Hit és kitartás

2011 június 3. | Szerző: amfortas

Hit és kitartás

Hálás vagyok a Világegyetem Nagy Építőmesterének, hogy nagy kísérletezőként gondosan ügyelt a teremtett világ sokszínűségére. Így nincs két egyforma ember hitét illetően, és ez így is van rendjén, – hitem szerint.

Mit is jelent hitünk, miben hiszünk? A vallásos hitről csak röviden /religion (et gustibus )  non est disputandum… /

A spiritualitás, mint olyan azonban  alapfelszereltségemhez tartozik. Mert mi is a spiritualitás? Egy összefoglaló kategórianév. Világnézeti formák, elsősorban a szellemi erők illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve. De a spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, ámde nem a vallás gyakorlását. A templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti a spiritualitást.    A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani.  A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk akár karmának, „sors”- nak vagy „isteni elrendelés”- nek.  A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része.

Én, a spirituális világnézeteket követő, vallom, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintem a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő , a Világegyetem Nagy Építőmestere irányítja.  És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával.

A spiritualitás nem feltétlenül áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, de ez a világnézet metafizikai alapokon nyugszik – nem keresi végtelenül a dolgok tudományos részleteit. Eközben számtalan példa igazolja, hogy a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a világ olyan megnyilvánulásairól, tulajdonságairól, amelyet érzékszerveinkkel soha nem tapasztalhattunk. A természettudományok fejlődésével eljutottunk a látóterünk és lehetőségeink olyan határaihoz, ahol már az elektronmikroszkóp, vagy a számítógépekkel támogatott legnagyobb űrteleszkóp segítségével sem tudunk választ találni létezésünk alapvető kérdéseire sem. Az Ősrobbanás, vagy az élőlényekben megfigyelhető egységesen balra rendezett fehérjemolekulák körüli ellentmondások ugyanúgy tisztázatlanok mint a „négyes számrendszerben íródott” DNS „programozójának” kiléte.

Ezek a kérdések számtalan tudóst késztetnek arra, hogy nyitottabban kezeljék a vallást, vagy a spiritualitást. A spirituálisan gondolkodó kutató a tudományos munkája során nem a kutatás befejezésére érez késztetést, hanem a vizsgált dolgok tiszteletére és az eredmények olyan értelmű hasznosítására, amely igyekszik megtartani a harmóniát a természet erőivel.

Én magam úgy vagyok ezzel, hogy a megismerés vágya alapvetően meghatározza életemet.  Néhanapján elgondolkozom azon is, mi történne, ha a tudósok végére járnának a dolgoknak és minden megismerhetővé válna. Azt hiszem, nem lenne tovább értelme életemnek. Ez persze nem fog velem  (- sem ) megtörténni…

Egy nagy egyesített elmélet ( GUT (Grand unification theory –))  forradalmasítaná a hétköznapi ember elképelését a Világegyetemet kormányzó törvényekről. Newton idejében egy iskolázott személy számára elképzelhető volt, hogy legalább körvonalaiban áttekintést szerezzen az emberi tudás egészéről. A tudomány fejlődésének sebessége ezt azóta lehetetlenné tette. Az új megfigyelések értelmezése érdekében állandóan változnak az elméletek, így soha sincsenek annyira feldolgozott, egyszerűsített formában, hogy a laikus is megérthesse őket. Az embernek specialistává kell válnia, s még ekkor is csak a tudományos elméletek kis részének alapos elsajátításában reménykedhet. Nem is beszélve arról, hogy a fejlődés hallatlanul gyors tempója következtében kisebb-nagyobb mértékben máris elavult mindaz, amit az iskolában vagy az egyetemen oktatnak. Alig néhányan képesek lépést tartani a tudomány fürgén előretörő frontvonalával, s ők is minden pillanatukat erre áldozzák, s csupán szűk tartományban mélyednek el. A többieknek vajmi kevés fogalmuk lehet az elért haladásról, és az általa okozott izgalomról. Heten évvel ezelőtt mondjuk, kb. ketten értették az általános relativitás-elméletet. Manapság több tízezer végzős egyetemista érti, és milliókra rúg azoknak a száma, akiknek legalább fogalmuk van a dologról. A teljes egyesített elmélet felfedezése esetén viszont csupán idő kérdése lenne, mikor dolgozzák fel és egyszerűsítik az elméletet ugyanilyen módon, hogy az iskolákban legalább körvonalaiban tanítható legyen. Akkor pedig mindannyian képet alkothatnak a Világegyetemet kormányzó, létükért felelős törvényekről.

