A szabad sajtót a szabadság – és az egész demokrácia – egyik legfontosabb biztosítékának tartom. Aki a szabad sajtót támadja, az az egész rendszer legfontosabb alapértékeit támadja. Aki a szabad sajtót megöli, az az egész rendszert öli meg. Pont emiatt nagyon ritkán jutna eszébe bárkinek is újságíróra támadni. Hidegvérű, tömeges kivégzést tartani egy szerkesztőségben még kevésbé.
Római lány
2015 január 23. | Szerző: amfortas
…Én tovább is találkozgattam vele, mert, mint mondtam, mindenek ellenére még mindig tetszett nekem, vagy legalábbis nem volt senki, aki jobban tetszett volna; meg aztán azért is, mert bár azon a véleményen voltam, hogy köztünk mindennek vége, nem akartam, hogy a vég nyersen gyors és kellemetlen legyen. Sohasem szerettem egyetlen vágással elvágni, hirtelen megszakítani valamit. Úgy gondolom: az élet dolgai, ahogy maguktól születnek, maguktól meg is halnak, megunás, közöny vagy megszokás következtében – ez utóbbi a hűséges unalom egy formája s én szeretem, ha látom így meghalni őket, természetesen, magam vagy más hibáján kívül, s ha látom, hogy szép csendesen más dolgoknak adják át helyüket. Elvégre is, az életben sose fordulnak elő egészen tiszta és határozott változások; aki pedig elsietve akar változtatni, azzal könnyen előfordulhat, hogy egyszerre csak – s éppen mikor legkevésbé várja – látnia kell, amint a régi megszokások még mindig elevenen és szívósan felütik a fejüket, holott abban a hitben ringatta magát, hogy gyökerestül és végérvényesen kiirtotta őket. Én azt akartam elérni, hogy Gino kezének simogatása éppoly közömbösen hagyjon, mint szavai, s féltem, hogy ha nem hagyok időt az időnek, életem bármely pillanatában újra felbukkanhat, s akaratom ellenére arra kényszeríthet, hogy a régi kapcsolatot újra felvegyem…”
/Moravia: Római lány/
Hunyászkodj, ha kedves az életed… vagy?
2015 január 20. | Szerző: amfortas
Még ki sem hűltek a legyilkolt karikaturisták, máris széles körben harsognak azok a vélemények, melyek szerint a gyilkosság persze rossz dolog, meg bűn, de hát minek provokáltak, minek rángatta az oroszlán bajszát a francia újság? Békén kellett volna hagyni a Prófétát, akkor nem lett volna semmi gond, tisztelni kellett volna a miénktől eltérő kultúrát, akkor nem fajultak volna el ennyire az események. Okos enged, libsi provokátor meghal – ez a világ rendje. Ezt kéne megérteni a feltétel nélküli szólásszabadság szélsőséges híveinek. Röviden így foglalható össze a bigott konzervatívok, a hazai szélsőjobb okoskodása. Is. Túl azon, hogy miként gondolkodunk jogról, szabadságról, humorról vagy taburól, vajon belegondoltak-e a véleményvezérek abba, hogy a Mohamed-karikatúrák öncenzúrája után mi lesz a következő lépés? Hiszen a Próféta puszta ábrázolása is sértés a hithű muszlimok számára. Szóval akkor tiltsuk be azokat a történelmi filmeket is, amelyekben Mohamed a blaszfémia legcsekélyebb szándéka nélkül szerepel? Ha pedig ezt is megtettük, és az lesz a következő követelés, hogy a másik prófétának, Jézusnak az ábrázolásait is tüntessük el mindenhonnan, nos, akkor mit teszünk?
