Ma már csak. Vagy valahogy így.

2012 július 25. | Szerző: amfortas

Régebben, amikor még a másikoknál minden hang és mozdulat számított, ott bujkált a tudat alatti taktikázás mindenütt, szemünk sarkából figyeltük egymást mécses remegő lángja bizonytalanságával legbelső tudatunk szigora szerint.

Régebben hűséges alattvalóként figyeltem, hallgattam a másikokat.

( hogy aztán ugyanezzel a koncentráltsággal ízekre szedjem magamban minden szavukat, vélt gondolatukat, visszafejtettem eredetükig, és azon túl is)

Régebben úgy gondoltam, a másikokat illik tisztelni és muszáj szeretni, (mert ez a szerethetőség vakítóan sugárzott mondjuk a másikokban) és ez aztán így összefésülhető volt azzal az őszinte igyekezetemmel, ahogy megpróbáltam  magamban végérvényesen elhessegetni elveszíthetőségüket, a magányosság és féltékenység gyötrelmeit.

Régebben úgy tudtam, legszívesebben soha le nem engedném a másikokat, holott még az elkövetkező óra, perc is többnyire beláthatatlannak mutatkozott. Alaktalan félelem volt… de hát akkor is: félelem.

Akkor. Régebben.

Ma pedig nincs félelem, nincs elvárásnak megfelelés, alattvalóként hallgatás… De van egyenes beszéd, és késsel hegyezett mondatok. A közhelyes mondatok a sablonos élet hatásai, de  azonban ámde a test kontrollálatlan üzenetei sokszor beszédesebbek minden sallangmentes beszédnél is.

Fél szavak, félmondatok pedig nem voltak és ma sincsenek. Még akkor sem, ha a másikok figyelmeztetni akartak engem, milyen kemény másikokkal is van dolgom és milyen különösen értelmezik a keménységet.

Régebben szentül hitték a másikok, hogy ebben az egész  műsorfolyamban nekik lényeget érintő részfeladataik lehetnek. Valahogy így gondolták, gondoltam…akkor, régebben.  Mi lett e gondolatok sorsa?  Ma sem tudom. Mert régebben a boldogság távolsági járatára várva ilyenkor időt kértem magamnak, de legalábbis még elszívtam néhány cigarettát. Mára elfogyasztottam, feléltem az ilyen gondolatokra szánt időt.

Ma már csak remélem, lehetnek talán még Másikok, akik részt vágynak venni abban, amit a fejemben rendezgetek. Vagy valahogy így.

Tudás az emberről ?

2012 július 21. | Szerző: amfortas

Mit tudsz igazából Magadról és az emberekről, akik körülvesznek?

Ha van benned késztetés és bátorság, hogy jobban utánagondolj, akkor támpontul itt egy állítás:  a történelem során soha nem vált még ember olyan problematikussá maga számára, mint manapság.

Mintha egész jól hozzászoktunk volna dolgokhoz,… úgy teszünk, mintha megtanultunk volna együtt élni saját problematikusságunkkal, kiszorítjuk tudatunkból, mint valami zavaró gondolatot, amire nincs szükségünk, mert  ezek a fajta információk már nem férnek meg a fejünkben a máshoz szoktatott gondolkodásunkkal. Nem mintha így túlléptünk volna lényünk problematikusságán. Sokkal inkább tehetetlenségünk szimptómája ez, fásultsághoz hasonló , valamiféle belenyugvás a mindennapiságba, hamis realizmus, amelyből lassan már a tragédiák sem tudnak kimozdítani.   Tegnap egy gázmaszkos fegyveres tizenkét embert ölt meg a legújabb Batman-film vetítésén. A haját vörösre festő támadó állítólag Jokernek, Batman ellenségének tartotta magát. Egyébként csendes fiúnak ismerték, a coloradói egyetem doktori programjának hallgatója volt.  A friss hír után bukkantam a facebook-on erre a képre:

Sem nyakkendő, sem tetkó, viszont gázmaszk.  Lapozhatunk.

A politikusok és kiszolgálóik, a média elhiteti velünk, hogy problémáink a megélhetésről és érvényesülésről szólnak és, hogy a társadalom korrekt megszervezése, működési technikájának fejlesztése az, amiért életünket érdemes felhasználnunk, és hogy hát egy többé-kevésbé kényelmes és élménygazdag élet feltételeinek megteremtése törekvéseink netovábbja. Aki ezzel nem elégszik meg, az furcsa, gyanús, vagyis nem normális. Mert a norma: a többség által szabványosított életszemlélet. Márpedig ez egy demokratikus világ ( annak hisszük), ahol a közvélemény kellene eldöntse, mi  az igazság, mi a fontos, mi a szükséges.  (ld. még pl.: közízlés. – erre a szóra mondjuk, konkrétan hánynom kell)

A közvélemény. A személytelen közvélemény és amelyet a legkülönbözőbb érdekek alakítanak, irányítanak, manipulálnak.  Ez a közvélemény értelmetleníti az emberi létezésre irányuló  valamennyi mélyebb problémát, értelmetleníti az emberi létezés problematikusságát, mert hisz ez a közvélemény mindenestül köznapi, a köznapiság pedig nem viseli el az effajta problematikusság súlyát. Menekül előle, (ahogy Te is) : megszokott feladataiba, szórakozásaiba, gügyögéseibe, konzumálási gumicsontjaiba, csak jaj, ne kelljen szembenéznie önmaga mélyebb valóságával!

