A “Változni” c. bejegyzésemhez
2010 január 29. | Szerző: amfortas
Egy barátom korábban nap mind nap kompon
közlekedett a Dunán egyik partról a másikra.
Az alkalmazott jegyárussal már régi
ismerősökként üdvözölték egymást, jegyet nem
kért, így fél-áron megoldották a dolgot.
Mondhatni: mindenki jól járt.
Hanem aztán egy napon nagy szomorúsággal
az arcán a komp jegyárusa bejelentette: a
komp már csak néhány napig üzemel,
merthogy megszűnik.
De hát miért? Hiszen mindig teli autókkal !
Nem éri meg az üzemeltetés, sajnos, a
fenntartási költségeket sem keressük meg a
bevételekből- hangzott a válasz.
Beethoven komponál
A teremtés mítosza
2010 január 28. | Szerző: amfortas
Isten az embert maga képére teremtette…
A földtörténet sok milliárd éves története során fajok milliárdjai fejődtek ki, követték egymást, míg végül megjelent az ember. Ez tehát a teremtés nagyon rövid története.
Úgy félmilliárd évvel ezelőtt, még a gerincesek megjelenése előtti időkben egy időutazó antropológus az élet megjelenési formáit keresve egy sekély part menti vízben valami élőlénynek tűnő pacát vélt felfedezni. Udvariasan üdvözölte a lényt, az viszonozta üdvözlését, beszédbe elegyedtek és hamarosan jó barátok lettek. Az antropológus elmagyarázta, amennyire tudta, hogy ő életmódokat meg szokásokat tanulmányoz, és ilyenfajta tájékoztatást kért új barátjától, aki készségesen rendelkezésére állt.
– Most pedig –szólt végül hosszú beszélgetés után az antropológus-, szeretnék szalagra rögzíteni a saját szavaiddal néhányat azok közül a mítoszok közül, amiket ti egymás közt meséltek, valamiféle teremtésmítoszokat, amiket gyerekeiteknek mondtok el a világ teremtéséről, ha érted, mire gondolok. Nos ekkor a lény felháborodottan kihúzta magát – már amennyire egy vizenyős paca erre képes-, és azt válaszolta, hogy az ő népe ilyen képzeletszőtte mesével nem rendelkezik.
– Akkor hát nincs magyarázatotok a teremtésre?-
– Hogyne lenne magyarázatunk a teremtésre- csattant fel a paca. – De az határozottan nem mítosz!-
– Szeretném, ha megértenéd, hogy miként ti, mi is szigorúan racionális nép vagyunk, akik nem fogadunk el semmit, ami nem megfigyelésen, logikán és tudományos módszereken alapszik!
Így hát a lény belekezdett a történetbe:
-A világegyetem – mondta – hosszú-hosszú idővel ezelőtt született. Kialakultak a bolygók, s a kiválasztott bolygón, ezen itt, megszületett az élet. Sok-sok millió évig a világ élete pusztán a vegyi levesben tehetetlenül lebegő mikroorganizmusokból állt. De lassacskán összetettebb formák jelentek meg: egysejtű élőlények, nyálkák, algák, polipok és így tovább. – Hanem végül – szólt a lény büszkén kihúzva magát, ahogy története tetőpontjához érkezett – , hanem végül megjelent a medúza !- Mindenható istenünk a medúzát a maga képére teremtette!
/Forrás: Daniel Quinn Izmael /
Változni !
2010 január 27. | Szerző: amfortas
Zűrzavart érzünk magunk körül? Ez a zűrzavar, ami körülöttünk a világban van, nem a politikusok, nem a közélet tünékeny szereplőinek hibája. Mi, együttesen, mindannyian engedtük meg magunknak azt, hogy eljussunk idáig. Ahelyett, hogy hagytuk és segítettük volna a közösség természetes kialakulását, mint egykor, a történelem előtt (erről a történelem előttről még lenne néhány gondolatom) , a saját erős együttérzésünk, tudatosságunk és gondoskodásunk által létrejönni, mi folyamatosan igyekszünk törvényekkel szabályozni azt. Törvények. Ezzel az emberi válaszaink elnémítását értük, érjük el, az egymás iránti felelősségvállalás elhárítását, elkerülését és megfosztjuk magunkat attól az igazi lehetőségtől, hogy emberi lényekként fejlődjünk egy globális közösségben. Szembesüljünk már végre azzal, hogy egyszerűen nem akarunk a társadalom, a környezetünk zűrzavarával foglalkozni! Hiszen arra valók az általunk kreált és aztán kedvünk szerint értelmezett törvények!
