GRAFOMÁNia
2009 július 28. | Szerző: amfortas
Lucretius úgy gondolta, hogy a betűk folyamatos mozgásban lévő atomok, és permutációjukkal hozzák létre a legkülönfélébb hangokat, szavakat . Továbbmenve, a kabbalisztikus írások tanúsága szerint pl. a világmindenség titkai az írásjelek kombinatorikájában rejlenek, a matematikusok logikus megközelítése szerint pedig , ha egy majomnak végtelen időt adunk, meg fogja írni Shakespeare összes műveit. Néhány éve egy napilap úgy reklámozta magát, hogy egy abc betűsor alá ezt írták: „ebből próbáljuk a legjobbat kihozni”. A grafomán az pedig grafomán. Legegyszerűbb megjelenését optikai környezetszennyezésként kapjuk arcunkba attól a graffitistól, aki a saját teg-jénél elakadt, de azt aztán mindenhol látni szeretné. A fejlettebb grafomán íráskényszere sokszor fékezhetetlen szófosásban és fésületlen gondolatsorokban nyilvánul meg. Benn van a fejében az a sok-sok gondolat, információ és az ezeket megjelenítendő szavak kimeríthetetlen szótára. Többnyire nem iskolázott, inkább autodidakta módon „kiművelt” ember. A legkorszerűbb megjelenési forma a grafomán számára természetesen a blog. /Mostanában kezdek nekem gyanús lenni, hogy én is kicsit grafomán vagyok, hiszen írom ezeket a bejegyzéseket, és bár terápiás céllal kezdtem bele, de élvezem és viszont az is megnyugtat, hogy nincs kényszerérzetem. Azonfelül, amennyire magamat ismerem, sokszor nehéz szülés egy-egy számomra is nehezen elviselhető mondat, ellentétben a grafománnal, aki, ha jól működik, többnyire simán kiráz a tollából veretes mondatokat, akkor is, ha nem áll mögötte fajsúlyos gondolat./
A nagy írókról megkockáztathatjuk, hogy többnyire grafománok, sokuk önbevallottan az, Móricz Zsigmondtól Szentkuthy Miklóson keresztül Esterházy Péterig vagy a tiszteletreméltó Diurnus, aki ma már az újságírást is leginkább blog formájában gyakorolja . A grafománia gondolati kitüremkedések kényszeres, írásos vetülete többnyire nemes és értékteremtő szándékkal. Winston Churchill nem csak írástudó, de egyenesen grafomán volt. Megérte neki és nekünk: a világháborúkról szóló könyveiért még irodalmi Nobel-díjat is kiérdemelt. No aztán van olyan grafomán, aki minden fórumba befirkál, ámbár pedig pár tekercs wc- papír is megtenné (ha nem nagyon használt), hogy leírhassa magasröptű és nagyképűen komoly véleményét ! A grafománok mániája hogy minden véleményre rákommentelnek , és ez talán önbizalom-hiányos magatartás is, többnyire a félművelt, autodidakta tudáshalmozók önigazolási-bizonyítási kényszeréből ered, vagyis íráskényszerükből adódóan keresik a bajt. Nehéz, de nem lehetetlen egy bizonyos szint felett a búzát különválasztani az ocsútól, és ehhez sokszor nem elég átlátni a szóözön esztétikáját, de a tartalmi rész kritikájához is megfelelő érettség bölcsesség , műveltség …és persze türelem igényeltetik. 
