BÁtortalan Sárkány

2009 március 1. | Szerző: amfortas |

Féltem kiejteni Neved

Ajkaimat elhagyva földre hullt, elgurult.

Újra elsuttogtam: egy leheletnyi

pillanatra megpihent, aztán elillant megint.

Talán valahol egy virtuális térben figyel.

Jaj, én már nem merem kiejteni a Neved!

Ott vagy pedig, ahol egymásra íródnak benned

egy folyton ismétlődő elválás nyomai.

 

 A próbálkozás egy lehetőség, a siker, vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet egyenlő a nullával, rosszabb esetben öngól.

Meddig még és mikor már, hogy nem találkozunk újra soha többé talán, mert ez napi gyötrődésszörnyűség és csodálatos, mert hisz azóta semmit nem változtál, sőt csak egyre szépül az emlék, nem rondíthat bele a szomorúság bütykös keze, hogy átformálja hirtelen találkozásunk pillanatára vidáman mosolygós álarcod keseredetté-gyűrődötté, csalódottá, megfáradtá , aki vagy talán most, de felismerni nem vélnélek, mert csak emlékeimben vagy okosan gyönyörű nekem.

Én, – naívan , azt hittem, erről a teniszmeccsről nem lehet csak úgy elsétálni. De talán igazad volt: nem az a fontos, ki csapta le az utolsó magas labdát, hanem, hogy a mai napig ott visszhangoznak a labdák…és a meccslabda tompa puffanása!

Most már hallgathatunk az énről, a mindenről és mindenkiről, amihez-akihez közös közünk volt, nem kíváncsi rá senki. Az elgurult szavakat összeszedni: fölösleges fáradság. Ha olykor kérdezne is Rólunk bárki, a válaszaidban minden határozatlan névelő én vagyok.

 

 

                                  

“Történt Egyszer,  réges-rég, hogy Töröttszarvú Bika Zord Sárkánnyal átsétált Életük egy rövid szakaszán, (nevezzük talán zebrának azt az egy fénytöréses fény-évet) És, Mivel Zord sárkány jobbra ment, Töröttszarvú Bika pedig balra, elköszönésképp Zord sárkány puszit adott Töröttszarvú Bikának….” Töröttszarvú Bika nagyon meglepődött, hiszen Zord Sárkány még sosem adott búcsú-puszit.  Azóta sem… 

Később ráébredt, hogy a búcsúpuszi nem szeretet, de még kevésbé szerelempuszi, az csak  egy sallangmentesen egyszerű zord …de azért: határozott búcsúpuszi, Azonban: a zord mégis inkább bátortalan,  a sárkány pedig valójában csak egy vállra vetett tattoo … Lehetett volna ez a tetova  inkább egy tétova nyúl! na jó, harcinyúl…

Törött-szarvú Bika nem volt általában törött-szarvú, Zord Sárkány mellett azonban többnyire annak érezte magát. A  bizonytalanság fő oka sokszor a bizalom hiánya. A látszat-boldog együttlét mögül vizsgálódó tekintet tükörbe nézve  gyengének véli meglátni magában a másikat. Van ennek másik olvasata is. a szeretet és még inkább a szeretet hitének hiánya. A “nem tudom, szeretem-e?” bizonytalansága által életben tartott bizalmatlanság…

Érdekes dolog ez; amikor a másik távol volt és csak esetleges- majdhogynem telepatikus eszközök maradtak a kapcsolattartásra, különösen erősnek érezte a szerelmi kapcsolódást, s ez a bizonyosság a várva várt találkozáskor öltött testet. A boldogan felé szaladó másik olyankor kicsinek, törékenynek, szürkécskének tűnt, de éppenséggel nagyon szerethetőnek és ebbe semmi bizonytalanság nem merülhetett fel.

