Emlék, ünnep

2011 január 28. | Szerző: amfortas

 

Az új év kezdetén rendszerint találok magamnak egy kis időt, amikor magammal is foglalkozhatom. Többnyire visszapillantok a mögöttem hagyott évre, visszaidézek  élményeket, képeket nézegetek melyekkel színezgetem emlékeimet. Alapvetően szükségünk lenne erre mindannyiunknak. Nem csak azért, hogy újraéljük élményeinket, érdekes történetekké építsük, hogy utána színezzük az olykor nem is annyira jelentőségteljes történeteket, hogy mesélhessünk ezekről a velünk megtörténtekről. Ez a visszaemlékező tevékenység hozzá kell tartozzon emberi működésünkhöz. Ha nem hagyunk magunknak időt az emlékezéshez, az bizony károsítja lelki egészségünket, mert nem hagyjuk lelkünket a maga módján feldolgozni életünk élményeit. Folytonosan tömködjük magunkba a megélteket  anélkül, hogy feldolgoznánk, megemésztenénk. Erre már ritkán szánunk időt. Mindannyian ismerünk hirtelen előbukkanó emlékeket: egy utcába tévedtem, ahol  gyermekkoromban éltem és máris felidéződnek emlékek az iskolámról, akkori barátaimról. Jó és keserű emlékek.. Különösen szívesen emlékezünk ünnepeinkről (főleg, ahol bennünket ünnepelnek)  Az ünnepek adnak ritmust is és  sokszor kontúrvonalakat életünk körül, nem tudjuk megélt élményeinktől elvonatkoztatni. Mi is történik, ha mindennapjaink során ünneplünk? Én azt gondolom, mindennapjaink ünnepekből állnak, amikor ünneplőbe öltöztetjük lelkünket. Ebből élünk. Születésnap, esküvő, házassági évforduló, gyermekeink, barátaink ünnepei, karácsony, és vagy  akár egy koncert mint az zene ünnepe,.  Amikor időt szakítunk magunknak és kilépünk a mindennapokból. Amikor nem számolgatunk, hanem önzetlenül ajándékozunk, vagy hagyjuk, hogy bennünket lepjenek meg. Kizökkentjük magunkat a hétköznapokból, mert aki ünnepel, annak hinnie kell abban, hogy az egész élet egy ünnepi meghívó, az élete egy ajándék és illik megköszönni azzal, hogy számon tartjuk, tehát megünnepeljük minden adandó alkalommal. Magunkat és egymást. A mindennapjaink az ünnepeinkből és emlékeinkből élnek, így és ezzel teljes az életünk.

 

MERJÜNK NAGYOT ÉBREDNI!!!

2011 január 15. | Szerző: amfortas

 

MERJÜNK NAGYOT ÉBREDNI!!!

 

– Szia Fecó, hát Te meg hogy keveredtél erre a tüntetésre?-

– Hogyhogy hogy?-

– Mert úgy tudom, korábban ilyen jobbosféle tüntetésekre jártál…-

– Ja, igen, de azokat mindig közvetítette a Hír TV, most meg nincsenek itt. Veszélyben a sajtószabadság!-

– Ja, aha, értelek. –

mi mindenre szánsz időt?

2011 január 12. | Szerző: amfortas

Ha úgy is gondoljuk nap-nap után, hogy jövedelmeink szűkösek, fogunkhoz kell verni a garast, de azért mégis: a múltbéli jövedelmeinkhez viszonyítva többnyire gazdagnak számítunk: az elmúlt 50 évben az átlagos vásárlóerő megháromszorozódott, még akkor is, ha a kenyér kilója már nem 3,60 Forint. Gondoljunk csak a seregnyi elektromos berendezésre, amelyeknek tulajdonképpen az lenne a feladatuk, hogy életünket megkönnyítsék. A szociológusok mégis állítják, hogy a mikroprocesszoros mosógép, multifunkcionális robotgép és egyéb okos eszközök bevetése ellenére sem  vagyunk képesek  a háztartási munkát jottányit sem csökkenteni. Nem robotolunk kevesebbet, mint nagyszüleink : szabadidő helyett csupán nagyobb technikai fejlettségre tettünk szert.