De mi lesz akkor a hitünkkel?

Maradnak a hétköznapi, mondhatnám, profán hitek. Hinnem kell a közvetlen környezetem feltételrendszerében, a baráti kötelékekben, a családomban, az általam elérni kívánt cél megvalósíthatóságában, hinnem kell a rendszerben, amelyen belül élnem kell, amiben saját céljaim megtartása érekében kell megküzdenem.

Hinnem kell erős kitartással abban, hogy előbb vagy utóbb minden megismerhetővé válik és bizony ehhez a célhoz erős kitartás kell, mert a cél életemben már nem elérhető cél, nem ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy mi fogjuk megváltani a világot, de kitartó, szorgalmas munkánkkal nap-mind nap hozzájárulunk céljaink eléréséhez. Milyen nehéz is a küzdés akkor, mikor a cél nincs megfogható közelségben, mint egy épület megtervezése és megépítése, vagy akár egy torta elkészítése. Ha nincs belátható időn belül tervezhető végeredmény, bizony hajlamosak vagyunk hanyagul viszonyulni a mindennapi munkákhoz, halogatjuk, más problémák megoldását előnyben részesítjük, lanyhul kitartásunk. És, ha azt hisszük, tudunk úgy mézet csinálni, hogy nem osztozunk a méhek sorsában, ne feledjük, mi is csak méhek vagyunk, akik arra ítéltettek, hogy elvégezzék feladatukat és meghaljanak.  Mindannyian tisztában vagyunk ezzel.  Én azt hiszem, meg kell találnunk a feladatokat, amikért a világra jöttünk és tőlünk telhetően a legjobban megfelelni ezeknek a feladatoknak, tiszta erőnkből, anélkül, hogy uralkodnánk a hülye gőgjeink és hiteink szerint, vagy a kákán is csomót keresnénk, vagy ürügyet a semmittevésre, vagy akár azt hinnénk, van valami isteni a mi állati természetünkben és létünkben.  Nincs.  Ezzel szemben kell legyen egy hit , amire  elsődleges céljaink megvalósítása érdekében felesküdtünk.

A fennmaradás, a túlélés nagy ösztönző cél életünkben. Amikor minden rendben, akkor a hit háttérbe szorul, nem különösebben  kell fontos célokért küzdeni . De amikor baj van, rögtön tudatosul ,… és ott kell legyen a hit ,  és ehhez a kitartás : erősnek kell lennünk és kitartani hitünk mellett. Le kellene győzni félelmeinket. Ki ne küzdött volna közülünk félelmekkel, amit az életünk állít folyton folyvást elénk? Félelem a betegségtől, az öregségtől, haláltól, a munkanélküliségtől, az egyedülléttől, egyáltalán: a jövőtől.  A félelem két irányba tekint: hatása lehet bénító, de ösztönző is. Az irányt mi határozzuk meg. Félelmünk által vagy izoláljuk magunkat a környezetünktől, vagy szolidaritásra ösztönözhet, a közös félelmekkel szembeni összetartásra, kiútkeresésre. A félelem akár jó döntésekre késztethet.  A félelem nyomására érzed, hogy így vagy úgy döntened kell, és egyik oldalon a kibontakozás lehetőségét reméled, másik oldalon a biztonságot keresed. Az egyik a másik kárára fog érvényesülni…mint minden eddig is. De veszélyeken hiteddel és kitartásoddal úrrá tudsz lenni. 

A hitedhez  erő és kitartás kell  !