A cselekvés világa…
2009 április 26. | Szerző: amfortas
A cselekvés világa
Hallottam egyszer egy mesét, amely szépen ecseteli a bizonytalanság és az erőfeszítések iránti vágyakozásunkat.
“Bankot szeretnék rabolni.”
“Rendben, elintézem, csak annyit mondjál nekem, hogy mikor és hol.”
LIBER DIURNUS
2009 április 23. | Szerző: amfortas
Már rég idegesít a nők egyenjogúságának néhol
infantilis követelése. Ha a nő kicsit is értelmes, legalábbis engem pillanatok
alatt zsebrevág. A nagy nyilvánosságtól sose féltem úgy, mint a Nővel
szigorúan négyszemközt és egyenlően. Úgy, ahogy Vele szemben, előtte, az Ő
szemében (és a magaméban) megbuktam, soha sehol másutt…
Aki olvas, most netán azt hiszi, én csak
valamilyen, igen meghitt helyzetről beszélek, olyanról, amelyben a nő
elsősorban nő, a férfi pedig főként férfi. Tévedés. Egyáltalán nem a hím
lámpalázáról és az ebből fakadó gondokról-bajokról beszélek. Ha nagyon
szerettem a lányt (a hölgyet, a csajt, a dámát, az asszonyt), és ő is
szeretett, akár a lámpalázas válság is mindig áthidalható, túlélhető,
korrigálható volt mindig. (Most nem potenciazavarról beszélek J ) Sosem mernék
bemerészkedni a legtragikusabb családi konfliktusba, de néha az az érzésem,
hogy a gyilkos férj (férfi, szerető, barát) gyakran akkor ragad fegyvert,
amikor szellemileg és érzelmileg már végképp legyőzték. Akkor megőrül, akkor
erőszakos, amikor kiderül, hogy az asszony – még ha írástudatlan, műveletlen,
képzetlen is – a léttapasztalatait mélyebben, módszeresebben, alaposabban és
okosabban élte át. A nő többet tud asszonyról-emberről, gyerekről-öregről, jobb
a lelki szeme, mélyebbre lát, és cáfolhatatlan igazságokat fedez fel, holott
sosem olvasta Freudot, Adlert, Jungot, de még Szondi Lipótot sem, Ferenczi
néven pedig csak egy házmestert ismer. Igenis állítom, hogy van egy csavaros,
eredeti, mély női intelligencia, amely egészen más hullámhosszon működik, mint
a férfié, olyannyira célba találó, mint a darázs fullánkja, s oly zseniális
olykor, mint Dosztojevszkij. Vagyis meggyőződésem, hogy az elmúlt egy-másfél
század immáron lassacskán megváltoztatja a férfi-nő és nő-férfi konfliktusok
mikéntjét, tartalmait, értelmeit, erőviszonyait. És ebben nem az
játszotta-játssza a főszerepet, hogy százezrekkel növekedett a nagyon is
tanult, diplomás, felelős értelmiségi munkát végző nők részaránya és abszolút száma
– sokkal jelentősebb az a női „pozíció-tudat”, amely megváltoztatta szerepét a
családi hierarchiában, szerepvállalásban. S nem a női emancipációs folyamatban
rejlik ennek lényege, hanem abban, hogy a férfiszerep viszonylagosabb lett. 
Érdemes
elemezni: miként változott a női tudatban (s a gyermektudatban) a férfi
portréja (mint hatalmi forrás, eltartó erő, megbízható, szinte tévedhetetlen
judícium-fogalmazó) – és miként módosult mindennek női (anyai, asszonyi)
változata; milyen mértékben (hány százalékban) vette át a (nem deklarált)
családfői szerepet az asszony, mennyivel nagyobb az ő felelőssége, és mennyiben
csökkent a férfi családfenntartói-családfői szerepe. Úgy gondolom, roppant
érdekes, fontos emberiségtörténeti aránymódosulás kezdeteinek tanúi vagyunk.
