De tényleg….

2010 november 30. | Szerző: amfortas

 

hallgasd és válassz

2010 november 25. | Szerző: amfortas

 Ha van 10 perced…

http://www.youtube.com/watch?v=xwv-DxOPhSc
Sinatra

http://www.youtube.com/watch?v=FEnzW7zXpoE&feature=related  Ray Charles

http://www.youtube.com/watch?v=U0GAjK64VZg  William Shatner

Önkritikában nincs hiányérzetem

2010 november 23. | Szerző: amfortas

 

Éljek én, hajrá én!

Intelligens ember vagyok, okos, mindenhez és mindenkihez van szavam, sőt, nem csupán szavam, de míves szónoklatokat bírok ritttyenteni elegánsan, séróból… A papírt, amit kezemben szorongatok, úgyszintén  én írom ám, de hisz tudod. Az emberek egy kis törpe kissebsége,( tudod, a mikiegerek) , persze ki nem állhat, mert állandóan okoskodom, de ez ugye, logikusan az ő bajuk, a másik része pedig ámul-bámul gondolataim sokszínűsége miatt. Mit tagadjam, különleges embernek tartom magam. Mivel elsődleges célom magam előtérbe helyezése, ezért sosem párbeszédet folytatok, hanem úgy alakítom a társalkodást, ahogy Neked előnyös, vagyis hozzád igazodom – ezért tisztelettel tartozol nekem, de cserébe együttgondolkodásra légy szíves, ne számíts. Tudom én, jobban is, mint Te, hogy mit szeretnél! Nem vagyok csapatjátékos, jobb, ha tőlem tudod. A csapatjáték a focipályára való, és én már megmutattam, hogy ott jó csapatjátékos tudok lenni. De itt másról van szó.  Komolyan veszem és kezembe veszem a sorsodat és itt nincs helye csapatjátéknak.  Nem vitatkozom, hanem retorikai bravúrokkal élek, ami gyakorta kötözködésnek hat, és igazság szerint retorikán kívül nem sokat érdemes felfedezni abban, amit mondok, de ez direkt van így. Azért retorika a retorika, hogy csak élvezd míves beszédem… Populista vagyok és ez nagyon rendben van, hidd el. Káprázz el! Ne gondolkozz!!! És úgy fogod érezni, mintha magad gondolnád, de végre valaki kimondta. Két szituációt szeretek a legjobban: amikor elismernek, és alámkérdeznek, (- ezért kell enyém legyen a média-), illetve ha kipécézhetek valakit, akit gyengébbnek vélek, és megszégyeníthetem, ízekre szedhetem. Vetted talán észre, hogy legtöbb megszólalásomból kiérződik valamiféle önelégültség: ahogy saját szavaimtól izgalmi állapotba jövök, ahogy néha magam is csodálom a saját ötleteimet, fordulataimat. Te nem ezt tennéd, ha olyan okos, értelmes ember lennél, mint amilyen én vagyok? Na látod. És vonzódom a teatralitáshoz, a nyilvános szerepléshez, a nagy szavakhoz…. A szellem erejével hódítok!!! Ha kérdezek is valamit beszélgetőpartneremtől, és ha türelemmel meg is várom a választ, ez csak látszat ám, de ne mondd el senkinek! A lényeg, hogy én magam elmondhassam, amit akarok, ami már belülről feszít. Amit Neked is meg kell tudnod. Merő hiúságból gyakran hangoztatom, hogy bírom a kritikát, ám megmondom ezegyszer őszintén, éppen azt nem szenvedhetem. Ugyanis, ha váratlanul megkritizálnak, elsőre könnyen zavarba kerülhetek, és innen nehéz a kiút, mert ilyenkor az objektivitást kell megkövetelnem magamtól, vagy a kritikus személyt leminősítenem.  És ez nem olyan vicces. Más ugyanis arra használja az érveket, hogy valamit bizonyítson, nálam pediglen ez ellentétes folyamat. Én az érveket saját gyönyörködtetésemre használom, az ellenféllel sohasem csapok össze, mindig csak produkálom magam rajongóim előtt, mindig csak szép és okosan humoros szavak, érvek, látványos szökkenések.  A lényeg úgysem itt csillog, az később jön majd, a részletekben. Ja és az összekacsintás: na , erre nagyon bukik a nép! A népem. A zemberek.  Ez nagyon bejön.

