magamról fecsegek, nem játszom el, hogy érdekel amit mondanak nekem.
Ha szeret a másik , azt úgy is élem meg, hogy érzem: mintha fontos lennék Neki. Szerető figyelem. Engem akkor már jobban érdekel persze a személy mint a mondandója, és azért érdekel, amit beszél, mert Ő fontos nekem. Tanulom szeretni, és remélem, fog menni, de ehhez egyedül kevés leszek. : majd szükségem lesz Rá!!! Aki szeretni tud, nagyítóval keresi az elfogadhatót, a jó vonásokat, a szépet a másikban, a közöset Vele, a különbözőséget erénynek fogja fel, az apró testi-lelki gyarlóságokat szeretetteljesen szemléli.
Hibáival és azok által tudjuk a másikat igazán szeretni.
Kicsinyítővel nézzük a rosszat , elnézendő semmiségnek, kijavítandó apróságnak.
Jó szándékkal, de rosszul szeret az, aki magából indul ki, tudtodra adja, Te mire vágysz… Aki jól szeret, képes megérteni, miféle szeretetre van szükséged : támaszra? megerősítésre? babusgatásra? sajnálatra? viccelődésre? együttérzésre? segítségre? biztonságra? csodálatra? tárgyilagosságra? hallgatásra?
A világ tökéletlen szeretettel is működni tud. Csak általunk lett ilyen és hát, olyan, amilyen. És talán lehetne más, ha meg tudjuk tanulni – és tanítani : jól szeretni.
az őszinteség
2008 június 18. | Szerző: amfortas
Nem meséltem el valamit. Nem voltam őszinte? Pedig csak nem tartottam fontosnak a dolgot, vagy éppen: nem kérdeztek. Van ilyen. De lehet, hogy éppenséggel nem tartom azt az embert olyan fontosnak, hogy elmeséljem neki. Van sok olvasata… De ez sokszor nem is őszinteség kérdése.
Valóban van az őszinteségnek kockázata.
Ha igazat mondasz , szembesülhetsz hamar azzal, hogy nem mindig az igazat akarják hallani. Félreértenek és félre akarnak érteni. Nem fognak szeretni, mert megmondtad az igazat. Mert azt szokták meg, hogy az emberek gondolnak valamit , de nem mondják meg… és Te sem. Most pedig belezavarsz ebbe a játékba…
Ha nem túl közeli a kapcsolat, félhetünk, hogy visszaélnek az őszinteségünkkel. Ha közeli, félhetünk, hogy megbántjuk, tehát inkább kíméljük. De ezekkel a n e m mondásokkal is magunkra maradunk. A közeli ismerősből nem lesz közeli barát, nem látja a reményt a bizalmas kapcsolatra tebenned.
És a párkapcsolat: vagy vállalod magad és vállalod Őt , az erős kötődés gyötrelmeivel vagy nem vállalod magatokat és akkor magányosak maradtok. Vagy inkább maradjon a felszínes kapcsolat: szeretlek is meg nem is, annyira semmiképp, hogy kiadjam magam Neked, rád bízzam magam, és Te sem vállalsz annyira, hogy rám bízd magad. Ellötyögünk egymással, semmi felelősség, semmi gyötrelem. Csak a megélhető dolgokkal foglaljuk el magunkat és egymást, és nem beszélünk azokról a dolgokról, amik nagyobb őszinteséget kívánnak magunktól is a másikkal szemben.
Bízni csak abban lehet, aki őszinte. Nem időzít, nem szerepel, nem óvatos, nem gügyög, nem csomagol, nem számol, nem mérlegel kockázatokat. De tudja, hogy tétje van a szavainak, és emeli is a tétet, bízva abban, hogy megérted és Te is bízhatnál benne. De Te azért csak magadban higgy és az őszinteségedben. Annak inkább ne, aki így kezdi: “megmondom az igazat”, ” megmondom őszintén”.
A majdnem igaz az nem igaz, a megmondom őszintén az esetleges, esetleg egyszeri.
Az őszinteség kockázata nem nagyobb, mint a hamisságé.
kutyák
2008 június 13. | Szerző: amfortas
Napunk nyugalmát adták nekünk a kutyák.
A Szabadság-téren kötöttünk ki, ettünk-ittunk, beszélgettünk, semmiségekről, személytelen dolgokról, felszabadultan, lazán. Körülöttünk mindenütt kutyák, leírhatatlan boldogságban hemperegtek, szaladgáltak, játszottak egymással és ez a gondtalanság és egymás játékos örömteli keresése, elfogadása, szeretése ragadt át ránk is kicsit. A nyugalom szigetét semmi nem tudta megzavarni, és nem történt voltaképp tényleg semmi, de mégis és talán épp ezért: együtt élveztük ezt a hosszú estét, nagyon.
