Parsifal
Wagner hatalmas ívű eszmei hidat épített művei között. A költői és zenei koncepció valamennyi alkotását egybefűző belső összefüggésektől válik páratlanul gazdaggá, az életmű pedig szerves egésszé, befejezetté.
A Grál eszméje vezérfonala volt alkotásainak kezdettől fogva, a Nibelung Ring története is erre épült. Később Schopenhauer és a Buddhizmus olvasása gondolkodtatta el az emberi szenvedésről. A Trisztán és Izolda az egyén tragikus önmegsemmisítése. A Ring-ben az emberi hatalomvágy az egész világot rombolja szét. A lélektani fordulat előjelei a Nürnbergi Mesterdalnokok-ban a belátó lemondásig vezetnek, végül a Parsifal-ban mindez a példabeszéd magaslatáig emelkedik : a szenvedőkkel együttérezve lehet csak a világot meggyógyítani.
Közhelyes megállapítás, hogy Richard Wagner életművének egészét áthatja a szeretet általi megváltás gondolata. A világ elviselhetetlen valóságával szemben az egyetlen menekülési lehetőség a szerelem – mivel azonban a világban -szerinte-, a szerelem is lehetetlen, a wagneri hősök és hősnők csak haláluk után egyesülhetnek. Senta és a Hollandi, Erzsébet és Tannhäuser, Sieglinde és Siegmund, Brünnhilde és Siegfried, Trisztán és Izolda története egyaránt ennek a témának egy-egy variációja. Természetes, hogy Wagner utolsó nagy műve, a Parsifal is ezt a témát variálja. Amennyire nyilvánvalóak azonban a hasonlóságok (hiszen nem kell sokat magyarázni, hogy Parsifal egész életútja is a szeretet általi megváltást példázza), legalább annyira szembeszökőek a különbségek is. A „szent ünnepi színjáték” világában a megváltás már nem a férfi és nő közötti szerelem, hanem a szeretet jegyében történik meg – sőt, a szerelem és az érzékiség, legalábbis első látásra, Kundry és Klingsor jóvoltából negatív oldalra kerül. Ez persze túlzott leegyszerűsítés. Ahogy Mozart Varázsfuvolája sem a fekete és fehér hatalmak összecsapásáról szól, hanem egy ennél jóval árnyaltabb világképet tár elénk, épp úgy a Parsifal világa sem írható le pusztán pozitív vagy negatív jelzőkkel. Kiderül például, hogy a szeretet és a szerelem számtalan fajtája milyen sokféleképpen lehet jelen itt, a Parsifal világában is. Ugyanakkor itt mindezek nem alternatívaként jelennek meg, hanem egy folyamat különböző állomásaiként. A folyamat jelen esetben Parsifal bolyongása, vándorútja, ha úgy tetszik: élete – mindez persze Parsifal lelki fejlődését szimbolizálja, vagy még általánosabban az ember szükségszerű lelki fejlődését. És az is kiderül, hogy értelem és érzelem korántsem elválasztható, hanem nagyon is összetartozó fogalmak.