Egyetemes létezés és titok
Az önmagunkkal való békesség egysége is csak másokkal való egységen keresztül jön létre- s az egység e kétirányú megvalósulásában jelen van a titok. A közös eredet titka, a tapasztalásban és a nyelvben megfogalmazott közös igazság titka, a sorsközösség titka. A szenvedésből való szabadulás titka. Ez a titok a létezés, az emberi lét misztériuma, amelyben az ember a maga valójában létezik, akár foglalkozik vele, akár nem . Az élet művészi megragadása, a bölcseleti gondolkodás, tudományos kutatás épp úgy lehet e szellemi megismerés útja, ahogyan a vallási praxis is próbál az lenni. A létezés misztériuma szerény, de határozott véleményem szerint nem kisajátítható, egyetlen személy vagy bármely közösség nem rendelkezhet vele, nem birtokolhatja. Vennünk kellene a bátorságot például elgondolkodni azon, miért van az, hogy kultúránk oktatási és jellemformáló rendszerei életünk során alig-alig szembesítenek bennünket Platón, Szókratész, Descartes, Rousseau, Newton, Darwin, Kant, Freud, Einstein (és sorolhatnám vég nélkül a hasonló szellemóriásokat) gondolataival, de nap mind nap szembesítenek Jézus, Mózes, Mohamed vagy Buddha ”tanításaival”! Hogy is van ez? A vallás azáltal vált a társadalmi élet egy sajátosan elkülönülő szférájává, hogy az ember a misztériumot jobbára hiányként éli át, és ennek leküzdésére egy , a természetből és a társadalomból leválasztott szakrális térben tesz kísérletet. Ez a szakrális tér az imádság helyszíne, a templom, egyfajta meditáció színtere. Az ember itt jelenvalóvá teszi magát a misztérium számára, ezáltal egy átalakuláson megy keresztül. Békesség és együttérzés ébred benne a létezők iránt, megértés , cselekvő erő támad , hogy a másik életét értse és segítse. A költő Coleridge megjegyezte: Ő „ nem mozgó ajakkal és meghajtott térdekkel „ imádkozik, ájtatoskodik, hanem csupán szeretetre hangolja lelkét. Szép. Azonban az ilyen imádság is csak annyit ér, amennyire a kívánt érzést sikerült előidézni… egyfajta placebó az ima , és az effajta megidézés sikere (vagy kudarca) majdhogynem csak a pillanatnyi közérzeten múlik. Alapvetően problematikus az, hogy az utóbbi időben a tradicionális egyházi szervezetek tekintélye ilyen-olyan okokból, de erősen gyengült, erodálódott.
Ennek eredménye a szellemi útkeresés elszabadulása, olykor veszélyes és kontrollálhatatlan irányokba is. Az egyházak, felekezetek felépítettek egy szervezetet,egy rendszert, mellyel befolyásukat, hatalmukat tudták gyakorolni, de ezt a rendszert ma már nem tudják a kornak megfelelően működtetni … Nem vagyok ateista, de nem ismerek olyan felekezetet, egyházat, mellyel bármilyen közösséget akarnék vállalni.