Megfigyelhető ez szakmák hordozóinak változásában, a legbefolyásosabb szerepek
nőiesedésében – s elállok a felsorolástól: bárki fejben is összeállíthatja… Már ősidők óta tapasztaljuk, hogy valahányszor
nagy társadalmi rétegek valaminő szerepváltozása (s hatalmi módosulása)
következett be, az mindig véres görcsökkel járt – akár a rabszolgaság vagy a
jobbágyság szűnt meg, akár a proletariátusnak sikerül részben kimozdulnia
bér-rabszolgaságából, akár a faji megkülönböztetések „lazultak”. Az élénk
tekintetű megfigyelő – gazdag irodalom tanúsítja – már fölfigyelt férfiak és
nők hajdan elég egyértelmű hierarchikus viszonyának, állapotának változásaira.
Azt is élesen írásba foglalták, hogy például a katolicizmus milyen nehezen,
nehézkesen fogadja el e tekintetben is a modernizálódás parancsoló jeleit;
nemcsak a cölibátusra gondolok, s a papi hívatás elrekesztésére a nők előtt,
nemcsak az egyházi iskolák tantestületi összetételének konzervativizmusára, de
az is jellemző, hogy a katolikus befolyás alatt álló politikai pártok máig is,
főleg Közép-, még inkább Kelet-Európában tipikus férfipártok – aminek
mérlegelendő hatásai, következményei vannak. Én mindenesetre a Nőknek drukkolok
Az élet egy sütisdoboz
2009 április 11. | Szerző: amfortas
Vannak ezek a sütis dobozok, amikbe többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz és olyan, amit nem annyira. Először talán kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, így mindig az épp legjobb süti kerül sorra. De végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Lehet fordított a sorrend, de akkor mindíg a nem annyira szeretem sütiket fogod enni.Van azonban egy harmadik lehetőség is.
Az élet dolgaiban nem tudok olyan könnyen válogatni, a jó és rossz dolgok általában sorsszerűen történnek meg, nehéz befolyásolni, a sokszor elkerülhetetlen rosszat is le kell tudni nyelni. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Akkor kénytelen-kelletlen eszem a nem annyira szeretem sütiket. Ha ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Sok szerethető süti is kell, hogy maradjon még a dobozban!
Mert az élet egy sütisdoboz.
húsvét
2009 április 8. | Szerző: amfortas
“Az mennyországban mentül jelösb étök az kókonnya. Micsoda az a kókonnya? A kókonnya ünnönmaga Úr Krisztus, Isten és embör…Mert valamik kellenek az kókonnyához, avagy az húsvéti könyérhöz, űbenne mind meglehetnek avagy példáztatnak. Az húsvéti könyérhöz sajt és tej, tikmony, tiszta tészta, környül tésztából koszorúmódra kell csinálni, meg kell sütni, meg kell szentölni…Az sajt és az tej példázzák Krisztusnak szentséges testét…Az tikmonynak az fejérén értetik az ó fejérségű lelke, ki eredendő bűntül igen távol lőn. Az tikmonynak az székén értetik az ű istensége…A szép tiszta tésztán, kire az sajtot rakják s az tikmonyját és az tejet értetik az három szömélyben az Fiúnak szömélye, mely szömélyben az isteni természet az emböri természettel egyesüle.
Az tésztából csinált koszorún, kivel az húsvéti kenyért megkörnyékezik, értetik, mimódon az atyja, anyja, az mostohája (a zsidóság) és az ű házanépe (menyországbeliek) őtet megkoszorúzta volt…
Az megsütésen értetik az körösztfának kemencéjén ű testének megszáradása, isteni nagy szerelemnek tizétül.
A megáldáson értetik az űtet megáldás…”
(részlet a Sándor-kódexből)
No hát, mi is az a kókonnya? A népnyelvben máig is élő, a húsvéthoz kapcsolódó ételek összefoglaló neve, és legtöbb helyen sonkát, tojást, kalácsot foglalt magába. Persze ez kiegészült helyenként tormával, kenyérrel, vajjal, például Vásárosdombódon még kolbásszal, sóval és egy üveg vízzel is.
A kókonnyát egy nagy kosárba pakolták, aztán húsvét vasárnap reggel elvitték a templomba szenteltetni. Az ételeket díszes, csak erre az alkalomra készített terítővel takarták le. A szentelés ceremóniája vagy a templomban, vagy annak udvarán történt. Szentelés után minél előbb igyekeztek hazaérni, sok helyen futva, de egyes tájegységi helyeken szótlanul vitték haza a szentelt ennivalókat.
