Egyéniség vagyok és tartozom valahová.

2013 július 31. | Szerző: amfortas

 

„Ismerd meg Önmagad” – tanácsolta Szókrátész, de persze ez nem egyszerű feladat, sőt, elég nagy kihívás. Az emberiség jelentős részére egész életén átívelő megoldhatatlan probléma. Például azért, mert  azzal hitegetnek: az vagy, amit vásárolsz. A reklámok csalóka módon azt sugallják, hogy egyéniséged a legújabb, legdivatosabb cuccban rejlik és bontakozik ki. Az öltözködés egy eszköz és technika, egy „ második bőr”, amivel személyiségünket megjeleníteni véljük. A divatot követve soha nem fogunk magunkra ismerni. Csak úgy mondom…

Nagy dilemma az is, hogy a hiú ember( és ki nem az?) arra törekszik, hogy elismerjék, hogy tartozzon valahová, de ugyanakkor el is különüljön, legyen egyéniség. Ha identitás-oldalról nézzük, kellene egy saját élettörténettel rendelkezned, összetéveszthetetlen kell légy, cselekedeteidben bizonyos jellemző mintázatok legyenek felismerhetőek. Vannak persze formai jegyek, ( név, születési dátum, krumpliorr, raccsolás, stb.) , vagy hovatartozást kifejező elemek ( vallás, nyelv, nemzeti dohánybolt, stb.) Az elkülönülés itt nehéz, sőt nem értelmezhető felvetés.

Identitásképző hatása van a társadalmi csoportokhoz, családhoz, rokonokhoz, vallási, politikai közösségekhez, érdekcsoportokhoz avagy sőt, nemzethez való tartozás igényének is.  És vajon milyen az identitásuk ebben a vonatkozásban azoknak az embereknek, akik az elvándorlás mellet döntenek, vagy arra kényszerülnek?

Kérdés, hogyan látod Magad, milyen az én-képed? Tartozol-e valahová és egyéniség vagy-e?

 

Aki meg tudja valósítani önmagát, az egyedül áll a világban, magában bízik, magára számit, ahogyan teszi, az rajta múlik, mert itt nincs semmiféle recept.

És: ahelyett, hogy kitaposott úton járnál, sokkal izgalmasabb kaland lehet felfedezni saját kis ösvényedet.

http://lelektanitipusok.net/ismeretek/alapismeretek

Az ám, hazám!

2013 július 18. | Szerző: amfortas

a működésképtelenség néhány receptje: I.

2013 július 17. | Szerző: amfortas

 

„ az én szabadságom addig tart, amíg nem sérti mások szabadságát „

 

Példának okáért: lehet ellentétes az én szabadságommal  az a tény, hogy kénytelen vagyok végighallgatni valamit, amit máskor is el lehetne mondani,  mert annak, aki beszél hozzám, épp fontos és sürgős valamit elmondania.

Csak abban az esetben lehetne  egy érdekütközés a másik számára is elfogadható, ha számára érthető és tudható, miért nem hallgattam végig , számíthat-e rá hogy később megvalósul, amit szeretne. Ámde ezzel a lehetőséggel én még nem nagyon  találkoztam, tehát ez nem működik. Vagyis: a működésképtelen magatartás-recept, ha mindenki a saját szabadságát tartja szem előtt.

Mert: jogod van  csak addig hallgatni a másikat, amíg érdekel a téma. És nincs jogod neheztelni azért, ha valaki azt mondja, tovább már nem érdekli a mondandód. Azt hiszem, ez így igazságosnak tűnik, merthogy  mindketten saját érdekünket képviseljük,  amelyet a legjobban ismerünk.

Valójában azonban  végső soron valamiféle  esetlegesség, de főleg a felek valamelyikének erőszakossága dönti el, ki kit hallgat meg és ki kezd el ásítozni a másik mondandója közben. Ha megpróbálunk számítani rá, mit gondol, érez vagy szeretne a másik, akkor is fennáll a tévedés kockázata. (ha minden áron saját jogainkat akarjuk érvényesíteni,  legelsősorban azt kockáztatjuk, hogy a beszélgetés létre sem jön. ) Ha nem ismerjük meg, nem tudjuk a másikat kiszámítani, , semmilyen együttműködés nem lehetséges, hanem félni kezdünk egymástól. Nem beszélve arról, hogy  saját helyzetünket is csak a másik szempontjainak ismeretében tudjuk meghatározni: erőlködjek, hogy meghallgassanak? Vagy  jobb, ha várok egy kicsikét ?  Vagy hallgatok és nem reagálok, mert amit hallgatok, annak megvitatása  túlságosan is ellenemre van, csak parttalan vitákat generálna? ( manapság, amikor elvesztek az érvek, az emberek meggyőzhetetlenekké váltak, az utóbbi a jellemző:  a vita arra jó eszköz, hogy másokat megerősítsünk tévedésükben.)

Az önérvényesítő stratégia, amit manapság az emberekbe sulykolni próbálnak, ezzel a problémával nem tud megbirkózni: nem lehetünk többé biztosak abban, hogy partnerünk betart-e  bizonyos szabályokat. A kiszámíthatatlanság pedig szorongást, gyanakvást  ébreszt. Én az önérvényesítő stratégiát, amely amúgy a túlélés egy technikája, egyszerűen gátlástalanságnak nevezném, mely a kalandorok, diktátorok egy jellemző tulajdonsága.

Ha valaki neked kedves és fontos, akkor fenébe az önérvényesítő stratégiákkal!