A kettős T E

2009 július 30. | Szerző: amfortas |

                       

Az ember természetéből adódóan épp úgy igényli a rendkívüliséget, mint a hétköznapi rutin és megszokás  rendjét. A megszokás, a rend biztonságérzetet ad, viszont fölöttébb unalmas. A bizonytalanság izgalmas de egyben ijesztő is. Én valahogy úgy vagyok, hogy szeretek egy kicsit félni… persze azzal a feltétellel, hogy lehetőleg semmi veszély ne fenyegessen. Nehéz megoldani, hogy a kecske is jóllakjon s a káposzta is megmaradjon. Nehéz magamnak megfelelnem, no! Valójában  ezek az ellentétes hozzáállások egymás mellett lakoznak minden ember természetében , s olyan jól megférnek egymással mint a kutya meg a macska. ( Italo Calvino klasszikusa  “a kettészelt őrgóf ” ajánlott olvasmány) Az egyén mindig eltér az átlagtól, az arányok persze különbözőek, van, aki félősebb , zárkózottabb, de valahol, valahogy kompenzál, más ember pedig nyitottabb, bevállalósabb…és hát valahol ő is kompenzál, törleszt. A nyugalom igénye éppúgy bennünk lakozik, mint a kalandvágyé. Mi a helyzet az egyénnel ? Itt van mind a hatmilliárd körülötted! Őszintén szólva, az ember természete, mint olyan, már rég nem érdekel senkit, mert alapjában véve már úgyis mindent tudni lehet róla. Illetve talán mégis valahol fontos:  a manipulálásunkhoz, kereskedelmi vagy politikai célokra… Erről szól minden reklám, minden beetetés /számomra a csúcs a ”mert megérdemlem” végződésű reklám/ és erről beszél a politikus aki egyszerre ígér stabilitást és változtatást (mindig a kettőt egyszerre)  És senkit nem zavar, hogy az ilyen”változtatunk, de megőrzünk,- megőrzünk, de változtatunk” ígéreteknek abszolút semmi értelme nincs, a lényeg az, hogy az emberek, a választók két ellentétes igényéhez egyszerre szólva teljes elégedettségüket nyerjék el…