Pedig : Mi vagyunk a mi problémánk.
Panaszkodunk, mert azt nagyon tudunk, ( és persze mindig más a hibás és mindenki hülye…) utólag mindenhez jobban értünk, hogy aztán teljes érzéktelenítésig gyógyszerezzük magunkat gondolkodás ellen, vagy a rövid távú eltereléseket hajtjuk, mint a technológia gumicsontjai, a pornográfia, a kábítószerek, vagy az önigazoló személyes érdekeltségek. Másfelől, a hibák áthárításával, illetve létezésének tagadásával, teljes erőbedobással elkerüljük a problémákat.
Van egy másik út: elfogadni az általunk létrehozott problémákat és szembesülni azokkal, tanulni belőlük és utána együtt dolgozni életképes megoldások felfedezésén. Ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődjünk mint egyének, és mint társadalom. A felelősségvállalás elfogadása nélkül, vagy akár ilyen vagy olyan csoportok hibáztatásával, csak tovább ásunk még mélyebb gödröt és a társadalmi, környezeti problémák visszafordíthatatlan katasztrófákká alakulnak.
Kezelnünk kell mind az általunk létrehozott problémákat, mind azokat, amik ránk nehezednek akkor is, ha nem mi korrumpáltuk a kistisztviselőt, fizettünk számla helyett zsebbe, blicceltük el a villamosjegyet, nem a mi kezünk öntötte ki a vegyszereket a folyókba, nem a mi gépfűrészünk vágta ki az őserdőket, nem mi büdöscigányoztunk, zsidóztunk. Nem folytathatjuk a vádaskodásainkat ha azt szeretnénk, hogy a problémák eltűnjenek. Nem seperhetjük már szőnyeg alá, nem temethetjük el azokat a föld alá, mert a szutyok már nem fér el a szőnyeg alatt, a mérgeket kidobja a föld, kiömlenek, ránk ömlenek és a közösségeinkbe, legyen az akár fizikai, akár szellemi avagy érzelmi hulladék.
Nem rejthetjük el ezeket már sokáig a világ elől. Úgy kell kezelnünk, mint saját testünket-lelkünket, – mert valójában mind az – vagy mindenki szenvedni fog, én is, Te is.
A változás igazi hordozóivá csak akkor válhatunk, amikor magunkat változtatjuk! Ez a felfogás tudatosságot kell ébresszen bennünk és amikor ez végre megvan, világossá teszi számunkra, mi az, amin javítanunk kell. Ez az egyetlen módja annak, hogy az önző viselkedést egy valódi és hatékony cselekvéssé alakítsuk. Ám: legtöbbször, amikor cselekvőnek gondolod magad, miközben valójában csak a személyes érdekeltség vezényel, akkor sokszor csak olyan problémát találsz, hozol létre, tálalsz föl, amelyet még nehezebb megoldani mint azt az ügyet, amiért harcolni akartál! Ez például egy tipikus politikusi viselkedésforma. Hát az vagy Te? ( Legjobb lenne, ha ettől távol tartanád magad, de az is jusson eszedbe: a politikus is ember – volt, míg meg nem választottad.)
