Hallottam egy emberről, aki élet és balesetbiztosítást kötött, majd kisvártatva hogy-hogy nem, egy sajnálatos baleset következtében (orvos barátai jóvoltából) tolószékben kötött ki. A biztosító nagy összeget fizetett , de azért gyanús volt a dolog, figyeltette az illetőt, aki egy ideig játszotta a béna szerepet, de egyre rosszabbul viselte, szeretett volna szabadulni ettől az élethelyzettől. Azt találta ki, hogy elutazott Lourdes-ba, a csodatévő forráshoz, melyet zarándokok tömegei keresnek fel gyógyulásuk reményében, és íme : tényleg megtörtént a csoda!!! A csodatévő szent víz hatására tolószékéből felpattanva gyógyultan távozott. A biztosító dilemmája ilyen esetben, hogy megkérdőjelezi- e a Lourdes-i víz csodatévő erejét, vagy inkább nem bonyolódik bele efféle kalandba. Az én dilemmám, hogy hihetek e bármikor az efféle isteni csodáknak, Lourdesnek, vagy számtalan hasonló csodatételnek? Hogyan áll ehhez az egyház? Megvizsgálja, elemzi-e tudományos módszerekkel Lourdest, végiggondolja, mérlegeli-e a pro és kontra érveket, mielőtt jóváhagyja egy szent hely szentségét. Én azt gondolom, két megoldás kínálkozik a csodákkal kapcsolatba: vagy nem tudjuk, nem próbáljuk, nem akarjuk megmagyarázni, és akkor megmarad, sőt erősödik a hit, (rosszabb esetben a hit a babonákban) vagy pedig nekifogunk és tudományos megközelítésekkel próbáljuk megmagyarázni az isteni csodáknak kikiáltott dolgokat. Én utóbbi pártján vagyok és nem hiszek a csodákban. Igen, hiszek abban, hogy a világ megismerhető, hogy az igazság megismerhető . Hiszek sok mindenben, de ez másfajta hit:hiszek a természetben, hiszek a hiteles emberekben, hiszek mondjuk az evolúcióban, vagy és főleg hiszek önmagamban. Hiszek /talán/ istenben, ezt a hitem csak magamban intézem el. De nem hiszek az egyházak igehirdetésében, azok nem tudtak eddig semmiről meggyőzni. Nem hiszek télapóban, „jézuskában”, húsvéti tojást csodatojó nyusziban…