Van az életedben bizonyára olyan időszak, amikor a már kiépült, megszokott, biztonságot nyújtó keretek szűknek tűnnek. Ekkor születik meg a váltásra való igény. A jelenlegi életed fojtogat. Ahhoz, hogy váltani tudj, fel kell add azt, ami biztos, (- bár perspektívátlan )
Az új élet szükségképpen ismeretlen, ezért kockázatos. Ekkor derülhet ki ugyanis jobbára, hogy az eddig kiépített élet biztonsága börtön, amely fogva tart. Túl sok nehézséggel jár a feladása! Ezért van az, hogy a nincstelenek gyakran rugalmasabbak, mint a megállapodott emberek. A magántulajdon helyhez-kötöttsége béklyó is egyben.
Az elme elkezdi lebeszélni magát, csak a nehézségeket sorolja, míg végül az ember elgyávul, és inkább marad a pocsolyában. Ekkor kellene a lélekben felébrednie a szabadságvágynak. Felismerve a félelem és gúzsba kötöttség rabságát, egyetlen út van: elsöpörve a félelmet, szétzúzni mindent, ami az új élet útjában áll. Vállalva akár azt is, hogy a döntés milyen veszteségekkel járhat. A szabadság: nem hagyni, hogy a körülmények fogva tartsanak. Ó, azok a körülmények!!!
Az emberek többnyire két lélekkel rendelkeznek, két irányba húzó erőtérben élik életüket.
Ott él bennük a polgár, aki letelepedne, házban lakna, hivatalban dolgozna, családot alapítana.
Ott él bennük a csavargó, aki egyre csak menne, vándorolna, miközben a letelepedés, ház, család, kötöttség idegen tőle.
A kettős lelkű ember számára tehát ezért nincs megnyugvás. Számára egyetlen lehetőség van: dönteni, végérvényesen. Elköteleződni vagy az egyik, vagy a másik életforma mellett, és elfogadni, hogy közben ott fog sóvárogni benne a másik, az elutasított élet.