Akkor sem mondunk majd nemet? Tudjuk emellett, hogy a dekoltázs, a smink és a fedetlen női haj is sérti az Iszlám Állam híveit. Vajon e téren is engedni kell majd? Vagy inkább legyünk hálásak azoknak a keveseknek, akik egy szélsőségesen türelmetlen vallási fanatizmussal szemben magukra vállalják a konfrontációt és a célkeresztet, így a fenti jogok még nincsenek megkérdőjelezve. Európában a miniszoknya egyelőre nem jelent konkrét életveszélyt. Arról pedig, hogy a karikatúrák betiltása nem az utolsó, hanem az első lépés, érdemes megkérdezni a Közel-Kelet, Egyiptom vagy akár Rotterdam keresztényeit. Már úgy értem, azokat, akik még nem menekültek el. De hagyjuk is az iszlámot! Átgondolták-e vajon sok okos csacsogók ( véleményformálók) , hogy bármilyen szélsőséges politikai mozgalom számára milyen lehetőséget nyit meg a gyáva és aljas gondolkodásuk? Azt üzenik nekik, hogy ha ők elég erőszakosak, ha képesek ölni is azért, hogy a prófétáikat, a vezetőiket, a pártjukat vagy az egyházukat ne lehessen bírálni, akkor a nyugati társadalom meghajol. Többé nem társadalmi vita vagy értelmiségi nyálverés kell a konszenzusok mögé, hanem pár tucat felfegyverzett fanatikus. Szidod a Gyurcsányt? A Vonát? Az Orbánt? Jön majd a sósavas bácsi, és jelzi, hogy a te szabadságod sérti az ő igazságérzetét. Mocskolod a Hit Gyülekezetét, bizniszegyháznak nevezed a szcientológusokat, gúnyolod a kézrátétellel gyógyító sámánt? Tényleg csak addig akarod megtenni mindezeket, amíg ők nem találnak olyan hithű követőket, akik akár ököllel, akár fegyverrel kiállnak értük? Ha ugyanis így viselkedsz, abból ez következik.
Képtelenek elképzelni ezek a véleményvezérek filozofikus nagyságukat fényétől elvakultan egy olyan világot, ahol őket korlátozzák, és nem ők korlátoznak. Ezek az emberek a saját véleményükben, a saját szólásukban, a saját igazukban kritikátlanul hisznek, aztán amint őket tiltja be egy Szálasi vagy egy Kádár, máris döbbenten és meghunyászkodva kucorodnak vissza a vackaikba. Ha azonban lehetőség mutatkozik, hogy ők legyenek a Kádárok meg a Szálasik, rögtön az első sorban tolonganak – élve azzal a szabadsággal, amitől minket amúgy meg akarnak fosztani – csak hogy ostoba és kegyeletsértő írásaikkal hecceljék a közvéleményt. Félreértés ne essék ! Fontos, hogy megtehessék. Írjanak, provokáljanak bátrán. Bármilyen bűzös és romlott is, ami kifut a kezük alól. Sőt, épp azért.
PR
Charlie Hebdo
2015 január 8. | Szerző: amfortas
Ide kívánkozik még egy, magánvéleményemet is jól összefoglaló kisdolgozat ;
A templomba járó Mari nénit eszembe sem jutna kigúnyolni – azokat, akik a Mari nénik jámbor hitéből hasznot húznak, annál inkább. A megélhetési mű-keresztényeket, és minden más vallás felkent, nem a hitből táplálkozó, abból csak megélő papjait és politikusait.
Ami Párizsban (és már jó ideje a világban) történik, az nem a karikatúráról szól. Ha nem lettek volna a karikatúrák, nem lett volna Charlie Hebdo, lett volna más. Azoknak a bűnözőknek, akik Párizsban ezt a mostani mocskos mészárlást elkövették, ugyanis nem az iszlám a vallásuk, hanem a terror. A félelemkeltés a hivatásuk, mert minden vágyuk, hogy időutazásra vigyék az emberiséget, és ismét bevezethessék a középkort. Amikor elég volt valakire rámutatni, hogy boszorkány, és már vitték is a máglyára, vágták ki a nyelvét.
“Civilizáltabb” korokban és helyeken hazaárulóknak, vagy a nép ellenségeinek, idegen hatalmak ügynökeinek nevezik a nekik nem tetszőket.
Nem vallásos fanatikusok öltek Párizsban, hanem közönséges gyilkosok. És nemcsak azokat kell majd bíróság elé állítani, akik szerdán délben meghúzták a gépfegyvereken a ravaszt, hanem azokat is, akik pénzelték, kiképezték, és minden más lehetséges módon bátorították ezeket a gyilkoló gépeket.
Nem a vallásos embereket gúnyolta ki a Charlie Hebdo című, idáig nálunk jórészt ismeretlen szatirikus élclap, hanem azokat, akik a sajátjukon kívül semmilyen más véleményt nem tűrnek el.
Terroristák a világ minden országában vannak. „Szerencsésebb” helyeken nem géppisztollyal lőnek, „csupán” hazaárulónak nevezik az ellenfeleiket.
A legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, ha hozzászokunk ahhoz, hogy félünk kimondani, amit gondolunk. Nincs annál szomorúbb, hogy a Facebookon még tanult barátaim és ismerőseim között is vannak, akik azt mondják: szörnyű, ami történt, de hát nem kellett volna ezekkel ujjat húzni.
A degenerál, hülye hatalommal szemben mindig ujjat kell húzni. Ha nem tesszük, és csöndben maradunk, amikor szólni kellene, azzal az ő malmukra hajtjuk a vizet. Mindenki ellenség lesz, aki másképp gondolkodik. Egyes kultúrákban kiirtandó, a miénkhez hasonló, demokráciának látszó társadalmakban „csak” kirekeszthető, lehazaárulózható személy.
Ha sokan hallgatunk, az lesz a törvény, amit ők annak kineveznek.
Tizenkét ember meghalt, 60 millió ember megsebesült – ezt írták a francia újságok a merénylet után.
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Ott már tudják, hogy nem a vallást gúnyolta a Charlie Habdo, hanem azokat, akik különféle világvallásokra és ideológiákra hivatkozva követik el nap, mint nap a gaztetteiket. /F.S.P./
A régi vicceken ma már csak nevetünk…
2015 január 3. | Szerző: amfortas
Boldog új évet kívánok, de szkeptikus vagyok.
Egyszer valamikor meglátogattam a sertés-vágóhidat és megrendítő élményem volt, ahogy a disznók békésen, (na jó, kissé egymást lökdösve) járultak a böllér elé, mintha nem is sejtenék, hogy mi lesz a sorsuk… pedig állítólag rendkívül intelligens állatok.
A mai híradások kapcsán ez jutott eszembe, amint a békésen sorban álló embereket láttam, akik matricára várakoztak… olyan úticélokhoz, ahova nem is lehet másképp eljutni,mint fizetőssé tett útvonalakon… vagyis a mozgásszabadság alapvető emberi jogát korlátozó intézkedésen el sem gondolkoznak ( na jó, talán kissé lökdösődnek.)
Aztán, igen, még az is beugrott, hogy nem volt olyan rég, amikor népszavazással buktatták meg a vizitdíjat ( másfél gombóc fagylalt ), ami pedig korrektül járult volna hozzá az egészségügy rendbetételéhez és a paraszolvencia leépítéséhez. Akkor más birkák voltak túlerőben, ma viszont nem látok mást, csak birkákat, birkákat és birkákat. Hogy mennyire lesz boldogabb 2015? Rosszul kezdődik. Szkeptikus vagyok
ÉS :
Ünnep-idők
2014 december 24. | Szerző: amfortas
Pihend ki Magad az ünnepek alatt és gondold végig, mi volt a jó és mi a rossz körülötted , aztán lelkesen kezdj az új évnek: mert Te Magad vagy a változás, amit látni, tapasztalni szeretnél a világban!
jelenünk
2014 augusztus 25. | Szerző: amfortas
Mindenki az időjárásról beszél, de senki nem tesz semmit !
/ Mark Twain/
Rizsa, rizsa, rizsa…
Tököm tele.
Bölcs Baglyok
2014 augusztus 5. | Szerző: amfortas
Fekete-ernyős taxus-ágak
alatt mint furcsa istenek
ülnek a baglyok: nagy, kerek
szemük vörös láng. Meditálnak.
És egyik se mozdul, amíg
meg nem jön a bánatos este
és a napot sírjába ejtve
az éj be nem rendezkedik.
Tartásuk intelem a bölcsnek,
hogy e földnél semmi se szörnyebb:
nyüzsgése fáj, zsivaja sért:
ki árnyak után kész szaladni,
mindig rosszul jár, amiért
nem tudott a helyén maradni.
/Charles Baudelaire: A baglyok /
Hős, mint lehetőség
2014 június 17. | Szerző: amfortas
Steinbeck: Édentől keletre
(részlet)
Lee, a kinai , a Biblia egyik versét próbálja értelmezni az öreg Samuellel. Ennek egyik szavát máshogy fordították az amerikai kiadásban, mint az angolban. Ezt a szót Lee annyira fontosnak tartotta, hogy még a kínai közösség véleményét is kikérte róla. S ezek a kínaiak olyan szenvedélyesen szerették volna megtudni a kérdéses vers pontos értelmét, hogy még héberül is megtanultak, csak, hogy fellebbenthessék a fátylat e titokról. Két év elteltével sikerült is nekik. Az egyik hivatalos fordítás így szólt : „ Uralkodni fogsz a bűnön „ ( Ígéret)
A másik, nem kevésbé hivatalos fordítás ezt mondta: „ Uralkodjál a bűnön „ (parancs) A kínaiak pedig így fordították: „ Uralkodhatsz a bűnön „ (lehetőség)
S ekkor megértették: nem volt elvesztegetett idő a két év, amíg töprengtek az értelmezésen.