A bizalmatlanság forrásvidékein
2009 július 26. | Szerző: amfortas
/ŐSBIZALMASOK/
Az a bizalom, ami eredendő ősbizalom, ősi, anyához és gondoskodáshoz köthető, és aminek állandó kiszolgáltatottjai vagyunk…A bizalmatlanság az önérdek eltorzulásai, az emberi közömbösség, empátiahiány, az elfogultságok, káros befolyásoltságok, másokkal szembeni előítéletek mentén fejlődik ki erőteljesen az emberi civilizáció fejlődésével egyetemben. Ezt erősíti az emberi kisközösségek hitének és hitelének hanyatlása, az emberi jogok tiszteletének hiánya, a gazdálkodásformák túlfejlődése, a pénzügyi szféra, az egész gazdaság, a hitel intézményei, és az ezek által gerjesztett feszültségtömeg kritikus szintje. Ezek ma a közösségi portálok és szociális hálók, internetes fórumok, csevegő szobák, blogok és más fórumok jellemző témái. Ma az értelem analóg világának elbizonytalanodása látható a minden irányból nyomuló és az információk értékének devalválódását hozó digitalizált világgal szemben. Bizalmat nyerni –és veszíteni, vagy szándékosan visszaélni a bizalommal minden ember napi tapasztalata, csinálja és elszenvedi. A bizalom megszerzésére, kijátszására, a kockázat élvezésére való játékos hajlam komoly jellemhibává fejlődhet és így is tesz, szembemenve a neveltetésünkből, felgyülemlett tapasztalatainkból és nem konkrét tudásból, csupán absztrakcióból eredő bizalmatlansággal és farag a hősökből is áldozatokat: a cinikus bizalomrablás áldozatait. Régen a férfinak meg kellett ölnie a sárkányt, hogy elvehesse a szüzet. Ma már nincsenek, csak sanda “szüzek”, és ezért már az a sárkány sem az igazi. A bátortalan sárkányok bizalmatlanságból eredő bátortalansága sem sárkány eszükből, hanem bátortalanná és ezzel bizalmatlanná vált szívükből sarjad. Óvatosságáról senki nem tud már mások érdekében lemondani. Legnagyobb szomorúságukra még a szerelmesek sem. Az önbizalom hiánya, ami mindenben, még a saját , sokszor bizonytalan tudásában is visszaigazolást keres-kutat, külön fejezetet érdemel.
Az öncélú reklámozás, magamutogatás, sanda csalások, igénytelen, koszlott és önkényes értékítéletek és ezek kontrolljának teljes hiánya, túlfejlett egoizmusból eredő dicsekvési magatartások, vagy ebből eredeztethető megalázások, provokációk, megszégyenítések, esetleges egyeduralmat formáló alakzatok, csoportok, klikkek kifejlődése (melyből azután akár kialakulhat egy sajátos egyeduralmi rendszer), vagy a kéretlen hirdetések, email útján terjedő vírusok, kártevő reklámlevelek, megtévesztő betelefonálós programok, vírusos oldalakra vezető linkek, másfelől alaptalan, oktalan megkülönböztetések és kivételezések ember és ember között, törvénytelen szerzési módok, kizsákmányolás, stb,stb…. . Ez sokszor szélsőséges téveszméket , szemfényvesztést, burkolt pszichés illúziókat is magában foglaló kultúrát gerjeszt. A világ közösségi oldalai, szociális hálózatokra épülő portáljai is sajnos céljukat tévesztve inkább nagyfokú elidegenedést eredményeznek, mert többnyire álságos, hamis célzattal működnek, kizsákmányolási és önkényuralmai célok érdekében manipulálnak. Észre sem vesszük mert minden leírt vagy kimondott szavunkkal, tettünkkel egyetemben annyira kis apróka bacilusok vagyunk mi is ebben a hatalmasan hullámzó, mindent elnyelő óceánban, hogy többnyire csak áldozatnak hisszük magunkat, és persze azok is vagyunk, pedig magunkat is okolhatnánk, ha volnánk annyira bizalommal legalább magunkkal szemben, hogy el tudjuk viselni az önkritikát…
Ó , hát már réges-rég nem csak hiszékenységünk, hanem saját bátortalanságunk, bizalmatlanságunk áldozatai is vagyunk.
Határkövek , 4.
2009 július 20. | Szerző: amfortas
Néhanapján szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy mindannyian megsértettünk már másokat oly módon, melyet nem szeretünk elismerni. Ha tudatában vagyunk az ok-okozat univerzális törvényének, úgy lelkiismeret-furdalásunk ébred az általunk előidézett spirituális károk miatt. De túl gyakran emlékezünk inkább csak a jó dolgokra, amiket megtettünk és könnyen elfelejtjük a rosszakat. Dávid király okosan mondta: “Mindig magam előtt tartom a vétkeimet.” Amikor pozitív cselekedeteinkre fordítjuk a figyelmünket, sokszor azt gondoljuk: ” nézd meg mit csináltam. Nem vagyok csodás, hol van a jutalmam ezért?” És ezt milyen gyakran megéljük?