„ Mondom néktek, kell, hogy még khaosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni. Mondom néktek: bennetek van még khaosz!  Ó jaj! eljövend az idő,mikoron az ember már nem szül csillagot!”  Nietzsche Zarathustrájának jövendölése az „utolsó emberről” szóló figyelmeztetés, aki azáltal találja meg a boldogságot, hogy „vágya nyilát már nem veti az emberen túl” És a tömeg? „ tégy minket  ezekké az utólsó emberekké!” Zarathustra pedig elszomorodott. Nietzsche is pontosan tudta, hogy a tömeg problémamentességre vágyik, világosság (csillag) azonban csak a káosszal való küzdelemből születik. Az ember szellemi fejlődésére nézve az „utólsó ember” jelenti a legnagyobb veszélyt.

Mit tudsz igazából Magadról és az emberekről, akik körülvesznek?

 

a váltásra való igény

2012 július 21. | Szerző: amfortas

Van az életedben bizonyára olyan időszak, amikor a már kiépült, megszokott, biztonságot nyújtó keretek szűknek  tűnnek. Ekkor születik meg a váltásra való igény. A jelenlegi életed fojtogat. Ahhoz, hogy váltani tudj, fel kell add azt, ami biztos, (- bár perspektívátlan )

Az új élet szükségképpen ismeretlen, ezért kockázatos. Ekkor derülhet ki ugyanis jobbára, hogy az eddig kiépített élet biztonsága börtön, amely fogva tart. Túl sok nehézséggel jár a feladása! Ezért van az, hogy a nincstelenek gyakran rugalmasabbak, mint a megállapodott emberek. A magántulajdon helyhez-kötöttsége béklyó is egyben.

Az elme elkezdi lebeszélni magát, csak a nehézségeket sorolja, míg végül az ember elgyávul, és inkább marad a pocsolyában. Ekkor kellene a lélekben felébrednie a szabadságvágynak. Felismerve a félelem és gúzsba kötöttség rabságát, egyetlen út van: elsöpörve a félelmet, szétzúzni mindent, ami az új élet útjában áll. Vállalva akár azt is, hogy a döntés milyen veszteségekkel járhat. A szabadság:  nem hagyni, hogy a körülmények fogva tartsanak.       Ó, azok a körülmények!!!

Az emberek többnyire két lélekkel rendelkeznek, két irányba húzó erőtérben élik életüket.

Ott él bennük a polgár, aki letelepedne, házban lakna, hivatalban dolgozna, családot alapítana.

Ott él bennük a csavargó, aki egyre csak menne, vándorolna, miközben a letelepedés, ház, család, kötöttség idegen tőle.

A kettős lelkű ember számára tehát ezért nincs megnyugvás. Számára egyetlen lehetőség van: dönteni, végérvényesen. Elköteleződni vagy az egyik, vagy a másik életforma mellett, és elfogadni, hogy közben ott fog sóvárogni benne a másik, az elutasított élet.

 

Újra Írok

2012 július 19. | Szerző: amfortas

Reggelenként megiszom egy nagy-nagy bögre citromos-mézes  teát. Ezzel indítom a napom. Teaszürcsölgetés közben  felmérem a helyzetem, mi fér bele aznapi életembe és megfogalmazom a napi teendőimet .

Reggelről reggelre mélyen betokozódik életem valóságába ez a kis szertartásom, értelmet és szilárdságot adva az elkövetkező napnak, erőt gyűjtök és  kapok tőle, a szürcsölgetés mindennapi  újjászületésem kísérő zenéje.  Az ilyen pillanatok, mikor feltárul előttünk életünk szövedéke, amikor a szív tétlenül a lélek partjára kerül, mert rövid, de heves nyilallással megjelenik az örökkévalóság, hogy abba illeszthessük bele múlandóságunk elillanó óráit, az ilyen pillanatok  döntései határozzák meg életünket.  Napról napra így építem fel magam, mintha éjszaka minden hamuvá válna és ébredésem után nulláról kellene indulnom ismét. Teám kortyolgatása alatt hajnali gigantikus erekcióként  megtermékenyítem az időt. Újra és újra fel kell építenem felnőtt identitásom, hogy ne csak szemlélődője legyek egy reménytelen folyamatnak,  el kell magamnak újra ismételni a napi hazugságokat, amiben hinni kéretik, hogy  tovább építsem a magam valóságait. Odakint a világ kékül-zöldül, emberek, állatok élnek-halnak, és ebben a zajban és őrjöngő haragban , ezekben a kitörésekben és hullámtörésekben, miközben a világ halad, kigyúl, újjászületik, sürög-forog az élet… én meg iszom még egy korty teát.

Hátradőlhetünk!

2012 július 4. | Szerző: amfortas

Úgy tűnik, megvan az ‘isteni’ részecske

Az Európai Részecskefizikai Központ, a genfi CERN ma reggeli sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy nagy valószínűséggel megtaláltak egy új szubatomi részecskét, amely feltehetőleg azonos az évtizedek óta keresett Higss-bozonnal, mely a fizika úgynevezett standard modelljének egyetlen hiányzó “alkatrészének” számít.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóinak egy csoportja bejelentette szerdán, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az “isteni” részecske létezésére utaló erős bizonyítékokat talált.

Fabialo Gianottai, a szervezet ATLAS kísérletének vezetője a Genfben rendezett CERN-szemináriumon közölte: csoportjuk szintén “csodálatos események” szemtanúja volt a CERN részecskegyorsítójában, a nagy hadronütköztetőben. Rolf Dieter Hauer, a CERN vezérigazgatója szavait idézve: “szerintem megtaláltuk.”

Korábban egy másik kísérletben is hasonló eredményeket mértek, és hétfőn az amerikai Fermilab kutatói is ezzel összecsengő saját eredményeket publikáltak.

A mostani kísérletek adatait és az elemzések végső következtetéseit a CERN sajtóközleménye szerint július végén tervezik közreadni.