Nagy elvárások

2009 július 8. | Szerző: amfortas |

 

Az egyik legnagyobb kihívás egy kapcsolatban : megtanulni a feltétel nélküli viselkedést. Elvárásokat támasztani és feltételeket megszabni egy kapcsolatban  végül az áldozat-állapothoz vezet. Minden alkalommal, amikor panaszkodunk – különösen ha ugyanarról a dologról – elvárjuk, hogy a másik ember tegye jobbá a kapcsolatot. Nagyon valószínű, hogy valami nincs rendben, de ha ugyanaz a téma ismétlődik és a veszekedés forrását képezi, az áldozat-állapot nem fogja megerősíteni a kapcsolatot. Sőt. Az áldozat-állapot sérti a kapcsolatot mert a “szegény én” energiáját viszi bele, és ez nem visz semerre sem .
Hatalmas dolog befelé nézni és megkérdezni:
Mi az, amin dolgozhatok magamon ahhoz, hogy jobb kommunikáció jöjjön létre?
Van egy alapgondolat: – adni és kapni ahhoz, hogy osztozzunk. Az adást többféleképpen lehet kifejezni. Az egyik: megadni mindent, amit az, aki kap, akar: szeretetet, gyengédséget, bölcsességet, leckét, erőt, időt, energiát, pénzt, stb… De ennek van egy másik módja: kérni a segítséget és megengedni a másik embernek, hogy adjon, ezáltal segítve őt. Gyakran, amikor panaszkodunk, azt nem azért tesszük mert törődünk a másik emberrel, hanem inkább azért, mert saját magunkkal törődünk és zavarban vagyunk. Kérni néha a másikkal való osztozás módja.
Volt olyan kapcsolatom, aki nagy problémában volt az elvárások miatt.
Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy Neki voltak elvárásai, de nem hibáztathatom őt.   Jobbára otthon dolgozott  és gondban volt a szervezéssel és rendcsinálással. Gyakorta arról panaszkodott, hogy nem tudta rendben tartani a papírjait és az iratait otthon és azok végül
az ebédlőasztalon gyülemlettek , a hálószobában és minden más szabad helyen a lakásban. Részemről úgy gondoltam, ha nem elvárás, hanem felajánlás akkor a rendrakás a papírjai között ajándéknak tűnik majd számára és a legkisebb törekvésem  a rendcsinálásra  az Ő személyének őszinte megbecsüléseként  ösztönözni fogja őt a munka és egyben párja melletti kitartásban. Nem tudom, sikerült-e , de ártani nem ártott semmiképp.

Mi történik, ha megfelelő tudatossággal teszed fel a kérdést, de a másik személy nem igazán hallgat, vagy hall meg ? Legtöbbször, amikor valami akadály van egy kapcsolatban, az arról szól, hogy a szükségről tudjunk gondoskodni – bármit is mond, gondol vagy tesz a másik ember – és hogy nyújtsunk neki lehetőséget arra, hogy saját magán túllépjen. Vajon a valódi szándékod-e az, hogy segíts neki
fejlődni?  Mindnyájunknak vannak problémái. Mindnyájunknak kell segítenünk egymást abban, hogy magunkon túllépjünk. Nem arról van szó, hogy irányítsuk a kapcsolatot, hanem arról, hogy a kapcsolatba belevigyük az előre mutatót… . Ha a lelkeknek együtt kell lenniük,  ahhoz legtöbbször megvan a “kémia” és: a lehetőség. Ha az ember nem akar változni, a lelkek  nem lesznek együtt. Az áldozat-állapot nagyon erős a kapcsolatokban és néha egészen jól megérthető okokból kifolyólag. De, ha egy kapcsolatban nem hozzuk magunkat, akkor  annak vége. Két választásunk van – aggódni vagy  azt mondani: “Mit tudok érte tenni”. Elakadni az áldozat-szerepben  csak haragot és negatív eredményt hozhat . Honnan jövök? Ki vagyok? Olyan vagyok-e, mint aki kap, vagy olyan, mint aki ad?
Ahelyett, hogy állandóan többet várnék el a holnaptól megbecsülöm azt, amim van – és ami vagyok – épp most. Hamis és önző elvárásokat nem engedhetek meg magamnak és nem kérem másoktól.