De mivel mindannyian össze vagyunk kötve, rajtunk kívül semmi nem fog változni mindaddig, amíg mi nem változtatjuk meg magunkat. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ”megváltoztassuk a világot” azért, hogy jobbá tegyük a saját életünket. Ehelyett viszont magunkat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot. Ez ellentmondásnak tűnik, pedig nem az…
Minél jobban szeretnéd megváltoztatni a világot, annál jobban kell megváltoztatnod magadat. Akkor se blicceld el a buszjegyet, ha jogosan kívánod pokolba az egész BKV-t.
megint Wagner
2010 január 14. | Szerző: amfortas
Engem kisgyerek-koromban vonzott ugyan valamilyen szinten a komolyzene, de Wagnerrel pont ki lehetett üldözni a világból. Édesapám nagy Wagner-rajongó volt és nem igazán értettem, hogy fér meg nála a Varázsfuvola és a Parsifal, hogy egyformán rajongjon értük. Hiszen a Varázsfuvola teli dallammal, míg egy Wagner operánál nagyon sokat kell várni és figyelni, mire fellelek valami dallamfélét. De aztán szép lassan fölnőttem ehhez a zenéhez is, megtaláltam magamban nem csak a zenét, de talán mindent, amitől Wagner több, mint csak egy a sok nagy komponista közül. A Ring germán privát-mitológiája sokak számára idegen, mi több, abszurd, de mi a helyzet a Gyűrűk Urával? ( Vajh-ha szerzett volna hozzá zenét Tolkien ! 🙂 ) A Parsifal művészi-művi kereszténység-megközelítése sokak számára megbotránkoztató talán, na de ha a húsvét sokszor giccsbe hajló megünneplésére gondolok… hát én bizony szívesen ülöm végig azt az öt-hat órát , nem fáradok bele sőt, felvillanyoz, megkockáztatom, felkavar. Hallatlanul összhangban van itt színpad, zene, szerep, filozófiai mondanivaló. Hiába a sokszor lassan kibontakozó zene, mindennek időt hagy Wagner. Mint emberrel, sok baj volt vele. Hírhedt volt gátlástalanságáról, anyagiasságáról, rigolyáiról, antiszemitizmusáról, és voltak még emberi gyarlóságai szép számmal, de meg kell tudni bocsátani neki, ha tudjuk, hogy mindent alárendelt annak a törekvésnek, hogy művei teljességüket hagyhassa az utókorra. Vagyis maximalista volt, nem ismert félmegoldásokat. Tudta, hogy a világ ellen harcolva tud egy másik világot felépíteni, ezért számára minden egoizmus megengedhető volt. Messze nem vagyok Wagner művészetének olyan ismerője, hogy megengedhetnék magamnak bővebb elemzéseket zenéjéről, műveiről, de. Megkísérlem a képzőművészetbe Wagner műveit beleilleszteni.
Az impresszionisták legvégső, legkifinomultabb művészete abban állt, hogy a térben színes ecsetvonásokból és foltokból egy egész világot varázsoltak elő (pl.Monet) Wagner ezt több ütemben viszi véghez: ezekben a lélek egész világa sűrűsödik össze. A csillagos ég,a vonuló felhők,az ősz, a megborzongató, mélabús hajnalok, a verőfényben úszó messzeségek váratlan felvillanásai, a világszorongás, a közeli végzet, a csüggedés, a kétségbeesett küzdelem, a hirtelen remény színei- olyan benyomásokat, amelyeket azt megelőzően egyetlen komponista sem tartott volna megszólaltathatónak- ő egyetlen motívum néhány hangjával s tökéletes világossággal festi meg. Minden alámerül a testetlen végtelenségben; a homályos hangtömegből, amely sajátos hullámokban- képzeletbeli teret idéz fel, már maga a vonalszerű dallam sem emelkedik ki. A motívum sötét és félelmet keltő mélységből száll föl, s egy pillanatra vakító fény ragyogja be; hirtelen félelmetes közelségbe kerül hozzánk ; nevet, simogat, fenyeget; hol a vonós hangszerek birodalmában tűnik el, hol pedig- egy magányos oboa halk variációjában- végtelen messzeségekből közeledik felénk, a lelki színek mindig új teljességét hordozva. Festészet mint zene- Zene, mint festészet…
A macskák filozófiája
2010 január 7. | Szerző: amfortas
Ahogy kimegyek a szobából
a gazdám megszűnik létezni.
Amikor visszatérek rejtélyes
módon megint valós lesz.
Paradox módon amikor ő hagyja el
a szobát,én nem szűnök meg létezni
-de ő igen.
hull a hó
2010 január 31. | Szerző: amfortas
Ma hull a hó és álom hull a hóban
/Juhász Gyula/
Oldal ajánlása emailben
X