Komfortigényünk növekedése egyrészt, a lehetőségek tárháza másrészt folyvást ösztönöz a jobb felé törekvésre. Minden magasabb rendű állatfajt arra programozott a természet, hogy gyorsan szokjon hozzá a meglévő állapothoz és máris jobbra törekedjen. Így működik  a jutalomgépezet, a „fogyasztói társadalom”. Mert hiszen magunkat akarjuk jutalmazgatni nap mind nap. Valami mindig hiányzik, valami örömöcskével mindig gazdagítani szeretnénk tetszőleges számú szükségleteinket. Hogy ez miért jó, vagy nem jó, arról már nem szaporítanám a szót. Hanem az időfaktor…. Minden, amit csak el akarunk érni, időbe kerül. Minden szabad óra új tevékenységgel telik, – ahogy a levegő is kitölti a vákuumot (horror vacui). Aki szerint ez egy banális megállapítás, az nem veszi figyelembe, milyen nehéz tudomásul vennünk, hogy mindennapi hajszoltságunk főként abból adódik, miszerint nem vagyunk képesek lemondani valamiről. Nem tanultuk meg, hogyan álljunk el tudatosan valamely tervünktől, hogy ennek fejében egy más tevékenységet esetleg utolsó cseppig kiélvezhessünk. Végső soron az egész társadalom abból él, hogy szükségleteket ébreszt, nem pedig elnyom. Az időhiány miatt elvégzetlenül maradt dolgok utáni vágy többnyire legyőzi azt az örömet, hogy valami valósággá válhat. R. Musil  „ a tulajdonságok nélküli ember” c. könyvében így ír:

„ Gyötörte őket a félelem, hogy nem jut idejük mindenre, és nem is voltak tudatában annak, hogy az, hogy idejük van, nem mást jelent, mint hogy nem jut idejük mindenre.”

Az év madarai

2011 január 5. | Szerző: amfortas

 

Széncinege

         madárnak nézett Magyar birkanép

idő, idő, I D Ő

2011 január 4. | Szerző: amfortas

Idő, idő, IDŐ

Új év, új idő….de hisz  az idő ugyanúgy múlik!  Talán idén még gyorsabban fog! Vagy mégsem?

Mire van időd?

 Ó, én úgy ismerem a válaszokat:

 „Nincs rá időm.”

„Nem volt rá időm.”

„Nem lesz rá időm.”

Erre vagy arra a dologra, vagy pedig éppenséggel:  Számodra nem létezem. Még pontosabban: nem létezem. Mert hiszen, ha nincs időm, nem létezem.

Legyen: mindenre és mindenkire időd!  Mert elárulhatom, mindenre és mindenkire van időd. Persze, Te válogatsz. Nem mindent és nem mindenkit. Milyen igazad van! Csínján kell ám bánni azzal az irígy idővel!

Ha „ nincs idő” valamire, vagy valakire, ez általában azt jelenti, hogy valami vagy valaki más pillanatnyilag sokkal fontosabb számodra. Ezt a frázist tehát kényelmes kifogásként szoktad használni és idővel ténylegesen azzá is válik. Csak, hogy tudd…ócska kifogássá. De persze ez nem is olyan egyszerű dolog. A túlhajszoltság lehet jogosnak tűnő kifogás, és mint olyan, eléggé kellemetlen. Tudatában vagyunk sok kötelességnek- törődés a családdal, gyerekekkel, munkával, kötelezettségekkel, de azért van itt még valami, ami bizony sokat nyom a latba: a motiváció hiánya, amit egyszerűbben kedvetlenségnek is nevezhetünk. Ez pedig a figyelmetlenség és a stressz mellet a legnagyobb időrabló: felelős az állandó hajszoltság érzetéért. Amikor kellemes az időtöltés, akkor és ott angyalszárnyakon száll az idő, ami nyűg, ami teher, azt tonnás teherként cipeli lelkünk, ádáz harcot vívunk  minden másodpercünkért. Az időhöz való viszonyunkban a belső motiváció annál meghatározóbb, minél szabadabbak vagyunk a külső kényszerektől.

Mielőtt folytatnám… (mert hiszen igazából nincs időm Veled ilyesmiről agyalogni) , ajánlanék egy próbát:

Egy héten át minden tevékenység elkezdése előtt tedd fel magadnak a kérdést:  Feltétlenül meg kell ezt tennem? Mi történik, ha nem teszem?

Legyünk őszinték! Meg fogunk lepődni, hogy az állítólagos időrablók közül milyen sokkal fogunk találkozni!!!

 

(lehetőleg máma még…)