Ó, milyen ostobák is a zemberek!!! 

Nem szégyellem: felülírom a másik ember véleményét, még azon ritka esetben is, mikor nem egyezik az enyémmel,(mert érdekes módon végül úgy is egyezni fog) a cél, hogy végül már senkinek nem lehet igaza, csak nekem. Nem könnyű ám a dolgom! Vigyáznom kell, mert ha meggyőző erőm, érvrendszerem nem működne, két következtetést vonhatnának le. Az egyik, hogy nincs igazam, a másik, hogy a másik ostoba. Az első esetet persze egy pillanatra sem veszem fontolóra. Második eset pedig az esetek többsége, de ezt- bár Te is nagyon jól látod, nem illik észrevenned. Elárulom, de csak Neked: mindenki másnál tisztábban látom saját magam, ezért egyáltalán nem igényelem a külső nézőpontot önmagam megítéléséhez. Ami hibám van, azzal tisztábban vagyok,mint Te és -tudom, ez kegyetlen dolog -,de kritikusaimat megfosztom örömüktől, amikor önkritikus vagyok. Merthogy persze dédelgetett hibáim is vannak: ezek olyan hibák, amelyek végső soron erények, ezért inkább csak dicsekedni szoktam velük. Legfőbb érvem természetesen az, hogy senki nem ismerhet olyan jól, mint én saját magamat, ezért hát én vagyok az egyetlen autentikus ítész önmagam megítélésében. Amúgy intenzív belső életet élek, sokat olvasok, gondolkodom, magas filozófiai érdeklődéssel bírok… Eredményeképpen nem csak magamat, de környezetem, barátaim, a zemberek ítészének is feljogosítva érzem magam, és: Ti jogosítottatok fel erre, ezt soha ne feledd!

http://www.youtube.com/watch?v=gma5IUNMTn0

(Klaus Nomi-kép és zene: csak illusztráció!)

 

az élet második fele

2010 november 12. | Szerző: amfortas

Az emberélet útjának felén,
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém. …

/DANTE-Pokol/

 

Könnyű út vezetett odáig, ha most visszagondolok! Könnyedén, átgondolatlanul és felelőtlenségeim teljes lendületével sétáltam bele abba a rothadó, kéngőzös mocsárba, amely most egyre fojtogatóbban vesz körül, de elsüllyedni nem vágyom benne, sőt a felszínen lubickolni sincs nagy kedvem, pedig nincs sok választásom. Azazhogy talán mégis!  

„aztán felsejlik bennem a tudás, hogy van bennem tér egy második, időtlen, nagyobb életre.”

/Rainer Maria Rilke: szeretem lényem sötét óráit/

 

De most még csak az élet második felének könyvét olvasom.

 

Itt és most, az élet második felében a külső világra orientált én és a mély psziché között folyik a csata; az én ragaszkodik a megszokotthoz, a múlt mintáihoz, fél a változástól, nem akar igazán felnőni a szó teljes értelmében, a psziché viszont a belső fejlődés útja felé hívogat, megköveteli, hogy vállaljak felelősséget saját életemért és mondjak le mindörökre mások hibáztatásáról. Éljek tudatosan, hagyjam magam mögött a szülői és kulturális elvárásokat, tanuljam meg a helyes döntések művészetét, és ne féljek az egyedülléttől, amely nem azonos a magánnyal, hanem lényeges része a teljes felnőtté válásnak.

Van tehát még sok dolgom ebben a világban, de előbb…vagy utóbb a végére érek – a könyvnek.

 

E titkos úton át a mester és én

visszaindultunk világos  világba;

s a pihenésre gondolni se késvén,

   kúsztunk föl, ő elől és én nyomába,
míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
láttam egynémit, egy kis karikába:

és így jutottunk ki a csillagokhoz.

/DANTE-Pokol/