A család azonnal nekilátott elfogyasztani a kókonnyát, morzsáját se hagyták kárba veszni, mert különleges erőt tulajdonítva neki, a tyúkok elé szórták, hogy következő évben bőséges legyen a tojáshozam. Egyes helyeken még a szentelt sonka csontját is gyümölcsfára akasztották sok termés reményében. A családi étkezést szertartás is kísérte, például palócoknál bevett szokás volt egy szentelt kemény tojást annyi felé szétvágva elfogyasztani, amennyien az asztal körül helyet foglaltak, hogyha életükben eltévednének, jusson eszükbe, kikkel ették a tojást.
Ma már nincs negyven napos böjt, ám sokaknak jut hetente mindössze négy csirkeszárny két farháttal, ami kiegészítve némi kenyérrel már nagy lakomának számít.
ITT A TAVASZ !!!
2009 április 7. | Szerző: amfortas
ITT A TAVASZ
PANG A PITTY !!!
Van sok olyan ember, aki csak úgy tudja élvezni egy mezei virág szépségét, illatát, ha leszakítja és magával viszi, otthon vázába teszi, feldobja vele a díszletet, csócsálgatja, gyönyörködget benne (aztán, ha elhervad, kidobja). Van sok más ember azonban, aki, ha megpillantja a virágot a réten, elmerül csodálatában, majd szívét teleszívva örömmel továbblibben. Létezik. Mert a létezés az az életmód, amelyben az ember semmit nem birtokol és nem is kíván birtokolni, hanem produktívan használja képességeit és része a világnak , egy a világgal.. A birtoklás és létezés között a különbség egyben a különbség a társadalom azon része között, mely a pénz körül forgolódik, és azon része között, mely számára az élhető élet középpontjában az ember áll.
a magányos cowboy
2009 április 29. | Szerző: amfortas
Annak mi lehet az oka vajjon, kérdezem magamtól sokszor, hogy az emberi társadalmakban az együttműködés szálai – a viszonzatlanság magas kockázata ellenére is- mégis túlterjednek a családon és a rokonságon? Az ember viselkedését legjobban az ahhoz fűződő jutalom vagy büntetés befolyásolja. Ha az együttműködésért jutalom jár, az megerősíti az embert abban , hogy érdemes bízni a másikban.
Ennyire modellezhető gépezetek lennénk? Vagy még ennél is inkább? Ha a csalás csábítása a nagyobb erő, az a partnereket önző viselkedésre ösztönzi. A közösség méreteinek növekedésével megnő a megelőlegezett bizalom viszonzatlanságának kockázata, és az együttműködési készség lanyhul, mi több, abbamarad. Azt gondoljuk, ha valakit megbüntetnek csalásért, (mikor nem viszonozza a megelőlegezett bizalmat), akkor megtanulja, hogy ez helytelen viselkedés. De ez többnyire költséget jelent annak, aki büntet. Ez az altruista büntetés például, mikor a pesti járókelő meglátva, hogy egy kutya odapottyant a járdára és tulajdonosa nem takarítja fel, idejét és idegeit nem kímélve próbálja rávenni a tulajdonost a feltakarításra. De a legtöbb ember nem is vesződik ezzel. Minél nagyobb a közösség, annál inkább elhal ez az altruista magányos cowboy viselkedés.
A következmény a környezetünket egyre jobban beborító valóságos és képletes kutyaszar. Van egy megoldásféle, de én ebben sem vagyok biztos: a másodlagos büntetés: amikor nem csak a tettest büntetik, hanem azt is, aki ezt látta, de eltűrte. Az biztos, hogy ez, az altruista viselkedés mellé szegődve, tovább erősítheti a közösségekben az együttműködési készséget. Lassan tehát a társadalmakban létrejön a törvény és az erkölcs. A törvény és erkölcs…. – sokszor és erősen, vallási köntösben- végső soron egyfajta evolúciósan programozott folyamat. Mégis, és mindig: Szükség van a magányos hősökre, és ezek nem a kutyapiszkolók, hanem azok, akik őket leleplezik.
á’propos, magányos cowboy… :
http://www.youtube.com/watch?v=fHhli0ORTIQ
John Schlesinger : Midnight Cowboy / John Voight, Dustin Hoffman/
Oldal ajánlása emailben
X