Hamis kapcsolatok / II.

2014 május 29. | Szerző: amfortas

Ha tárgyként kezelem a másikat, akkor funkciót adok neki, manipulálom, és egy előre megfogalmazott eredményt várok el tőle. Nem vagyok kíváncsi rá egészében, nem hagyom, hogy szabadon reagáljon, hanem kijelölöm számára a lehetséges mozgásteret.

A magánytól rettegő, és már gyermekre vágyó nő, aki férjet, társat keres, és valódi hit és elköteleződés nélkül a lehetőséget felkínáló férfi karjába omlik, a férfit csupán tárgyként kezeli, olyan tárgyként, ami megteremti számára a vágyott állapotot. Ez, ugye nem túl romantikus.

Amikor tárgyként kezelem a másik embert, akkor megfosztom személyétől, arcától, és beteszem egy skatulyába, és onnan nem is engedem ki, vagy ha ki akar törni az általam szabott keretből, akkor visszatuszkolom. Benső élete nem érdekel, ami nem illeszthető bele a világomba belőle, arról nem veszek tudomást .Sajnálatos módon kikerülhetetlen, hogy az emberek egy részét ilyen tárgyiasult kapcsolatba helyezzük bele, mint ahogy mi is tárgyiasulunk mások számára. A tragédia azonban ott kezdődik, hogy az a kevés és bensőségesnek szánt kapcsolat, amely az igazságon és a kölcsönösségen kellene hogy alapuljon, még az is gyakorta tárgyiasítja a szereplőket – gondolok itt főként a családra.

Nem mindenkiben él az érzékenység arra, hogy őt tárgyként kezelik. Sokan örömmel mennek bele időlegesen, hogy kitöltsék a számukra felkínált szerepkört, mert így fontosnak érezhetik magukat, elismerésre tehetnek szert, vagy ezáltal érhetnek célba (lásd udvarlás). Valódi kapcsolatban is előfordulhat, hogy az ember időlegesen funkcionális eszközzé válik a másik életében (bár arra is kellene érzékenységnek lennie, hogy ne tárgyiasítsam azt, akit szeretek, és ha mégis megteszem, azt észleljem), Mégis azt gondolom, hosszú távon az olyan kapcsolat, amelynek alapja nem a kölcsönösség, nem a nyíltság, nem a másik személyének minél teljesebb figyelembe vétele, vagyis azon kapcsolatok, amelyek kezdettől a tárgyiasításra épülnek, csak kiüresedni tudnak, és sehova nem vezetnek.

Személyek közötti valódi kapcsolat csak személyek között jöhet létre, márpedig könnyen felismerhető, hogy az emberek jelentős része személy előtti stádiumban, bebábozódva éli az életét. Nincs valódi érdeklődése, nincs valódi benső élete, nincs önálló léte, nincs akarata, nincs szuverén célja (az életstandardon kívül, amit mindenki más is akar – család, autó, lakás, jól fizető munka), egész élete sodródás és alvajárás. Erre az alapra nem lehet valódi kapcsolatot építeni, ezért arra a kérdésre, amit sokan feltesznek, hogy miért ment tönkre a házasságuk, miért nem tiszteli őket a gyerekük, nem lehet konkrét hibákat felsoroló választ adni. Az alapok hiányoznak, amikre építkezni lehet. A többi már csak válságtünet…………..de a végén minden kiderül.

 

Hofi vs Horthy

2014 május 29. | Szerző: amfortas

 

 

 

https://www.google.hu/#q=hofi+horthyr%C3%B3l

Molyszagú kacagány / röhögény/ …

 

 

A működésképtelenség néhány receptje: a hamis kapcsolatok

2014 május 18. | Szerző: amfortas

 

Alapvető kérdés, minek tekintjük embertársainkat közvetlen környezetünkben és ennek megválaszolását érdemes jól meggondolnunk.

Mert:  a hamis, álságos kapcsolatok funkcionálisan, tárgyként használják a másik embert – csupán a valódi kapcsolatban válhatunk személlyé, lehet arcunk.

A valódi kapcsolatban, legyen szó akár barátságról, szerelemről, családi vagy egyéb érzelmi kötelékekről, az egész ember fontos, és ez kölcsönös kell, hogy legyen. A kölcsönösség hiányában a kapcsolat soha nem lehet teljes és valódi.

Az anya, aki gyermekében a teljesítményt látja, és dicsekvésre használja, minden alkalommal a társaság elé állítva, beszámolva a legutolsó sikeréről, a gyermekét tárgyként kezeli.

A Náő , aki a férfit a saját gyermekei anyjaként figyeli, vagy egzisztenciális háttérintézményeként kezeli és ekként “szereti”, a másikat eszközként kezeli gyermekeivel , munkájával kapcsolatos problémái  puffereléséhez.

A férfi, aki dekoratív barátnőjével büszkén állít be „kultúr-köreibe”, vele reprezentál, kedvesét valójában kiegészítő ruhadarabként, státusszimbólumként, tárgyként használja.

A férfi, aki feleségét pusztán anyának, szakácsnak, szexpartnernek, mosónőnek, érzelmi háttér-intézményének tekinti, de az egész emberről nem akar tudomást venni, a valódi érdeklődésére, belső életére nem kíváncsi, és nem is hagyja ezekből a szerepkörökből kitörni, az a férfi feleségét tárgyként használja.

Az esszéket, gondolatait leíró leány, aki műveit megmutatja udvarlójának, de nem kíváncsi valódi véleményére, pláne nem művének értékére, hanem egész lénye egyetlen kérdést sugall, nevezetesen, hogy “ugye jók?”, és nem hagy más válaszra lehetőséget az igenlésen túl, az a leány a másik embert tárgyként használja.

A feleség, aki barátnőjének folyton férjéről panaszkodik, mindenért őt állítva be hibásnak, de nem megérteni akarja kapcsolatának válságát, hanem szövetségeseket keres a férje ellen, csupán tárgyként használja környezetét.

Ezek, az efféle emberek nem  ismerik a kölcsönös tisztelet mibenlétét, minden embertársukat érdekeik szerint rangsorolják és eszerint is használják. Mi több, kihasználják.

Megalkuvásból, kényelemből vagy kényszerű helyzetéből adódóan a legtöbb tárgyként kezelt ember ezt a helyzetet tudomásul veszi, beilleszkedik a gépezetbe, ahol így, ezáltal  olajozottan működnek a fogaskerekek. Csak épp a kölcsönös tisztelet és megbecsülés hiánya az együttműködés  silányságához, képtelenségéhez, az igazi kapcsolatok hiányához vezet.  Gondold át tehát ennek tükrében, minek tekinted embertársaidat és válaszolj magadnak.

 

A mai napom…

2014 május 16. | Szerző: amfortas

 

Éljek én !

 

Hűűű, hogy ma micsoda fantasztikus érzésekre vagyok képes! És minden szögletesség nélkül!  Hejde kurjongathatnékom van, a nap is erőre kap ilyenkor odakinn,tünedeznek a csúnya fellegek,  gyors egymásutánban ugrik a helyére minden szín és forma. Alakot ölt ilyenkor  kapcsolataim szövevényes hálózata is némiképp, ez már csak hozzátartozik az efféle napokhoz …(de lehet, hogy fordítva, és van, ami..aki nem)

Csak el ne bízzam magam!

 

Éljek én ! ( Meg Te)