Tea vagy kávé
2008 június 12. | Szerző: amfortas
Mióta? már régóta : alkudozom magammal: Nem tudom, szeressem-e a kávét, vagy maradjak a teánál? Igazából rég nincsenek megggyőző érveim egyik mellett vagy ellen sem. Korábban hangzatos teóriákkal érveltem a tea mellett, de ma már csak a bizonytalanságom biztos….és nem keresek érveket.
Ötletszerűen éltem életem, felelősségeket vettem át és adtam le, bekerültek a megtörtént dolgok zsákjába, belenőttek ősz hajszálaimba. Rég mindegy, de talán mégis. Tea. Nincs tétje ennek, annyit tudok. És még valami keveset ezen fölül is tudok.
Ha az ember nem arra való, hogy valamilyen ügyet szolgáljon, ha nem az utókor vagy a túlvilág kedvéért teszi, amit tesz, vagyis nincs semmilyen eleve adott kötelezettsége, akkor szakad csak igazán nyakába a felelősség! Mert akkor maga kell, hogy megválassza tetteit és kötelességeit, maga fogja összetákolni magának a többé kevésbé összefüggő magyarázatokat döntéseiről. Ilyen magyarázatokra épp oly szükség van, mint a szerszámokra, a tudásra, vagy a szerelemre. Valakinek-akár csak magának- kedvére fog tenni, tartozni fog valahová és döntéseit ezzel összefüggésben működteti.
Ha kezdi belakni lényem a Másikét, ébred bennem a felelősség, egyre fogom vissza lélegzetem, mit csinálok jól , vagy rosszul. Az adott, kimért időből kell tudnom művet alkotni, és ez nem csak létezést jelent ,de együttlétezést is. Így vagy úgy, de együtt lehetünk. Együtt vagyunk, ha Rá gondolok, együtt, ha megérintjük egymást, és fáj, ha nélkülöznünk kell egymást…aztán, ha elrontjuk, az utak szétválnak, szétköltözünk, más országban és más világban élünk, – és- már rég nem láttuk egymást….
Nem szabad, hogy elengedjük, akiben biztosak vagyunk.Vajon biztos lehetek a Másikban, ha már magamban nem vagyok? Igen, ha ettől majd magamban is biztos lehetek. Addig is ,Tea.
kivetítő
2008 június 8. | Szerző: amfortas
Kivetítő ?
Egész életemben az igazit kerestem. Volt ugyan, ámde nem érdekelt a megfelelő, mert hát az volt az én megalkuvásom. Néha megérintett a talán-igazi és ezt szerelemként véltem megélni.
És amikor végre úgy gondoltam, éreztem, hittem, hogy megtaláltam azt az
Igazi Igazit, elvesztettem önmagam, mert fel akartam ebben oldódni, mindent ennek akartam alárendelni, ehhez igazítani, belefeledkezni, eszerint újjászületni, megnyílni, új életet kezdeni. Minden hibát elkövettem, amit el lehetett követni, mert elvesztettem önmagam és féltem a másik elvesztésétől. És még nem is operáltuk ki magunkból az egyik tüskét, amivel kölcsönös meg nem értésből akaratlanul megsebeztük a másikat, már jöttek a következő és apró, de nehezen múló sebek, csak gyűltek, gyűltek és egyszer csak a sok kis újrakezdésből már nem volt mit újrakezdeni. Egyre kevésbé figyeltünk a másikra, mert saját magunkban akartunk mindent megoldani, talán csak a mélylélektan eszköztárával felfejthető tartózkodásunk, kialakult gátlásaink és félelmeink okán. Ma már tisztán látom visszazökkenve régi önmagamba, hol és merre tévedtünk el. Késő minden újrakezdés, barátkozás, ha csak egyedül tudom ezt. Nincs az a kivetítő, ami bármilyen nyelven megértetné azt, amit a másik nem tud meghallani. Nem , mert nem akar, hanem, mert csak Magával szeretne tisztába lenni és Önmagát, belső hangjait szeretné hallani. De nagyon is van kivetítő, ha elfogadjuk a másikat olyannak , amilyen, érteni akarjuk, amiről beszél és miért, mik a gondolatai, mit miért tesz és mik az indítékai. Az úgy sajnos nem megy, hogy úgy véljük, minket érteni kell tudni, és tudni kell érteni, és ez így elég… ez sem kivetítőként működik, amit csak , mint egy szövegkönyvet, egyszerűen és okosan a másiknak elolvasnia kell képesnek lennie..
