a működésképtelenség néhány receptje: I.

2013 július 17. | Szerző: amfortas |

 

„ az én szabadságom addig tart, amíg nem sérti mások szabadságát „

 

Példának okáért: lehet ellentétes az én szabadságommal  az a tény, hogy kénytelen vagyok végighallgatni valamit, amit máskor is el lehetne mondani,  mert annak, aki beszél hozzám, épp fontos és sürgős valamit elmondania.

Csak abban az esetben lehetne  egy érdekütközés a másik számára is elfogadható, ha számára érthető és tudható, miért nem hallgattam végig , számíthat-e rá hogy később megvalósul, amit szeretne. Ámde ezzel a lehetőséggel én még nem nagyon  találkoztam, tehát ez nem működik. Vagyis: a működésképtelen magatartás-recept, ha mindenki a saját szabadságát tartja szem előtt.

Mert: jogod van  csak addig hallgatni a másikat, amíg érdekel a téma. És nincs jogod neheztelni azért, ha valaki azt mondja, tovább már nem érdekli a mondandód. Azt hiszem, ez így igazságosnak tűnik, merthogy  mindketten saját érdekünket képviseljük,  amelyet a legjobban ismerünk.

Valójában azonban  végső soron valamiféle  esetlegesség, de főleg a felek valamelyikének erőszakossága dönti el, ki kit hallgat meg és ki kezd el ásítozni a másik mondandója közben. Ha megpróbálunk számítani rá, mit gondol, érez vagy szeretne a másik, akkor is fennáll a tévedés kockázata. (ha minden áron saját jogainkat akarjuk érvényesíteni,  legelsősorban azt kockáztatjuk, hogy a beszélgetés létre sem jön. ) Ha nem ismerjük meg, nem tudjuk a másikat kiszámítani, , semmilyen együttműködés nem lehetséges, hanem félni kezdünk egymástól. Nem beszélve arról, hogy  saját helyzetünket is csak a másik szempontjainak ismeretében tudjuk meghatározni: erőlködjek, hogy meghallgassanak? Vagy  jobb, ha várok egy kicsikét ?  Vagy hallgatok és nem reagálok, mert amit hallgatok, annak megvitatása  túlságosan is ellenemre van, csak parttalan vitákat generálna? ( manapság, amikor elvesztek az érvek, az emberek meggyőzhetetlenekké váltak, az utóbbi a jellemző:  a vita arra jó eszköz, hogy másokat megerősítsünk tévedésükben.)

Az önérvényesítő stratégia, amit manapság az emberekbe sulykolni próbálnak, ezzel a problémával nem tud megbirkózni: nem lehetünk többé biztosak abban, hogy partnerünk betart-e  bizonyos szabályokat. A kiszámíthatatlanság pedig szorongást, gyanakvást  ébreszt. Én az önérvényesítő stratégiát, amely amúgy a túlélés egy technikája, egyszerűen gátlástalanságnak nevezném, mely a kalandorok, diktátorok egy jellemző tulajdonsága.

Ha valaki neked kedves és fontos, akkor fenébe az önérvényesítő stratégiákkal!