Színes árnyékok, ha vagyunk

2012 augusztus 22. | Szerző: amfortas |

 

Van úgy, hogy Aki, ha van, majdhogynem reménytelenül nehéz kapcsolat. Nézz a szemébe, s mit látsz?

Reményed a figyelő és beletörődő hallgatás, mert akkor jó beszélgetőpartner lehetsz. Őnéki reflektív emberként minden ingerre gazdag reakció keletkezik a lelkében, agyában, amit mívesen megformált mondatokkal, hangsúllyal és gesztusokkal ad elő környezetének. Viszont éppen a reflektív emberek gyarlósága határozza meg:  annyira kitölti figyelmét a saját reakcióinak változatos áramlása, hogy nem képes helyet szorítani a másik embernek. A folyamatos közlésvágy szélsőséges esetben  agyoncsaphatja nálad az érdeklődést. Annyi a mondanivalója, hogy a közbevetéseket afféle hátráltatásként éli meg, ha nem is türelmetlenül, de látszik rajta a várakozás, hogy befejezhesse aktuális monológját, vagy a másik szájából elhangzott félmondat által életre hívott gondolatsorba kezdhessen. Tudhatná, hisz épp azért türelmetlenkedik benne a közlésvágy, mert a másikat partnernek érzi, akinek talántán úgyszintén sok mondandója akadna.  A gazdag lelkű emberek mámoros kábultságával nem is tesz kísérletet, hogy előadását a közönségéhez igazítsa, így, ezért a másikokat roppantul fárasztja. Nem biztos, hogy mindezt tudatosan érzékeli is, ám valahol mégis lerakódik benne, és növeli boldogtalanságát, sehová tartozásának érzetét. Ezt persze azzal a nyomós érvvel ködösíti, hogy az épp aktuális valakik a kivételesen rossz beszélgetőpartnerek, ha netán hozzászólnának spirituális monológjához… és természetesen senki más, akivel valaha eddig beszélgetésbe mélyült. ( Hangsúly a beszélgetésen) Azt hiszem, szenved, és nem találja a kiutat – önmagából. Azt gondolja, hogy hiányzik a számára megfelelő közeg, de ez a befogadó környezet csak azt jelenthetné, hogy kibeszélhesse magából a reflexióit, és megfelelő fogadtatásban részesüljön. Inkább értő és lelkesedni képes hallgatóságra vágyik, mint párbeszédet folytató emberekre. Ő tehát boldogtalan, kifinomult, művelt. Ám kifinomultsága és műveltsége sem teremt olyan érzékenységet benne, amivel a másik ember lelki folyamatait érzékelni tudná. A reflektív emberek figyelme mindig a saját reakcióikra irányul elsősorban, a velük szemben álló ember viszont láthatatlan marad a számukra. Legfeljebb színes árnyék a retinán. Meg vagy ezzel tisztelve, ne feledd. Elnézve Őt az a benyomás támadhat, hogy a gazdag belső életet élő emberek törvényszerű elkülönülését látod. Kettősség, ellentétet hordozó kettősség valósul meg az esetükben: minél intenzívebb a belső élet, annál kevésbé kellenek a társak, viszont annál jobban megnő a közlésvágy, ami egyféle közönség után kiált. A jó közönség aztán a végén tapssal jutalmazza  Igen, figyeld meg Őket, s rájössz: csak színes árnyékok vagyunk egy retinán.