Ellenben ha megpróbáljuk megidézni múltbéli sötét pillanatainkat és így emlékszünk: “ej, az nagy kavarás volt, nem hiszem el, hogy ezt vagy azt megcsináltam, milyen fájdalmat okozhattam annak az embernek!” akkor ezzel kicsit eltávolítjuk a fullánkot a negatív cselekedeteinkből. Vegyük a bátorságot arra, hogy belelássunk saját hibáinkba. És ha valaki szenved a bűntudattól (- szeretnék találkozni azzal, aki nem -) akkor talán meg fog tudni szabadulni a bűntudat terhétől. A legfőbb célja annak, hogy feldolgozzuk azokat a fájdalmas pillanatokat, az kell legyen , hogy tanulni tudjunk valamit magunkról és ki tudjuk javítani a lelkünkben megbúvó rosszaságot, ami nyomaszt, a bűntudatot. Amikor visszaemlékezel azokra a nem olyan szép dolgokra, amiket megtettél, ajánlom, hogy valld be őket legalább magadnak. Gyónj meg magadnak.
A benned lévő másik ember rá fog kényszeríteni arra, hogy vizsgáld meg jobban magad… És amikor megtalálsz valamit, amit érdemes megfontolni, azon kívül hogy elbeszélgetsz magaddal arról amit tettél, és átérzed a másik ember fájdalmát (amennyire megengedheted magadnak együtt érezni azzal, amit ők érezhettek ), tedd fel magadnak a kérdést : Miért tettem meg azt a dolgot, vagy dolgokat? Mi az, amit a lelkemnek tanulnia kell? Miért hazudtam? Gyakran csak azért, mert nem akartam vállalni valamiért a felelősséget. Én megmondhatom, hogy ez a felismerés pozitív hatást váltott ki életemre, ezáltal segítve, hogy eltávolítsa a kapcsolataimban levő gátakat, amelyek éveken keresztül leragadtak egy helyen. Ha negatív dolgot cselekszel és rejtőzöl előle, akkor biztos lehetsz abban, hogy gyökerében ott van az egyik fő problémád. Vegyük magunknak a bátorságot, belelátni saját hibáinkba, és próbáljuk kigyomlálni a sötét gyökereket, a bűntudat terheit. És itt egy újabb határkőhöz érkeztem: ha ki is tudom mondani őket, annak, akit megillet.
Pihenek
2009 július 19. | Szerző: amfortas
Ha mondjuk ez a blog egy naplóféle lenne, bele sem kezdenék. Néha beleolvasok más blogokba és,-jajajaj-…a kivételek csak kivételek…De, hogy értsem magam, miért nem naplót blogolok, tennem kell egy kísérletet, leírni egy napomat. Pihentetésképpen 🙂
Pihenőnap van tehát és én ma következetesen pihenéssel kezdtem a napot. Elég erős kezdés, mit mondjak, de fáradhatatlanul alvással ütni el a pihenőnapot, elég snassz dolog, unalmas is , főleg magamnak lesz az, ha egyszer majd visszaolvasom. Munkás lenne leírni álmaim, ha emlékeznék rá egyáltalán, de hát ma úgyis munkátlankodás lesz, mint elhatároztam, tehát maradok annyiban magammal, hogy alvásom álom, álmom tűnődés, tűnődésem őrzi múló tudásom. (e mondatban is: mennyi munka van!) Mindazonáltal módfelett elszomorít, ha belegondolok, hogy egész nap megint értelmetlenül építgetem majd a közeli s távoli jövőmet, mert a pihenés egyfajta Nélküled- Nélkülem. Hát ez van, ezt határoztuk, kedvesem-ismeretlenem (Magamra ismerek). Ma csiszolok magamnak 5 l meggylevest, mert ezt már tegnap elhatároztam. Vegyük pihenésnek. Mert pihenni is csak keményen, határozottan lehet. Először is időt kell rá szakítani és az idő nagy ellenség, ha nem tudjuk a jelszót. Hja, barátom, (magam barátja vagyok) az időhöz türelem kell ! Ez egy jelszóféle, de nem az igazi. Tehát mondjuk úgy próbálsz pihenni, hogy az ügyek centrumából észrevétlenül kisurransz, és megpróbálsz ellazulni. Ehhez a részhez érve támadnak mindig nehézségeim, mert a pihenésem nem lehet zavartalan, ha közben netán gondolkozni kell, de majdnem mindig sikerül nem gondolkozni, ha nagyon odakoncentrálok. Sütni-főzni például gondolkodás nélkül is lehet, és szoktam, és bár az nem pihenés, de még mindig inkább az, mint a gondolkodás. A leves meg hamar megvan, meggy már tegnap kimagozva, hideg meg magától lesz, bár ehhez kicsit erőszakoskodni kell az entrópia elvén, de a hűtőszekrény majd megbirkózik vele, nem pihen velem. (munkamániás) Az intenzív pihengetés következő szakaszát olvasással vezettem be és sikerrel, jelenthettem így utólag magamnak, mikor valami buta zaj felébresztett legszebb álmomból. Hamar megkóstoltam a levest, azzal se kelljen később vacakolni, aztán usgyi vissza a pihenésbe. Hm. Bikavadítóan finom lett ám a leves és én bika vagyok… De magamat azért mással vadítom.