„ fantasztikus történet! kiáltott fel lelkendezve Sámuel. –Igyekeztem követni, bár meglehet, hogy valahol ellankadtam. Miért olyan fontos ez az egy szó?
Lee keze remegett, amint megtöltötte a finom csészéket. A magáét egy hajtásra itta ki.
-Hát nem érti?- kiáltotta. –Az amerikai standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy diadalmaskodjanak a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet” , vagyis: választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon! Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg ! Érti már? ”
Hamis kapcsolatok / II.
2014 május 29. | Szerző: amfortas
Ha tárgyként kezelem a másikat, akkor funkciót adok neki, manipulálom, és egy előre megfogalmazott eredményt várok el tőle. Nem vagyok kíváncsi rá egészében, nem hagyom, hogy szabadon reagáljon, hanem kijelölöm számára a lehetséges mozgásteret.
A magánytól rettegő, és már gyermekre vágyó nő, aki férjet, társat keres, és valódi hit és elköteleződés nélkül a lehetőséget felkínáló férfi karjába omlik, a férfit csupán tárgyként kezeli, olyan tárgyként, ami megteremti számára a vágyott állapotot. Ez, ugye nem túl romantikus.
Amikor tárgyként kezelem a másik embert, akkor megfosztom személyétől, arcától, és beteszem egy skatulyába, és onnan nem is engedem ki, vagy ha ki akar törni az általam szabott keretből, akkor visszatuszkolom. Benső élete nem érdekel, ami nem illeszthető bele a világomba belőle, arról nem veszek tudomást .Sajnálatos módon kikerülhetetlen, hogy az emberek egy részét ilyen tárgyiasult kapcsolatba helyezzük bele, mint ahogy mi is tárgyiasulunk mások számára. A tragédia azonban ott kezdődik, hogy az a kevés és bensőségesnek szánt kapcsolat, amely az igazságon és a kölcsönösségen kellene hogy alapuljon, még az is gyakorta tárgyiasítja a szereplőket – gondolok itt főként a családra.
Nem mindenkiben él az érzékenység arra, hogy őt tárgyként kezelik. Sokan örömmel mennek bele időlegesen, hogy kitöltsék a számukra felkínált szerepkört, mert így fontosnak érezhetik magukat, elismerésre tehetnek szert, vagy ezáltal érhetnek célba (lásd udvarlás). Valódi kapcsolatban is előfordulhat, hogy az ember időlegesen funkcionális eszközzé válik a másik életében (bár arra is kellene érzékenységnek lennie, hogy ne tárgyiasítsam azt, akit szeretek, és ha mégis megteszem, azt észleljem), Mégis azt gondolom, hosszú távon az olyan kapcsolat, amelynek alapja nem a kölcsönösség, nem a nyíltság, nem a másik személyének minél teljesebb figyelembe vétele, vagyis azon kapcsolatok, amelyek kezdettől a tárgyiasításra épülnek, csak kiüresedni tudnak, és sehova nem vezetnek.
Személyek közötti valódi kapcsolat csak személyek között jöhet létre, márpedig könnyen felismerhető, hogy az emberek jelentős része személy előtti stádiumban, bebábozódva éli az életét. Nincs valódi érdeklődése, nincs valódi benső élete, nincs önálló léte, nincs akarata, nincs szuverén célja (az életstandardon kívül, amit mindenki más is akar – család, autó, lakás, jól fizető munka), egész élete sodródás és alvajárás. Erre az alapra nem lehet valódi kapcsolatot építeni, ezért arra a kérdésre, amit sokan feltesznek, hogy miért ment tönkre a házasságuk, miért nem tiszteli őket a gyerekük, nem lehet konkrét hibákat felsoroló választ adni. Az alapok hiányoznak, amikre építkezni lehet. A többi már csak válságtünet…………..de a végén minden kiderül.
-és mennyi mindenre nem vagytok még felkészülve…
2015 január 24. | Szerző: amfortas
Oldal ajánlása emailben
X