Bizony jó lenne olyan kivetítőkkel élni, ahol megjelenhet egy érzelmi párbeszéd, hogy komolyan vehessük egymás belső érzéseit, lecsupaszítva az apró gyarlóságok,hétköznapi esetlenségek, külsőségek befolyásától.
Ez pedig ott van, létezik, csak a szívünkkel kell tudnunk olvasni azt a kivetítőt, és írni rá, az ész itt mit sem ér. Csak így fog menni az írás-olvasás, ha az a cél, hogy végre a másikat és így Magadat is értsd.
Ha megtalálni vélted azt a másikat, már kezdődhet is a párbeszéd!
Vele.
Mert Két Emberről szóljon a párbeszéd, ott nem lehet még és már akár egy harmadik.
Tenger az élet
Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik velem.
Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis parányok, mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk.
Tenger az élet.
Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban.
Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.
Minden csepp egy másik kicsi cseppet, a mérhetetlen, szörnyű óceánban.
Jaj, borzalmasan nagy ez az óceán és egy vízcsepp olyan parányi benne.
Sok ezer év óta keresem már őt, kis vízcsepptársamat, és alig lelem meg néha-néha… olyankor is egy pillanatra csak.
Háborog a vihar, röpít a hullám
Voltam koldus, béna, nyomorék, hazám a templomajtó… ő talán királynő volt akkor és garast dobott reszkető kezembe…
Császár is voltam… büszke, nagy, hatalmas… ő talán rőzsét szedett valahol az erdőn, de éppen akkor nem vadásztam ott, mert dolgom volt, más… fontosabb, nagyobb… pedig akkor is csak azért éltem, hogy megkeressem őt.
Most is keresem.
Néha belenézek valakinek a szemébe… aztán tovább megyek. Nem ő volt, ez sem ő volt.
Néha belecsókolok valakinek a piros szájába… aztán idegenül néz össze a szemünk… ezt a vízcseppet sem én kerestem. Valaki más.
Néha összesimulunk, amikor sír a tangó… kilessük egymás szíve dobogását… aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább.
Egymás lelkébe belenézünk… csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást… aztán búcsút intünk és mosolygunk hozzá… és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig, míg világ a világ.
Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas, furcsa életemben, amit ma élek. Lehet, hogy nem.
Mindenütt, mindig csak őt kerestem.
Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek, mert régi magamat látom meg benne, páfrányos erdők örökzöld csendjének meseóriását.
Hogy megszorítsam a kezét és a lelkébe csókot leheljek, szebbet, szentebbet, mint amilyent valaha asszonyszájra adtam.
Egy pillanatra csak.
Aztán jöhet ismét a hullám, leránthat a mélybe vagy sugárszálon az égig emelhet… valaki utánam csodálkozik…
Aztán lehetek harmatcsepp márciusi ágon, lehetek százöles tengermélybe zárva:
Mindörökre őt fogom keresni és ő engem fog keresni mindörökre.
(Wass Albert: Tenger az élet VI.)
könyvhét
2008 június 7. | Szerző: amfortas
Kiszöktem a könyvhétre.
Volt sok ismerős, ilyen, olyan. De főleg: ilyen. Akiket inkább szeretek mint az olyant.
Akikkel lehet beszélgetni, akiket a belső értékeik mentén szeretek szeretni.
-Hát Te? De rég láttalak!
-Mi járatban?
-Dedikálok.
-?
-Mesélj!
Hát így.
Lacival is találkoztam, alias Hobo… de rég láttuk egymást, mi van Veled?
Innen kezdve magáról beszélt, boldog ember tudom, sikeres, zene, színdarab, könyv,
minden, épp csak kerámiát nem éget.
Jól elbeszélgettünk bár csak ő beszélt…. Igen, értem, tényleg boldog ember, magánélet is rendben, ritka az ilyesmi és végtére is, lehet Vele együtt örülni.
Picit másról ír, versel, dalol, de hát ez már rég csak showműsor, még nála is.
Azért én szeretem.