A pihenés témát itt befejezném, és megsúgom, miért: mert nem tudok úgy pihenni, hogy elhatározom. Ezer a dolgom, vagy százezer, egy napból hármat csinálnék, és magam alkotta szabadság-terem azt ajándékozza nekem, hogy majd’ bármit csinálok, akár magamnak, akár másért, élvezem. És ez az én pihenésem.
Csiszolgatom határköveimet
2009 július 18. | Szerző: amfortas
Csiszolgatom köveimet….
Ha a külvilággal van bajod, nézz a tükörbe és ha az még nem koszolódott túlontúl el, meglátod Magad. Lehet, hogy egy adócsalót látsz, lépten-nyomon törvényszegőt, trükközőt, környezetszennyezőt, potyautast, haszonlesőt, előítéletekkel felvértezett erkölcs-csőszt, köztörvényes közvagyontolvajt….
Az vesse rám az első (és lehetőleg csiszolt) követ, aki maga értékrendje által felállított magas mércéknek töretlenül és mindig megfelel. Életem útkeresés, tapogatódzás, határkövek kijelölése, ezeket többnyire hibáimból okulva építem föl, és lépten-nyomon saját, újabb és újabb hibáimba ütközöm. De mert igényes vagyok önmagammal szemben, igyekszem észrevenni és korrigálni, ha szükségét látom. Nem várhatom el, és nem is vágyom rá, hogy az alapvető etikai törvényeken felül más jelöljön ki számomra határköveket. Nem mindig és nem azonnal sikerül. Csiszolgatom köveimet. Magamnak állítok föl értékrendet, ami nem feltétlenül felel meg a társadalom, környezetem érték és érdekrendszerének. Leginkább a természet segít, csiszolja együtt velem. Nézz körül, vedd észre (Magad és Magad körül a világot) és érteni fogod.
Elvárom és vállalom a kritikát, ámde elutasítom a bornírt, ostoba, felületes és előítéletes szavakat. Az írástudókat nem életük és leírt gondolataik összhangjáért kérik számon… Azonban én nem írástudóként, csak egyszerű gondolkodó emberként írom le, amit érzek, amit gondolok, amit megélek, és többnyire magam „szórakoztatására” de főleg magam okulására, értékrendjeim és értékítéletem összevetéséül és magam épülésére. Rengeteg erdő az én mondandóm , de grafomán nem vagyok. Kiírom magamból, amit tudok és sejtek, de a lényeg mégis itt marad legbelül, engem erősít, határköveimmel bástyáz körül, megvéd, -sokszor saját magamtól. Csiszolgatom köveimet.
Határkövek 3.
2009 július 16. | Szerző: amfortas
Határkövek 3.
A nemrégmúltban egy esti fogadáson
kellemetlen esetnek volt Fülep közvetlen
tanúja: Egy „sportoló” aki magán és
üzleti életben nagykópé, nevezzük Nalának , durván nekitámadt Zénónak, (aki egy
magas Grémium feje) vélt sérelmeit
levezetendő. Nem hangzott itt el észérv, csak szidalmazás és: fenyegetés. Az esemény végkifejlete
fegyelmi határozattal (Írásbeli figyelmeztetés) zárult le. Az eset majd egy
évre rá ismételten megtörtént, más,kisebb de ugyancsak nagy megbecsülést élvező
tisztségviselővel , Gillával, és ismételten
tanúja volt Fülep e nagy ember megbotránkoztató
viselkedésének. Ez a magatartás, -úgy gondolta-, nem intézhető el azzal, hogy
az illető alkoholos befolyásoltság alatt alázta meg nagy nyilvánosság előtt Gillát.
Meglátása szerint vannak ugyanis nem kevesen, akik úgy gondolják, más
területeken szerzett érdemeik alapján többet engedhetnek meg maguknak, mint
amit akár a jó ízlés még elbír. Kérte tehát Fülep az eset
kivizsgálását és a szükséges lépések
megtételét, javasolta főfoglalkozású tánc és illemtanár alkalmazását . Úgy remélte
továbbá, hogy a Szövetség, melynek
berkeiben már több hasonló eset megtörtént, erős és büszke szervezetként egy
pillanatig sem mérlegeli ilyen esetekben
a visszaesően elmarasztalható viselkedésű személy státusát, esetleges szponzori
viszonyát a Szövetséggel…
Nala
köszöni, jól van. Nincs fegyelmi, nincs
ügy, nem lesz tánc és illemtanár, de (talán) lesz szponzorpénz.
