Újra Írok

2012 július 19. | Szerző: amfortas |

Reggelenként megiszom egy nagy-nagy bögre citromos-mézes  teát. Ezzel indítom a napom. Teaszürcsölgetés közben  felmérem a helyzetem, mi fér bele aznapi életembe és megfogalmazom a napi teendőimet .

Reggelről reggelre mélyen betokozódik életem valóságába ez a kis szertartásom, értelmet és szilárdságot adva az elkövetkező napnak, erőt gyűjtök és  kapok tőle, a szürcsölgetés mindennapi  újjászületésem kísérő zenéje.  Az ilyen pillanatok, mikor feltárul előttünk életünk szövedéke, amikor a szív tétlenül a lélek partjára kerül, mert rövid, de heves nyilallással megjelenik az örökkévalóság, hogy abba illeszthessük bele múlandóságunk elillanó óráit, az ilyen pillanatok  döntései határozzák meg életünket.  Napról napra így építem fel magam, mintha éjszaka minden hamuvá válna és ébredésem után nulláról kellene indulnom ismét. Teám kortyolgatása alatt hajnali gigantikus erekcióként  megtermékenyítem az időt. Újra és újra fel kell építenem felnőtt identitásom, hogy ne csak szemlélődője legyek egy reménytelen folyamatnak,  el kell magamnak újra ismételni a napi hazugságokat, amiben hinni kéretik, hogy  tovább építsem a magam valóságait. Odakint a világ kékül-zöldül, emberek, állatok élnek-halnak, és ebben a zajban és őrjöngő haragban , ezekben a kitörésekben és hullámtörésekben, miközben a világ halad, kigyúl, újjászületik, sürög-forog az élet… én meg iszom még egy korty teát.