Wagner a MÜPA-ban, Siegfried, a tavalyi csapat, szerettem volna nagyon menni, talán jövő szombaton,Istenek Alkonya. Talán a legszebb este? Igazán egy bajom van ezzel , azonkívül, hogy most fájdalmamra nem tudnám végigülni…hogy a négy estét egymás után kellene tudnom végighallgatni, most ezt így nagyon összevissza adják. Végre idén, lett volna partnerem! Akinek elmesélhetem, akinek lelkesedhetek, elmagyarázhatom, akivel együtt újra felfedezhetem, aki reméhetően élvezné is velem. Wotan…a vesztes isten és Siegfried ,a jövő kezdete..Megvan itt is a magam lelki dilemmája, merre mutathat ez irányt nekem? de ehhez kell még Istenek Alkonya!!! Máshogy meg inkább egyedül, ha nincsen ehhez jó partnered! Talán jövőre. És akkor biztos ott leszek. Tavaly ilyenkor voltam utoljára, hiányzik is, nekem ez, kicsit betevő falat: jó, hogy Mezzo-n is van és néha ott előkerül, de most marad a CD, felteszem. (szép sorban, Rajna kincse s így tovább) és akkor elmélyedni, gondolkodni is lehet, ehhez is meghozza kedvemet
Közben csemegézgetek begyűjtött könyveimből mert hazahoztam egy könyvhegyet… De lehet, hogy most inkább majd a zenére és a Ring szellemére figyelek?
kő
2008 június 5. | Szerző: amfortas
Nagy kő nehezedik rám, kívül belül. Minden programomat, elképzelésemet, tervemet felülír. Se kiállítás, se színház,se barátkozás. Hanem fájdalom és kórház.
Nem igazán tudom, melyik a kellemetlenebb,mert a fájdalmakat nem lehet összemérni. A fizikai fájdalom, ami hamar elmúlik, vagy a lelki, amire nehezebb orvosságot találni és esetleg maradandó , mélyebb nyomokat hagy. Én mégis a fizikai fájdalomra szavaznék. A lelki fájdalmak, ha el is múlnak, megkérgesítik az embert és ezzel később talán másnak fog fájdalmat okozni. Szeretsz valakit és elveszited, és ez nagy fájdalom. Neked. Majd kigyógyulsz és majd mást fogsz szeretni. De már nem tudod úgy. Már óvatosabban méred a szereteted , mert félsz a következő fájdalomtól. Már nem tudsz annyit adni, mert egyszer már megfogalmaztad és nem tudod újrafogalmazni. Egyre kevésbé megy, egyre kérgesebb a szíved és ha mégis megtalál a nagy szerelem, nehezen szabadulsz az előző fájdalmad terheitől. Már bezárkóztál és már el is vesztetted a következőt amikor attól félsz, az még jobban fog fájni. És most még annál is jobban fáj és bárcsak lehetne választani,hogy akkor inkább a fizikai fájdalom.
Holnap majd megműtenek és aztán majd ez elmúlik.
Ma pedig felkészitem magam az újrakezdésre, a hogyan továbbra és lelkem, szivem felpolírozására.
lélek
2008 június 4. | Szerző: amfortas
ha az íjat túlságosan megfeszítjük, eltörik.
Ám a lélek erejét veszti a tétlen nyugalomban
szinház
2008 június 3. | Szerző: amfortas
és én mégis szinházba járok.
Most jobb volt oda menekülni. Nem volt egy derűs nap, de nem én rontottam el.
Már a reggel sem kezdődött jól, de az munka. Aztán emléktáblaavatás, Vidor Mikós, nagyon szerettem és tiszteltem és Ő is megtisztelt barátságával, már nagyon későn hiányzik az ember, egy példakép nekem. Magam akartam ezzel egy kicsit maradni és a vizisípálya erre is jó, kikapcsol, relaxál, főleg agyilag. Ezt is majd egyszer kiírom magamból…
Szükségem is lehetett erre, mert aztán jött a java. Azzal szembesültem ugyanis, hogy egy régi barátom összeakadt Vele. Még arra sincs ötletem , hogyan gondolkozzam erről, de jobb, ha most egyáltalán nem. Barátaim szinházba hívtak, egy barátomé a főszerep, nem tudom, mi volt a darab, nem tudom, miről beszélgettünk utána, talán néhány sört is megittunk, arra sem emlékszem, pedig talán az volt a legjobb, amit tehettem. Én megérteni vélem az alkoholistákat is néha. Még történt azért valami érdekes. Az utcán, már hazafelé tartva O.val találkoztam. Beszélgettünk és ő nemsokára márFeldmárt hülyézte. Rákérdeztem és olyat mondott,hogy nem tudtam nem igazat adni neki. Ez megér egy külön fejezetet azt hiszem, ezen majd, ha lesznek üres óráim egyáltalán, egyszer még törhetem a fejem.