Nem szerencsés olyan helyzetbe kerülni,
hogy zsarolhatóvá-kiszolgáltatottá váljék ember és Szervezet. Életem nagy teljesítményének tartom, hogy nem alázkodtam,
nem keveredtem soha kiszolgáltatott helyzetekbe. Ez az én szabadságom egyik
legjelentősebb határköve.
Határkövek 2.
2009 július 15. | Szerző: amfortas
Az emberi kapcsolatokat érdek szerint mérlegelni, aszerint adni, hogy mit kaphatunk cserébe, mi hozható ki ezáltal a másikból, aztán, ha elfogy az érdek, elfogy a figyelem is: önmagunkat minősíti. Többnyire az érzelmileg satnya ember jellemzője. Vedd észre ! (Magad s a Másikat) Az ilyen kapcsolat jobban teszi, ha plátói marad, s így Te is igényes maradtál önmagadhoz.
Fülep szokása szerint apróbb-nagyobb figyelmességekkel jelezte szeretteinek irántuk érzett megbecsülését. A friss kapcsolatok sokszor hasonlóképpen viselkedtek: apró kis csacskaságokkal lepték meg, gyertyafényben úszó lakásba várták vacsorára, még névnapra is jutott virág. Aztán a barátok, „szerettek” részéről el- elmaradoztak a figyelmességek, viszont megmaradtak az elvárások, sőt, szélsőséges esetekben számonkéréssé lényegültek át . Az emberek hamar megszokják a jót, észre sem veszik a kedvességet, figyelmességet, a hétköznapok nyűgjei kérnek helyet maguknak, kiszorítva az egymás iránti érzelmek, megbecsülés aprócska jelzéseit.
Szurik úgy volt ezzel a Füleppel, akit óvatosan kezdett felfedezni magának, hogy kezdetben a figyelmességek aprócska jeleit adta hozzá kapcsolatuk felépítéséhez. Aztán amint múltak a hetek-hónapok, elmaradozott egyre mindaz, ami már e kapcsolat fenntartásához feleslegesnek ítéltetett…végül a másik figyelmessége olyképpen számszerűsödött, hogy matematikai összeadás-kivonásként került be egy bonyolult képletbe, melynek eredménye Szurik részéről nullára jött ki. Szurik még azt a fáradságot sem vette, hogy e matematikai levezetésbe beavassa az akkor már érdekköréből kikerülő kapcsolatát. Majd kerül ide is kép-illusztráció. Majd…
Ha igazán szereted és megbecsülöd a másikat,vállald fel: itt nincs adok-kapok. Tehát : soha ne mérlegelj.
Határkövek 1.
2009 július 15. | Szerző: amfortas
Kelep és Fülep egy sör mellett beszélgettek, szóba került egy régmúlt eset, melyre Kelep máshogy emlékezett mint Fülep. Kelep biztos lévén dolgában fogadást ajánlott, melyet Fülep , ugyancsak biztos lévén dolgában , -de mert Úriember nem fogad arra, amiben biztos, eleinte elvetett. Kelep azonban annyira erősködött, hogy végül száz Spiró-Huncutban fogadtak. A fogadást eldöntendő Kelep az általa legkompetensebbnek ítélt Filep felhívását javasolta. Filep az esetet pont úgy írta le, ahogy arra Fülep is emlékezett…. És itt az emberi hiúság egyik határkövéhez érkeztünk: Kelep annyira biztosnak tartotta saját állítását, hogy nem látva be az elvesztett fogadást, újabb, még kompetensebb személyek felhívását javasolta, igazát bizonyítandó. Fülep belátta, hogy veszített.
Vannak emberek, akik soha nem képesek belátni, ha nincs igazuk, az Úristenhez is elmennének, a becsületüket is feláldoznák . Ezért az ilyen jellemhibás embereket elkerülni bölcs dolog, mert ott csak vesztes lehetsz.
Számtalan mérföldkő van még előtted…
2009 július 14. | Szerző: amfortas
Trifid nebula
Kik vagyunk
valójában?
