A parancsolás láncolata

2010 június 10. | Szerző: amfortas |

Amikor egy katona teljesít egy küldetést, bármiről is legyen szó attól kezdve, hogy a parancsnokának elvisz egy csésze teát addig, hogy repülővel átjut az A ponttól a B pontig, mindez a végrehajtó paranccsal kezdődik. A parancs lehet közvetlen, vagy a rendeletekből eredő, a hatalom viszont mindig fentről lefelé áramlik. 

Sajnos, a mindennapi életben ez nem mindig működik így.. A Teremtés pillanatában egyetértettünk az univerzum rendeleteivel. Valahogy viszont úgy gondoljuk, hogy becsaphatjuk a rendszert, azt csinálhatunk, amit akarunk, szélhámoskodhatunk – különösen akkor, amikor a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan mi azt szeretnénk.

 Hasonlóképpen, amikor egy tábornok belép egy terembe, az alacsonyabb beosztású katonák úgy érzik, hogy a tábornok parancsait akkor is követik, ha soha nem találkoztak vele személyesen. Itt nincs helye a vélemény-nyilvánításnak. Így van ez.

Egy bizonyos ponton a bombának fel kell robbannia és rá kell jönnünk arra, hogy nem “szabadúszóként” vagyunk itt. szükségünk van egymásra – mind egyénileg, mind kollektíven – ahhoz, hogy beteljesítsük a küldetésünket ebben a világban. Nem tehetek bármit amit akarok, nem véve tudomást senkiről és semmiről magam körül.

Valahogy el kell fogadnunk a parancsolás eme láncolatát a saját életünkben. Nem arra gondolok, hogy vakon el kell fogadnunk a szüleinktől, a főnökeinktől vagy a kormánytól jövő parancsokat – bár ezeknek is megvan a maga helye és ideje. Sőt, kritikusnak kell lennünk, főleg, ha a parancs értelmét vesszük górcső alá.

Nem lehetünk szabadúszók. Ugyanúgy nem ugorhatunk ki az Empire State Building-ről sem egyszerűen azért mert nem hiszünk a gravitációban, hanem követnünk kell az univerzum hierarchiáját. Vannak törvények, amiket követnünk kell. És világos kell hogy legyen, hogy mindannyian ugyanazoknak a parancsoknak vagyunk alárendelve. Az univerzum törvényei mindannyiunkra egyformán érvényesek.  Egyelőre …

Amikor megharagszunk és elvárjuk, hogy a törvények átlényegüljenek értünk, miattunk, ellenszegülünk a rendszernek. Amikor másképpen kezeljük az embereket önző okokból, vagy más úton-módon, szabadúszókként cselekszünk. Ezzel a viselkedéssel egyetlen napot sem bírnánk ki pl. Irakban. Az a csoda, hogy hogyan bírjuk így ki a földön. A lényeg az, hogy a rendszerrel való szélhámoskodás nem segít nekünk, hanem árt.

 Ez a viselkedés sehogy sem hasonlít az összetartozásra.

 Gondolt át tehát, vajon az univerzum melyik törvényét fordítod ki, vagy szeged meg.