Voltaképpen – magyarázgatjuk magunknak — az efféle érzelmi reakciónkat a biológiai célszerűség formálja. A férfi és nő kapcsolata az utód felnevelésére, saját génjeink továbbörökítésére, ennek keretein belül féltékenykedünk. Apa és anya esetében más és más veszélyforrások adódnak. Apu fél, hogy anyu mástól esik teherbe, anyu pedig fél, hogy apu elhagyja és oda a gyermek biztonságos felnevelése. Vagyis a férfit felesége szexuális hűtlensége érinti legérzékenyebben, a nőt pedig, ha a férfi egy másik nőhöz kezd inkább vonzódni. A férfi a szexuális, a nő az érzelmi hűtlenséget tartja féltékenysége mozgatórugójának. A féltékenység legfőbb haszna : ha arra utaló jeleket észlelünk, hogy génjeink továbbörökítése veszélybe került, akkor ez intenzív lelki fájdalmakat okoz és arra ösztökél, tegyünk valamit ez ellen. Ha valaki azt állítaná, hogy vannak párok akik nem féltékenyek egymásra, akkor az már nem párkapcsolatról beszél. Bizonyára voltak régen ilyenek, az őskorban mondjuk, de azok sajnos nem tudták sikeresen megvédeni illetve átörökíteni génjeiket, vagyis kihaltak. Mi tehát nem az ő utódjaik vagyunk hanem azoké, akik szenvedni és gyötrődni kezdtek, amint lehetőség kínálkozott féltékenykedni.
A szerelmi féltékenység felszítója a félelem, hogy a párkapcsolat amibe „befektettünk”, felbomolhat, a másik elvesztése fenyeget, sőt, a magunké is: mert egy párkapcsolat nem csak egy szülőtársról szól, hanem valakiről, akiről úgy gondoljuk, képes megadni azt, amire legnagyobb szükségünk van: szeretetet, figyelmet, tiszteletet, társaságot, biztonságot, megannyi fontos emberi érzelmi vágyakat. Ha a másik elhagy, elvesztjük ezt a sok jót, ami központi jelentőséggel bírt életünkben. A veszteség akkora, hogy már annak kilátásba helyezésével is gyakorta zsarolhatóak vagyunk. ( ld.:szándékosan féltékennyé tenni a partnert… bár a szándékosságnak egyfajta tesztelési célzata is lehet, az eredmény persze nem sok, többnyire egy kiadós veszekedés. )Nagy a veszély, ha az önértékelésünk kerül bajba: énképünket a társadalmi kapcsolataink alakítják ki, tehát, ha számunkra igen fontos személynek már nem vagyunk olyan fontos és értékes, az súlyos csapás lehet önértékelésünkre. Aki féltékennyé tesz valakit, egyben meg is alázza, így tehát egy kapcsolatot nem lehet fejleszteni, de még rendbe hozni sem nagyon. A féltékenység tehát egy meglévő értékes kapcsolat elvesztésének lehetőségéről, veszélyéről szól.
Van ezen kívül is élet: van az a szakmai féltékenység, ami rombolni tud, de építeni alig, meg aztán ott van a testvérféltékenység, amit eredendően a szülők balgasága idéz elő és kitarthat mindhalálig, ha az ostobaság kíséri.
A működésképtelenség néhány receptje II.
2013 augusztus 25. | Szerző: amfortas
Légy féltékeny!
A féltékenység: lelkünk kínzókamrája.
Voltaképpen – magyarázgatjuk magunknak — az efféle érzelmi reakciónkat a biológiai célszerűség formálja. A férfi és nő kapcsolata az utód felnevelésére, saját génjeink továbbörökítésére, ennek keretein belül féltékenykedünk. Apa és anya esetében más és más veszélyforrások adódnak. Apu fél, hogy anyu mástól esik teherbe, anyu pedig fél, hogy apu elhagyja és oda a gyermek biztonságos felnevelése. Vagyis a férfit felesége szexuális hűtlensége érinti legérzékenyebben, a nőt pedig, ha a férfi egy másik nőhöz kezd inkább vonzódni. A férfi a szexuális, a nő az érzelmi hűtlenséget tartja féltékenysége mozgatórugójának. A féltékenység legfőbb haszna : ha arra utaló jeleket észlelünk, hogy génjeink továbbörökítése veszélybe került, akkor ez intenzív lelki fájdalmakat okoz és arra ösztökél, tegyünk valamit ez ellen. Ha valaki azt állítaná, hogy vannak párok akik nem féltékenyek egymásra, akkor az már nem párkapcsolatról beszél. Bizonyára voltak régen ilyenek, az őskorban mondjuk, de azok sajnos nem tudták sikeresen megvédeni illetve átörökíteni génjeiket, vagyis kihaltak. Mi tehát nem az ő utódjaik vagyunk hanem azoké, akik szenvedni és gyötrődni kezdtek, amint lehetőség kínálkozott féltékenykedni.
A szerelmi féltékenység felszítója a félelem, hogy a párkapcsolat amibe „befektettünk”, felbomolhat, a másik elvesztése fenyeget, sőt, a magunké is: mert egy párkapcsolat nem csak egy szülőtársról szól, hanem valakiről, akiről úgy gondoljuk, képes megadni azt, amire legnagyobb szükségünk van: szeretetet, figyelmet, tiszteletet, társaságot, biztonságot, megannyi fontos emberi érzelmi vágyakat. Ha a másik elhagy, elvesztjük ezt a sok jót, ami központi jelentőséggel bírt életünkben. A veszteség akkora, hogy már annak kilátásba helyezésével is gyakorta zsarolhatóak vagyunk. ( ld.:szándékosan féltékennyé tenni a partnert… bár a szándékosságnak egyfajta tesztelési célzata is lehet, az eredmény persze nem sok, többnyire egy kiadós veszekedés. ) Nagy a veszély, ha az önértékelésünk kerül bajba: énképünket a társadalmi kapcsolataink alakítják ki, tehát, ha számunkra igen fontos személynek már nem vagyunk olyan fontos és értékes, az súlyos csapás lehet önértékelésünkre. Aki féltékennyé tesz valakit, egyben meg is alázza, így tehát egy kapcsolatot nem lehet fejleszteni, de még rendbe hozni sem nagyon. A féltékenység tehát egy meglévő értékes kapcsolat elvesztésének lehetőségéről, veszélyéről szól.
Van ezen kívül is élet: van az a szakmai féltékenység, ami rombolni tud, de építeni alig, meg aztán ott van a testvérféltékenység, amit eredendően a szülők balgasága idéz elő és kitarthat mindhalálig, ha az ostobaság kíséri.
Oldal ajánlása emailben
X