Ha lehet így összefoglalni : tömény volt ez a nap. Volt benne sok munka , idegesség , de látogatás és kedvességre, szeretésre is futotta. Meg egy kis kiruccanás, grill a kertben, barátkozás, aztán megnyitó ünnepség, Carmina Burana, elválás, rossz , nyugtalanító helyzetek és gondolatok. Van úgy, hogy amerre megyek, rossz irányba megyek. Irányt változtatok és az is rossz rány. Sehol nem találom a helyem. Egy idő után már értem , miért , és azon igyekszem, hogy tudnék kilábalni ebből, de utólag nem tudom a rossz irányokat megfordítani. Azt hiszem , legjobb lett volna rögtönözni, maradni a kertben barátkozni, jókat enni-inni, nem gondolni mással.
Vannak új “projektjeim” ötleteim, kezd feltámadni a lelkesedés bennem többnyire ütődött dolgok iránt persze.. bár, talán…
Ma egy régi történet került elő megoldási elképzeléseim fölötti gyötrődésem közben:
Egy sportklubnak voltam tagja, melyet szét akartak rossz erők zilálni. Első lépésként a meghatározó személyeket kirúgták, hosszú távú koncepció a klub megszüntetése és vagyonának átmentése volt. A klub edzője,Béci egy másik klub hívására egy nagyszerű,új egyletet épített fel a következő évek során, mialatt a klub, melyből kirúgták, mégsem szűnt meg, akik maradtunk, megmentettük, új életet leheltünk bele. Béci úgy tudta, nincs már rá nálunk szükség, új klubjában különben is, megbecsült jó helye van, s mi is úgy gondoltuk, Béci az általa megalkotott új klubból és annak biztonságából soha el nem jönne. Egyszer aztán meglátogattam ebben az új klubjában, egy nyári délelőtt. Sörözgettünk, beszélgettünk, egyszer csak rámkérdezett: szerinted van nekem még esélyem arra, hogy vissszakerüljek régi klubomba? Hiszen a szívemmel odanőttem, akármennyire is jobb most itt nekem.
Még aznap estefelé találkoztam klubunk vezetőjével, a bölcs Gáborral és elmeséltem Neki ezt a beszélgetést. Gábor sarkonfordult, autóba ült és elviharzott,… Bécihez… Az Ő vissszajövetele egy óra múlva sínen volt.
Sokszor vagyunk úgy, hogy úgy gondoljuk és a másik is úgy gondolja… megpróbálunk megbékélni a realitásokkal és közben titokban egy apróka kis jelre várunk: és milyen ritkán érkezik meg az! De ha igen, boldogan felejtjük a realitásokat és szaladunk vissza az elveszettnek hitt kedves-keserű életbe. És ezek mindíg jó döntésnek bizonyulnak, úgy hiszem.
könnyű nehéz napom
2008 május 29. | Szerző: amfortas
Ha lehet így összefoglalni : tömény volt ez a nap. Volt benne sok munka , idegesség , de látogatás és kedvességre, szeretésre is futotta. Meg egy kis kiruccanás, grill a kertben, barátkozás, aztán megnyitó ünnepség, Carmina Burana, elválás, rossz , nyugtalanító helyzetek és gondolatok. Van úgy, hogy amerre megyek, rossz irányba megyek. Irányt változtatok és az is rossz rány. Sehol nem találom a helyem. Egy idő után már értem , miért , és azon igyekszem, hogy tudnék kilábalni ebből, de utólag nem tudom a rossz irányokat megfordítani. Azt hiszem , legjobb lett volna rögtönözni, maradni a kertben barátkozni, jókat enni-inni, nem gondolni mással.
Vannak új “projektjeim” ötleteim, kezd feltámadni a lelkesedés bennem többnyire ütődött dolgok iránt persze.. bár, talán…
Ma egy régi történet került elő megoldási elképzeléseim fölötti gyötrődésem közben:
Egy sportklubnak voltam tagja, melyet szét akartak rossz erők zilálni. Első lépésként a meghatározó személyeket kirúgták, hosszú távú koncepció a klub megszüntetése és vagyonának átmentése volt. A klub edzője,Béci egy másik klub hívására egy nagyszerű,új egyletet épített fel a következő évek során, mialatt a klub, melyből kirúgták, mégsem szűnt meg, akik maradtunk, megmentettük, új életet leheltünk bele. Béci úgy tudta, nincs már rá nálunk szükség, új klubjában különben is, megbecsült jó helye van, s mi is úgy gondoltuk, Béci az általa megalkotott új klubból és annak biztonságából soha el nem jönne. Egyszer aztán meglátogattam ebben az új klubjában, egy nyári délelőtt. Sörözgettünk, beszélgettünk, egyszer csak rámkérdezett: szerinted van nekem még esélyem arra, hogy vissszakerüljek régi klubomba? Hiszen a szívemmel odanőttem, akármennyire is jobb most itt nekem.
Még aznap estefelé találkoztam klubunk vezetőjével, a bölcs Gáborral és elmeséltem Neki ezt a beszélgetést. Gábor sarkonfordult, autóba ült és elviharzott,… Bécihez… Az Ő vissszajövetele egy óra múlva sínen volt.
Sokszor vagyunk úgy, hogy úgy gondoljuk és a másik is úgy gondolja… megpróbálunk megbékélni a realitásokkal és közben titokban egy apróka kis jelre várunk: és milyen ritkán érkezik meg az! De ha igen, boldogan felejtjük a realitásokat és szaladunk vissza az elveszettnek hitt kedves-keserű életbe. És ezek mindíg jó döntésnek bizonyulnak, úgy hiszem.
Oldal ajánlása emailben
X