Ma megnézem az emberi test kiállítást amit tegnapra terveztem. Aztán talán megint: szinház. Valóban gyakran szürkébb , unalmasabb a szinház, mint az élet, még ha jobban is van megírva.
szeretet…másként
2008 június 27. | Szerző: amfortas
Eredetileg a napról és a fényről akartam mindenféle aktuális gondolataimat összehordani, de ez a nagy hőségben valahogy nem ment. Másrészt, kicsit mégis ott motoszkált bennem az előző néhány sorom a szeretetről, és most inkább innen indulok tovább. Néhány gondolatot kölcsön is vettem , már nem tudom honnét, de magaménak érzem. Azt gondolom, nem abban különbözik valódi szeretet a tettetett szeretettől, hogy tudattalan, és különösen nem abban, hogy ingyen van. Ezen jellemzőit tekintve ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló. De hát lehet-e általában szeretni az embereket? Önző, részvétlen társadalmi gyakorlatunkat ismervén, egyszerű válasz volna, hogy nem lehet. Pedig az emberek szeretete nem más, mint a rászorulók segítése, a gyengék oltalmazása, a szolidaritás és a nyitott, barátságos, megértésre törekvő közeledés humanista alapállása. Ez az etikai magatartás teszi lehetővé azután azt, hogy konkrétan is tudjunk szeretni; szeretni tudjuk azokat, akiket kiválasztottunk magunknak. Konkrétan, ösztöneink által vezérelve, ám tudatosan ellenőrizve és szabályozva önmagunkat és cselekedeteinket. A zsigeri szeretet – pontosabban a buta szeretet – bizony haszontalan is lehet. Ostobán föláldozhatjuk magunkat a másikért úgy, hogy az általunk szeretett személy is belepusztul, ahelyett, hogy mérlegelvén a helyzetet, mindketten épülnénk, vagy legalábbis együtt menekülnénk meg valamilyen vészhelyzetből. Hogy egymás cinkosaivá váljanak. Ha okosan, tudatosan szeretünk, ha egymás szabadságát, egyéniségét csorbítatlanul hagyva, önkorlátozóan változtatgatjuk, birtokoljuk egymást, akkor szinte föl sem tűnik, hogy mekkora munkát végzünk. Ebben az esetben hiszik azt a szeretni egyelőre még kevésbé tudók, mintha boldogságunk felhőtlen volna, mert nem menekülünk a zűröktől, hanem egymásban bízva oldjuk meg a napi kisebb-nagyobb konfliktusainkat, mielőtt még azok elfajulnának.
Kölcsönös-e a(z igazi) szeretet? Igen, kölcsönös. Szimmetrikus-e a(z igazi) szeretet? Úgyszólván sosem szimmetrikus, de hosszabb távon kiegyensúlyozott. Nem szimmetrikus, mert nem lehet folyamatosan, állandóan lángolva szeretni, hiszen elégetnénk magunkat. Ám az ilyen hullámvölgyek is elviselhetők, ha hagyjuk szerettetni magunkat a másik által. Bíznunk kell abban, hogy a másikban van annyi érzelmi tartalék, hogy elnézi időnkénti lazsálásunkat. Nem szimmetrikus a szeretet azért sem, mert adódhatnak olyan időszakok, amikor a másik nem képes szeretni, pl. megterhelő munkát végez vagy súlyosan beteg. Mégis, éppen ilyenkor várja el a teljes érzelmi kiszolgálást is. Természetesnek tűnik, hogy meg is teszünk minden tőlünk telhetőt, ám nagyon kéne vigyázni arra, nehogy akkor is rendszerré, megszokássá váljék a viszonzatlan szeretet, amikor a másik már nem szorul rá. Természetesen mi is kerülhetünk súlyos válsághelyzetbe vagy lehet koncentrálást igénylő alkotói korszakunk. Ekkor meg értelemszerűen arra kell ügyelnünk, hogy ne kényelmesedjünk el tartósan. A konkrét szeretet illékony; s ha tartósan hanyagoljuk el egymást, előbb-utóbb keresgélni kezdünk. Én pedig már nem akarok és nem is fogok keresgélni. Azzal kell jól gazdálkodnom, ami , aki van, barátság, szerelem, szeretet…
Oldal ajánlása emailben
X