megint Wagner

2010 január 14. | Szerző: amfortas |

Ültél, hallgattál már végig Wagner Operát? Melyiket ?  És hogy tetszett?             

Engem kisgyerek-koromban vonzott ugyan valamilyen szinten a komolyzene, de Wagnerrel pont ki lehetett üldözni a világból. Édesapám nagy Wagner-rajongó volt és nem igazán értettem, hogy fér meg nála a Varázsfuvola és a Parsifal, hogy egyformán rajongjon értük. Hiszen a Varázsfuvola teli dallammal, míg egy Wagner operánál nagyon sokat kell várni és figyelni, mire fellelek valami dallamfélét. De aztán szép lassan fölnőttem ehhez a zenéhez is, megtaláltam magamban nem csak a zenét, de talán mindent, amitől Wagner több, mint csak egy a sok nagy komponista közül.  A Ring germán privát-mitológiája sokak számára idegen, mi több, abszurd, de mi a helyzet a Gyűrűk Urával?  ( Vajh-ha szerzett volna hozzá zenét Tolkien ! 🙂 )  A Parsifal művészi-művi kereszténység-megközelítése sokak számára megbotránkoztató talán, na de ha a húsvét sokszor giccsbe hajló megünneplésére gondolok… hát én bizony szívesen ülöm végig azt az öt-hat órát , nem fáradok bele sőt, felvillanyoz, megkockáztatom, felkavar. Hallatlanul összhangban van itt színpad, zene, szerep, filozófiai mondanivaló. Hiába a sokszor lassan kibontakozó zene, mindennek időt hagy Wagner. Mint emberrel, sok baj volt vele. Hírhedt volt gátlástalanságáról, anyagiasságáról, rigolyáiról, antiszemitizmusáról, és voltak még emberi gyarlóságai szép számmal, de meg kell tudni bocsátani neki, ha tudjuk, hogy mindent alárendelt annak a törekvésnek, hogy művei teljességüket hagyhassa az utókorra. Vagyis maximalista volt, nem ismert félmegoldásokat. Tudta, hogy a világ ellen harcolva tud egy másik világot felépíteni, ezért számára minden egoizmus megengedhető volt. Messze nem vagyok Wagner művészetének olyan ismerője, hogy megengedhetnék magamnak bővebb elemzéseket zenéjéről, műveiről, de. Megkísérlem a képzőművészetbe Wagner műveit beleilleszteni.

Az impresszionisták legvégső, legkifinomultabb művészete abban állt, hogy a térben színes ecsetvonásokból és foltokból egy egész világot varázsoltak elő (pl.Monet) Wagner ezt több ütemben viszi véghez: ezekben a lélek egész világa sűrűsödik össze. A csillagos ég,a vonuló felhők,az ősz, a megborzongató, mélabús hajnalok, a verőfényben úszó messzeségek váratlan felvillanásai, a világszorongás, a közeli végzet, a csüggedés, a kétségbeesett küzdelem, a hirtelen remény színei- olyan benyomásokat, amelyeket azt megelőzően egyetlen komponista sem tartott volna megszólaltathatónak- ő egyetlen motívum néhány hangjával s tökéletes világossággal festi meg. Minden alámerül a testetlen  végtelenségben; a homályos hangtömegből, amely sajátos hullámokban- képzeletbeli teret idéz fel, már maga a vonalszerű dallam sem emelkedik ki. A motívum sötét és félelmet keltő mélységből száll föl, s egy pillanatra vakító fény ragyogja be; hirtelen félelmetes közelségbe kerül hozzánk ; nevet, simogat, fenyeget; hol a vonós hangszerek birodalmában tűnik el, hol pedig- egy magányos oboa halk variációjában- végtelen messzeségekből közeledik felénk, a lelki színek mindig új teljességét hordozva. Festészet mint zene- Zene, mint festészet…