alatt mint furcsa istenek
ülnek a baglyok: nagy, kerek
szemük vörös láng. Meditálnak.
És egyik se mozdul, amíg
meg nem jön a bánatos este
és a napot sírjába ejtve
az éj be nem rendezkedik.
Tartásuk intelem a bölcsnek,
hogy e földnél semmi se szörnyebb:
nyüzsgése fáj, zsivaja sért:
ki árnyak után kész szaladni,
mindig rosszul jár, amiért
nem tudott a helyén maradni.
/Charles Baudelaire: A baglyok /
