Pihenek

2009 július 19. | Szerző: amfortas |

Ha mondjuk ez a blog egy naplóféle lenne, bele sem kezdenék. Néha beleolvasok más blogokba és,-jajajaj-…a kivételek csak kivételek…De, hogy értsem magam, miért nem naplót blogolok, tennem kell egy kísérletet, leírni egy napomat. Pihentetésképpen 🙂                  

Pihenőnap van tehát és én ma következetesen pihenéssel kezdtem a napot. Elég erős kezdés, mit mondjak, de fáradhatatlanul alvással ütni el a pihenőnapot, elég snassz dolog, unalmas is , főleg magamnak lesz az, ha egyszer majd visszaolvasom. Munkás lenne leírni álmaim, ha emlékeznék rá egyáltalán, de hát ma úgyis munkátlankodás lesz, mint elhatároztam, tehát maradok annyiban magammal, hogy alvásom álom, álmom tűnődés, tűnődésem őrzi múló tudásom.  (e mondatban is: mennyi munka van!)  Mindazonáltal módfelett elszomorít, ha belegondolok, hogy egész nap megint értelmetlenül építgetem majd a közeli s távoli jövőmet, mert a pihenés egyfajta Nélküled- Nélkülem. Hát ez van, ezt határoztuk, kedvesem-ismeretlenem (Magamra ismerek).  Ma csiszolok magamnak 5 l meggylevest, mert ezt már tegnap elhatároztam. Vegyük pihenésnek. Mert pihenni is csak keményen, határozottan lehet. Először is időt kell rá szakítani és az idő nagy ellenség, ha nem tudjuk a jelszót. Hja, barátom, (magam barátja vagyok) az időhöz türelem kell ! Ez egy jelszóféle, de nem az igazi.  Tehát mondjuk úgy próbálsz pihenni, hogy az ügyek centrumából észrevétlenül kisurransz,  és megpróbálsz ellazulni. Ehhez a részhez érve támadnak mindig nehézségeim, mert a pihenésem nem lehet zavartalan, ha közben  netán gondolkozni kell, de majdnem mindig sikerül nem gondolkozni, ha nagyon odakoncentrálok.  Sütni-főzni például gondolkodás nélkül is lehet, és szoktam, és bár az nem pihenés, de még mindig inkább az, mint a gondolkodás.  A leves meg hamar megvan, meggy már tegnap kimagozva, hideg meg magától lesz, bár ehhez kicsit erőszakoskodni kell az entrópia elvén, de a hűtőszekrény majd megbirkózik vele, nem pihen velem. (munkamániás) Az intenzív pihengetés következő szakaszát olvasással vezettem be és sikerrel, jelenthettem így utólag magamnak, mikor valami buta zaj felébresztett legszebb álmomból. Hamar megkóstoltam a levest, azzal se kelljen később vacakolni, aztán usgyi vissza a pihenésbe. Hm. Bikavadítóan finom lett ám a leves és én bika vagyok… De magamat azért mással vadítom.     

                                                    

A pihenés témát itt befejezném, és megsúgom, miért: mert nem tudok úgy pihenni, hogy elhatározom.   Ezer a dolgom, vagy százezer, egy napból hármat csinálnék, és magam alkotta szabadság-terem azt ajándékozza  nekem, hogy majd’ bármit csinálok, akár magamnak, akár másért, élvezem. És ez az én pihenésem.