Liberace

2016 október 22. | Szerző: amfortas |

 

Magyarországon ez a név nem sokat mond.   Amerikában azonban Ő volt az első szupersztár, aki felismerte, hogy a közönség elsősorban nem csak arra figyel, hogy mit és hogyan játszik, hanem, hogy ki is lép fel színpadon? Iskolát teremtett, amit aztán a politika is kitanult, Ronald Reagantól Donald Trump-ig.( Magyar megfelelői  sajnoshálistennek kevesen vannak.)

(Amint én is, Ő is) Május 16.-án született, Ő 1919-ben, Władziu Valentino Liberace, édesanyja lengyel, édesapja olasz lévén. Jóllehet, az apa is zenész volt, kezdetben fiuk zenei oktatására nem volt elég pénzük, mégis, a kisfiú már négyévesen zongorázni kezdett, és hétévesen már házi koncerteket adott. Liberace-t beszédhibája miatt a környékbeli gyerekek csúfolták, nem fogadták maguk közé, mert már fiatalon mindene volt a zongora, bármi más helyett a billentyűket bűvölte.

Liberace felbukkanásával új korszak vette kezdetét: olyan hisztéria és rajongás övezte, amelyet zongorista addig el sem tudott volna képzelni. Hamar elérte, amire mindig is vágyott: a középpontba került. Előadásaira órák alatt elfogytak a jegyek, és egyre többet szerepelt a televízióba, így az Egyesült Államok első tévésztárjává vált. Színpadi műsorának elengedhetetlen része volt a ruházat: a csillogó-villogó kosztümök, a méregdrága bundák, ékszerek és az elmaradhatatlan aranygyűrűk, amelyek nem akadályozták abban, hogy gyilkos módra üsse a billentyűket. Liberace show-elemeihez tartoztak szülei, előre eltervelt hatásvadász módon édesanyját rendszerint mutatnia kellett a tévének koncert közben, aki fia összes koncertjére jegyet kapott. És, ami még inkább különccé tette Lee-t – merthogy barátai kérésére így szólították – az az volt, hogy a dalok között mesélt magáról, viccelődött, vagy éppen elmondta –önmagáról is- véleményét. Zongora-előadásai inkább klasszikusok voltak,

(érdekes módon Amerikában ennek is megvoltak a hagyományai: Rachmaninov saját szerzeményeivel turnézott , de Bartók Bélát is ide lehetne sorolni: Amerikában a 30-as, 40-es években rajongtak a klasszikus zenéért…) de Chopin és Liszt mellett játszott boogie-woogie-t, szentimentális szerelmes dalokat, szalonzenéket, dzsesszt is, és az akkori nagy slágereket is, mint például a Mack The Knife-ot, vagy a Hello Dolly-t.

Az évek során hírneve olyan nagyra dagadt, hogy 1958-ban saját televíziós műsort kapott az ABC televíziós csatornán. Fiatal korában néhány filmszerepet is játszott, karrierjének csúcsán pedig vendégszerepelt a The Muppet Showban, és fellépett az Oscar-gálán is. 1954-ig közel félmillió példányban fogytak lemezei, legsikeresebb előadása, az Ave Maria viszont önmagában háromszázezer példányban kelt el. Még életében hat aranylemezt kapott, és az 1960-as és 70-es évek legjobban fizetett zongoristájává vált.

Számtalanszor szemére vetették a fényűzést és pompát kedvelő életmódját, királynői jelmezeit, és affektáló, nőies hangját. Voltak lapok, amelyek finoman, vagy kevésbé finoman céloztak a homoszexuális hajlamaira, de ő rendre beperelte a szóban forgó sajtóorgánumokat, és megnyert minden pert. Éveken keresztül híreszteltette magáról, hogy párkapcsolatban él Sonja Henie olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég műkorcsolyázónővel, akire később Hollywood is felfigyelt. Ma már tudjuk az igazat; Liberace-t csak a férfiak érdekelték. Élete legkínosabb botránya volt, amikor korábbi alkalmazottja, Scott Thorson beperelte. A szegénysorból származó fiatalembert 19 évesen vette magához Liberace, és ő lett a showman mindenese: titkárja, állatorvosa, sofőrje, show-segédje és:  öt évig a szeretője is, az idősödő ikon kedvéért még az arcát is átoperáltatta, hogy minél inkább hasonlítson Liberacera. 1986 novemberében Liberace még színpadra lépett a New York-i Radio City Music Hallban. Ez volt élete utolsó fellépése, az ezt megelőző huszonegy napban tizennyolcszor adott koncertet. Korábban még arra is vállalkozott, hogy egy nap során két hosszú előadást adjon. Azonban utolsó évében már csak az ágyat nyomta, legyengülve, kihullott hajjal szenvedett az AIDS-től. Aztán egyszer csak tüdőgyulladás támadta meg, szervezete már nem tudott ennek ellenállni. Másságának végső bizonyítékára azonban még egy kis ideig várni kellett, mert publicistája és barátai nem voltak hajlandóak megerősíteni a sztár homoszexualitását, és betegségét sem árulták el, csak halála után. Egyedisége és különcsége talán jobban fent maradt, mint a zene, amit csinált. Akármilyen ember is volt Liberace, amit a színpadon művelt a zongorával, az páratlan volt.