Fizikai testünk nem az, aki vagyunk. Eltávolíthatjuk
egy ember szívét, helyébe ültethetjük egy donor szívét, és az az ember
ugyanolyan marad, mint a műtét előtt. Sok belső szerv cserélhető. Mégis, a
továbbiakban is szeretjük ugyanazokat az embereket, ugyanazokat a hobbikat és
ugyanazokat az ételeket. És fordítva: az
ember megélhet egy traumát – akár fizikait, mentálisat vagy érzelmit – és már soha
nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. A fizikai test közben nem változott
meg, vagy a változás láthatatlan a szabad szem számára, a személy pedig teljesen másmilyenné lesz.
Megváltoztathatjuk az ember belsejét és ő ugyanolyan marad. Ha viszont valami
megtörténik vele – melyet külső hatások idéznek elő – teljesen megváltozik. Az élete folyamán sok minden megtörténik egy
emberrel. Egy dolog viszont biztos – ma nem vagyunk már ugyanaz a személy, aki
valamikor korábban voltunk.
Hát akkor,
kik vagyunk?
Az a
személy aki ma vagy , az sem az
igazi éned. Az igazi éned az a valaki, aki felé törekszel, ami miatt dolgozol. Ha
húsz éve dolgozok magamon, akkor sem érezhetem azt, hogy elértem a végső
énemet.
Nem
engedhetjük meg magunknak, hogy ahhoz a személyhez kötődjünk, aki most vagyunk.
Az a személy, aki most vagyunk, vezet minket azokra a lépésekre, amiket meg
kell tennünk ahhoz, hogy megtaláljuk kinek is kell lennünk. Akkor is, ha az
élet meghozza a sikereket – nagyokat és kicsiket – ne tedd fel a lábad az
asztalra pihenni. Határköveket kell
kitűznünk, vagy akár megalkotnunk magunkban és ehhez kell próbálnunk igazodni.
Mindíg tudd, mikor érted el egy határköved és ez erősítsen Téged. Mert számtalan határkő
van még előtted, de minél több kitűzött kövön jutsz túl, annál könnyebb lesz
legyőzni a még előtted állókat. Ebben higyj. Vizsgáld, hogy hol vagy és merre
tartasz. Biztos lehetsz abban, hogy még nem tartasz ott…
Mostantól határköveimet
szeretném számba venni.
A kettős T E
2009 július 30. | Szerző: amfortas
Az ember természetéből adódóan épp úgy igényli a rendkívüliséget, mint a hétköznapi rutin és megszokás rendjét. A megszokás, a rend biztonságérzetet ad, viszont fölöttébb unalmas. A bizonytalanság izgalmas de egyben ijesztő is. Én valahogy úgy vagyok, hogy szeretek egy kicsit félni… persze azzal a feltétellel, hogy lehetőleg semmi veszély ne fenyegessen. Nehéz megoldani, hogy a kecske is jóllakjon s a káposzta is megmaradjon. Nehéz magamnak megfelelnem, no! Valójában ezek az ellentétes hozzáállások egymás mellett lakoznak minden ember természetében , s olyan jól megférnek egymással mint a kutya meg a macska. ( Italo Calvino klasszikusa “a kettészelt őrgóf ” ajánlott olvasmány) Az egyén mindig eltér az átlagtól, az arányok persze különbözőek, van, aki félősebb , zárkózottabb, de valahol, valahogy kompenzál, más ember pedig nyitottabb, bevállalósabb…és hát valahol ő is kompenzál, törleszt. A nyugalom igénye éppúgy bennünk lakozik, mint a kalandvágyé. Mi a helyzet az egyénnel ? Itt van mind a hatmilliárd körülötted! Őszintén szólva, az ember természete, mint olyan, már rég nem érdekel senkit, mert alapjában véve már úgyis mindent tudni lehet róla. Illetve talán mégis valahol fontos: a manipulálásunkhoz, kereskedelmi vagy politikai célokra… Erről szól minden reklám, minden beetetés /számomra a csúcs a ”mert megérdemlem” végződésű reklám/ és erről beszél a politikus aki egyszerre ígér stabilitást és változtatást (mindig a kettőt egyszerre) És senkit nem zavar, hogy az ilyen”változtatunk, de megőrzünk,- megőrzünk, de változtatunk” ígéreteknek abszolút semmi értelme nincs, a lényeg az, hogy az emberek, a választók két ellentétes igényéhez egyszerre szólva teljes elégedettségüket nyerjék el…
Oldal ajánlása emailben
X