Parsifal

2009 június 23. | Szerző: amfortas |

                          

 

Wagner hatalmas ívű eszmei  hidat épített művei között. A költői és zenei koncepció valamennyi alkotását egybefűző belső összefüggésektől válik páratlanul gazdaggá, az életmű pedig szerves egésszé, befejezetté.

A Grál eszméje vezérfonala volt alkotásainak  kezdettől fogva,  a Nibelung Ring története is erre épült.  Később Schopenhauer és a Buddhizmus olvasása gondolkodtatta el az emberi szenvedésről. A Trisztán és Izolda az egyén tragikus önmegsemmisítése. A Ring-ben az emberi hatalomvágy az egész világot rombolja szét. A lélektani fordulat előjelei a Nürnbergi Mesterdalnokok-ban a belátó lemondásig vezetnek, végül a Parsifal-ban mindez a példabeszéd magaslatáig emelkedik : a szenvedőkkel együttérezve lehet csak a világot meggyógyítani.

Közhelyes megállapítás, hogy Richard Wagner életművének egészét áthatja a szeretet általi megváltás gondolata. A világ elviselhetetlen valóságával szemben az egyetlen menekülési lehetőség a szerelem – mivel azonban a világban -szerinte-, a szerelem is lehetetlen, a wagneri hősök és hősnők csak haláluk után egyesülhetnek. Senta és a Hollandi, Erzsébet és Tannhäuser, Sieglinde és Siegmund, Brünnhilde és Siegfried, Trisztán és Izolda története egyaránt ennek a témának egy-egy variációja. Természetes, hogy Wagner utolsó nagy műve, a Parsifal is ezt a témát variálja. Amennyire nyilvánvalóak azonban a hasonlóságok (hiszen nem kell sokat magyarázni, hogy Parsifal egész életútja is a szeretet általi megváltást példázza), legalább annyira szembeszökőek a különbségek is. A „szent ünnepi színjáték” világában a megváltás  már nem a férfi és nő közötti szerelem, hanem a szeretet jegyében történik meg – sőt, a szerelem és az érzékiség, legalábbis első látásra, Kundry és Klingsor jóvoltából negatív oldalra kerül. Ez persze túlzott leegyszerűsítés. Ahogy Mozart Varázsfuvolája sem a fekete és fehér hatalmak összecsapásáról szól, hanem egy ennél jóval árnyaltabb világképet tár elénk, épp úgy a Parsifal világa sem írható le pusztán pozitív vagy negatív jelzőkkel. Kiderül például, hogy a szeretet és a szerelem számtalan fajtája milyen sokféleképpen lehet jelen itt, a Parsifal világában is. Ugyanakkor  itt mindezek nem alternatívaként jelennek meg, hanem egy folyamat különböző állomásaiként. A folyamat jelen esetben Parsifal bolyongása, vándorútja, ha úgy tetszik: élete – mindez persze Parsifal lelki fejlődését szimbolizálja, vagy még általánosabban az ember szükségszerű lelki fejlődését.  És az is kiderül, hogy értelem és érzelem korántsem elválasztható, hanem nagyon is összetartozó fogalmak.