Egy majdnem-való álom és pótolhatatlanul hiányzik.
Wass Albert – Magányosság erdeje
Ez itt a
magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem…
Valaki majd az életembe lép
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép
és különösen, mégis fáj nekem…
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki.
Valaki, akit nem ismerek
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.