viz

2008 június 2. | Szerző: amfortas

 

Mozgalmas nap volt tegnap, sok vízzel. Mert délelőtti zápor után mégiscsak kimentem a tóhoz csúszkálni egy kicsit, remélve,hogy nem lesz bajom az ugrálásból. Új elemeket tanulok, nagy esésekkel. Aztán öttusa VB: elfolyt a víz a medencéből, ezért lovaglással kezdtek, de mire vége lett, feltöltötték, így az úszás is jó volt. Sajnos a végén „ rosszul jött ki a lépés” …A TV nagyban közvetítette a nemzeti vágta – gagyit. Öttusa VB.ről sehol semmi, no comment…

Estefelé ismét zuhé, ménkű a hegybe.

Már megint a szeretetről gondolkodtam.

Ha a szeretetben boldog akarok lenni és a másikat is így akarom tudni… mert hát Őnélküle minek …akkor két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam.

Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.

Az ideális kapcsolat, azt gondolom, főleg lelki kapcsolat. Lelki társamat a lélek szintjén találom meg , nem a szerepek és elvárások szintjén.  Úgy kell Őt szeretnem, ahogy van, és nem olyannak, amilyennek véleményem szerint lennie kell. A lélektársi kapcsolatban az kell legyen a cél, hogy teljesen önmagam legyek és a társamat hozzásegítsem ahhoz, hogy mindazokat a gondolat és  érzelemmintákat feloldja, amelyek bennünket újra és újra az elvárások és szerepek szintjére rántanak le. És  szétválasztanak. Magamnak ezt már nem kell bizonygatnom, erősen megtanultam, tudom. Majd jön valaki, nem tudom ki, a lányom, a barátom,  akinek nyakába kell akasztanom, hogy soha ne az elvárások és szerepek szintjén mérlegelje  majd féltve  felépített kapcsolatát, hanem csak azt mérlegelje, vállalja-e.

És tudja, ki a másik J

mérleg

2008 június 1. | Szerző: amfortas

 

Nekem már volt egyszer egy nagy történetem, mérleg volt, igen.Még Németországban éltem, és egy szép és okos lánnyal, talán túl okossal, nevezzük Gunhildnak, mert az olyan német. Nagyon szerettem. Együtt is dolgoztunk valahol, Ő  egy interdiszciplinális területet próbált lefedni és váratlan felfedezéseket tett, mondjuk, biopszichológia területen. Amikor ez a  felfedezés tudatosult benne (és bennem), nagy dilemma elé kerültünk . Válassza a tudományos karriert, akár a Nobel-díjig, vagy válasszon engem, család, gyerek, idill, a másik véglet? Mérlegként nem tudott dönteni, rajtam volt a felelősség, és én súlyos döntést hoztam, olyan helyzetet teremtettem, hogy nem lehetett választása, maradt a tudomány, Washingtonba ment és nem sokon múlott azután, hogy  tudását a legmagasabb fokon elismerjék.

Máig sem tudom, helyesen cselekedtem-e azzal, hogy magamat megerőszakolva megüzentem Neki, nem vagyok alkalmas harmonikus családi kapcsolatra. Kegyes hazugság?  Ma már nem tudom. Nagyon szerettem Őt és ezt a döntésemet máig sem hevertem ki. 

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy súlyos döntéseket kell hoznunk és nem mérlegelünk. Lehet, hogy a mérlegeknek van igazuk. Ingadoznak. Az élet meghozza majd helyettük a döntést.A nagy dolgokban úgysem tudunk dönteni, azok rendszerint maguktól megoldódnak.