Aztán a búcsú, ahol a szerelem,-sőt a szeretet sem volt már jelen, ehelyett magabiztos határozottság… (hát igen: a zord sárkány…) sugárzott a vágyott nő felől, -akkor magasnak, erősnek, hidegnek és zordnak láttatta magát. S vele szemben ott állt letaglózva, megsemmisülve, törött szarvakkal – hűtlen szavakkal leforrázva a férfi…

Mert volt egy Nő, aki szakításra kényszerítette, és megtanította arra, milyen félelmetes hatalma van a másik fölött annak, aki már nem szeret. A Nő egyszer nagyhirtelen kimondta: “Te férfi, én félek tőled”. És a férfi azonnal távozott. Persze, voltak előjelek a Nő dilemmái és bátortalanságai mellet is , mint az a tény is, ami napvilágra bukkant: egy másik Ő is közrejátszott, mint eltitkolt viszony, miközben a fiú megjátszotta magának a hülyét, vakot, és naívat, de az a nyilvánvalóan előre kitalált mondat , ami arra vallott, hogy a Nő – hatalmának birtokában-  már ki tudja számítani a férfi legérzékenyebb pontját: hát ez tette be végleg a kaput.

” Én félek Tőled. Kezdettől fogva . Egy éve egyfolytában” Ennyi elég volt a férfinek, hogy aztán azóta is, lebénult idegen legyen a megfejtett világban. Volt, hogy magányában görcsösen ismételgette ” Jaj, de fáj! Kurvára fáj”  Majd azt is néha hozzátette: ” Jaj, de kurva jó, hogy fáj”, mert gyors alkalmazkodó képességével még élvezetet is talált abban, hogy ő mennyire meghibbant. Aztán segítségül hívta még az írást. Azzal távol tudta tartani magát a valós eseményektől. Hogy majd később megírja őket.Hogy majd megírja a nagy regényt, majd, majd… 

Végül annak a Nőnek csak a körvonalai maradtak meg és a hangjának, mozdulatainak, szemöldökrajzának emléke. A férfi felgyógyult talán. A Nő gyaníthatóan másképp gondolta és gondolja ma is, meggyőződésévé válhatott, hogy helyesen döntött, amikor más utat választott akkor ott, a zebránál jobbra fordult.

Nehéz ugye, elhinni valakiről , hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk. 

Hát ennyivel is be kell érje az ember, ha csak egy bárki-akárki. Mert, Esterházyval szólva: ” kutya dolog úgy hazudni, hogy az ember nem tudja az igazat. 

 

Igen, igen, sokat tanultam!

Törött-szarvú bikának megmaradt a vágyakozás a  talán soha már el nem érhető, pedig  felismeréseik által végre bölcsen és jól  megfogalmazott ,és több, mint  megálmodott-együtt-lét után!

 

A csodák többnyire  három napig tartanak. A bizalomhiány elbizonytalanít, lassan de biztosan megmérgezi minden boldogságod, az egész életed!  Akkor aztán megmarad  a társtalan társkapcsolat megannyi boldog-boldogtalan szenvedése, a  kompromisszumok sokasodó béklyói, a megalkuvások adok-kapok gyűjteménye.

Lehet ám így is boldognak lenni, de minek ?!

Végül tehát a bizalom- és szeretet kölcsönösségének hiánya miatt ostoba módon mindig minden elbukik.

HA ezt akarod még mindíg, lásd: ott tartasz, ahol: egyhelyben topogsz. Az idő meg csak szalad. Légy bátor, legyen önbizalmad, szedd össze Magad. Legyél a Magad hőse, mutasd meg Magad Kedves, bátortalan Sárkány, aki vagy!

 

Kínában egyszer egy ember nagyon szerette a sárkányt ábrázoló képeket és ruháit, bútorait ennek megfelelően válogatta össze.  A sárkányok iránti rajongása felkeltette a sárkányisten figyelmét, és egy nap igazi sárkány jelent meg  az ablaka előtt. Azt mondják, az illető ijedtében szörnyethalt. Olyan ember lehetett, aki szeret nagy szavakat használni, de másképp viselkedik, amikor a valósággal kerül szembe.

/Jamamoto Cunetomo: Hagakure/