https://www.youtube.com/watch?v=0JE2_YA1eKs
Az ihletet adó verset, a „kolindát” Bartók maga gyűjtötte az első világháború előtt Idicel (Erdőidecs) és Urusiu de Sus (Felsőoroszi) községekben, Román vidéken.
A román népballada kilenc csodaszarvasának mitikus története szerint a testvérek vadászni indultak, majd az
„erdő sűrűjében szarvasokká lettek.”
Az általuk felfedezett szabad élet, a forrás tiszta vize arra ösztönözte őket, hogy ezután már ne menjenek el ebből a még romlatlan világból, s ne igyanak másból:
„CSAK TISZTA FORRÁSBÓL!”
A „kolindá”-k Román karácsonyi énekek. Ezek szövege rendkívül érdekes, folklorisztikus és művelődéstörténeti szempontból egyaránt. – E „karácsonyi énekek” azonban nem felelnek meg az ájtatos nyugat-európai karácsonyi énekeknek. A szövegek legfontosabb része – talán egyharmada – semmi kapcsolatban nincs a keresztény karácsonnyal: a betlehemi történet helyett csodálatos, győzedelmes harcokról szól a még soha le nem győzött (csoda)szarvassal; s ez a legenda kilenc fiútestvérről tud, akik addig vadásztak a rengetegben, míg szarvasokká nem váltak . Tehát csupa pogány-kori szövegemlék!
CANTATA PROFANA
A kilenc csodaszarvas
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Testéből sarjadzott
Kilenc szép szál fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Szántásra-vetésre,
Ménesterelésre,
Csordaterelésre:
Hanem csak nevelte
Hegyet-völgyet járni,
Szarvasra vadászni.
Az erdőket járta
És vadra vadászott
Kilenc szép szál fiú.
A vadra vadásztak,
Annyit barangoltak
És addig vadásztak,
Addig-addig, mígnem
Szép hídra találtak,
Csodaszarvasnyomra.
Addig nyomozgattak,
Utat tévesztettek,
Erdő sűrűjében
Szarvasokká lettek:
Karcsú szarvasokká váltak
Erdő sűrűjében.
Az ő édes apjok
Várással nem győzte,
Fogta a puskáját,
Elindult keresni
Kilenc szép szál fiát.
Reátalált a szép hídra,
Hídnál csodaszarvasnyomra.
El is jutott hűs forráshoz,
Hűs forrásnál szarvasokhoz,
Féltérdre ereszkedett,
Hej, egyre rá is célzott.
De a legnagyobbik szarvas
– Jaj, a legkedvesebb fiú –
Szóval imígy felele:
„Kedves édes apánk,
Ránk te sose célozz!
Mert téged mi tűzünk
A szarvunk hegyére
És úgy hajigálunk
Téged rétről rétre,
Téged hegyről hegyre,
S téged hozzávágunk
Éles kősziklához:
Ízzé-porrá zúzódsz
Kedves édes apánk!”
Az ő édes apjok
Hozzájuk így szólott,
És híva hívta
És őket hívó szóval hívta:
„Édes szeretteim,
Kedves gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza,
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már!
Jöjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
A ti jó anyátok
Várva vár magához.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve.
Az asztalon serleg,
Anyátok kesereg. –
Serleg teli borral,
Jó anyátok gonddal.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve…”
A legnagyobb szarvas
– Legkedvesebb fiú –
Szóval felelvén
Hozzá imígy szóla:
„Kedves édes apánk,
Te csak eridj haza
A mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
De mi nem megyünk:
Mert a mi szarvunk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér völgyekbe.
A mi karcsú testünk
Gunyában nem járhat,
Csak járhat lombok közt.
Karcsu lábunk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak puha avarba.
A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból,
Csak hűvös forrásból.”
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Nem nevelte őket
Csak erdőket járni,
Csak vadat vadászni,
És addig-addig
Vadászgattak addig:
Szarvassá változtak
Ott a nagy erdőben.
És az ő szarvuk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér völgyekbe.
A karcsú testük
Gunyában nem járhat,
Csak járhat lombok közt,
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba.
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból.
