Szeretem

2010 május 7. | Szerző: amfortas |

Nem mondhatnám, hogy szép, csinos, nem puccos dáma.  Nem, nem.  Nem az  IQ -jáért  nézek föl rá, de nézek, nézek föl… arra kis emberkére, akit nem tudom igazán, miért, de szeretek.  Szerethető és talán leginkább épp azért, mert nem tudni miért. Azt hiszem, mindenért, ami  Ő.  Nem törekszik , nem küzd- harcol hívságos dolgokért,  nem akar nagynak látszani, nem akar okosabb lenni nálad, minden jó, úgy, ahogy van és semmi  bonyolítás. Nincs ellenség, haragos. El tud fogadni olyannak, amilyen épp vagy, és mindenki mosolyt érdemel és kap. Nincsenek irigyei, mert hiszen nincs is mit irigyelniük. Csöndes bölcsességgel  beleolvad az Őt körülvevő világba, észre sem vennéd, ha nem érintene meg lágyan a belőle áradó egyszerű és sallangmentes szeretet. De ha megérint, megértesz mindent.          

                                             

Nem magának, nem a mának, nem a holnapnak él, nem birkózik bonyolult filozófiákkal, hogy tudja, mi a dolga: végzi a feladatokat, amiket –és akiket fölvállalt, csendben, észrevétlenül,  panasz-szó nélkül húzza az igát, és nem  megy ölre, ha csak második, vagy utolsó a sorban: mert méltósággal és türelemmel kivárja sorát. Pedig mindig Ő az utolsó, Ő kap utoljára, de talán ez is így van rendjén, gondolhatnád, mert hiszen mit neked:te első lennél mindenütt, okosabb, ügyesebb kell légy a férfi, netán az anyatigris jogán. És Ő nincs utadban, nem zavarja köreidet, és ne is törődj vele, mit gondol, mit tesz, kiben-miben és mit  hisz! De egyben biztos lehetsz: Neki nincs mit meggyónnia.