ne tétovázzzzzz!!!!!
2009 március 28. | Szerző: amfortas
Kotorászok az emlékeim között.
Baj van a cigánnyal!
Köztársasági Elnök, ha jól emlékszem, hallgat.
Zsidóznak egyre hangosabban: hallgat az Elnök.
Nemde-bár úgy-e?
Meleg-felvonulás elátkozva: hallgat a Nagyfőnök. Vagy szólt valamit, csak én egyedül nem hallottam?
Alakul a gárda az ablak alatt, rossz érzéseid csak fokozódnak. Megnyugtat a tutiséf?
Nem emlékszem! A függönyt sem húzta félre…
Cigány vagy? Zsidó vagy? Buzi-e vagy? Liberálbolsevikbaloldalizsidóbérenc buzicigány vagy? Kisebbségben vagy ? Kakukktojás vagy? Cica vagy a szurikáták között?
Kell legyen egy ember, akinek az a szerepe, hogy megfogalmazza a tutit és kimondja, hogy baj van és tűrhetetlen , megállj , eddig és ne tovább, megvéd és kiáll melletted, bármilyen kisebbség is légy, fölhorkan, kimondja, amit a józan ész és erkölcs diktál!
Hát képzeld, van ilyen ember! Titulusa : Köztársasági Elnök ! Fölötte nincs már más csak glória!
És Neked nem kell mást tenned ám, mint bánáti bazsarózsává válnod, de talán, ha valami rokonságot tudnál felmutatni legalább…, vagy gomblyukadba tűznéd azt a kis védtelen rózsaszálat amikor verni akarnak, amikor ablakod alatt fenekednek rád és biztosítják ki a závárzatot, amikor szorítanának a rakpart széle felé, ….talán az segítene, talán…talán.
Ne tétovázz, légy bánáti bazsarózsa, míg nem késő !!!
hiányzik
2009 március 19. | Szerző: amfortas
Egy majdnem-való álom és pótolhatatlanul hiányzik.
Wass Albert – Magányosság erdeje
Ez itt a
magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem…
Valaki majd az életembe lép
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép
és különösen, mégis fáj nekem…
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki.
Valaki, akit nem ismerek
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Óramű
2009 március 9. | Szerző: amfortas
A pozitív gondolkodás nem oldja meg az összes problémád,
de másokat annyira felbosszant, hogy már csak ezért is érdemes kipróbálni… ezt olvastam a minap , és milyen igaz !!!
Azt is megfigyeltem, hogy mindazoknál, akiknek nagyhirtelen kisiklott az életük, a fájdalom düh formájában jelentkezik, mely megpróbál intelligenciának látszani. És pontosan ez a vágy, hogy intelligensek legyünk, ez tesz tönkre végül mindent. Az intelligenciát nem lehet vágyni, ahogy az időt megállítani vagy felgyorsítani sem vágyhatod… . De hopp!!! Van talán megoldás legalábbis erre az idő-problémára! Képzeljünk el mondjuk egy zsebórát , ami jelzi azt a pillanatot, amikor viselője boldognak érzi magát, s ilyenkor magától megáll, így aztán boldogságunk órája örökké tarthat. Fordított esetben pedig, amikor az óra tulajdonosán elhatalmasodik a boldogtalanság érzése, a kis és nagymutató forgása felgyorsul,és az ember úgy érezheti, az idő olyan gyorsan múlik, hogy minden szenvedés véget ér egy szempillantás alatt…. Ezenkívül, amikor az ember éjjelente békésen alszik, az ágya mellett elhelyezett órája automatikusan átállítja magát , mégpedig úgy, hogy az alvással töltött órákat mindig kivonja gazdája életéből még hátralevő órák összegéből, s így amikor az ember reggel felébred, úgy érzi, egy perccel sem lett öregebb. Ahogy így elkerülhetők, -mert pillanatok tört része alatt elmúlnak-, elillannak a fájdalmak, s azok következményeinek sincs idejük és miértjük kialakulni.
BOLDOG NŐNAPOT !!!!!
2009 március 8. | Szerző: amfortas
És nem csak ma: Minden tiszteletem a NŐKÉ !
A NŐ : SZEBB, BÖLCSEBB,….TÖBB, MINT A férfi
Új Nautilus
2009 március 5. | Szerző: amfortas
Mirci Vércica nálam töltött néhány hónapja alatt lakásomban határtalan érdeklődéssel minden szegletbe bekukucskált, a leghozzáférhetetlenebb helyekre és minden lyukba bebújt, mindent töviről-hegyire végigvizsgált- leltározott.
Legnagyobb kihívás számára egy Nautilus volt, és én naivan úgy véltem, elképzelhetetlen, hogy a közelébe jusson. Sikerült Neki! A Nautilus apró darabkáit hosszú ideje egy tálkában őrizgettem, bár nem fűztem ahhoz sok reményt, hogy egyszer valaha aprólékos pepecs-munkával összeragasztgatva sikerüljön rekonstruálnom eredeti kinézetét.
Valakim korábban kedvesen arra biztatott, próbáljam meg mégis, lesz, amilyen lesz, de viszont már nem a tökéletes Nautilust fogod látni, hanem benne lesz a kezed ügyessége, az igyekezeted eredménye, amivel egy rommá töredezett valamit újra fel tudtál építeni…, talán így még szebb is lesz szemedben. Most hát ebből a biztatásból merítkezve (meg egy régi barátom mondását is szem előtt tartva : „ nem a várból szart csinálni, hanem a szarból várat építeni művészet”) megfeszített , koncentrált szöszmötölésem eredményeképpen a törmelék egy új Nautilussá lényegült át. Íme.
No persze, ez csak egy tárgy…
BÁtortalan Sárkány
2009 március 1. | Szerző: amfortas
Féltem kiejteni Neved
Ajkaimat elhagyva földre hullt, elgurult.
Újra elsuttogtam: egy leheletnyi
pillanatra megpihent, aztán elillant megint.
Talán valahol egy virtuális térben figyel.
Jaj, én már nem merem kiejteni a Neved!
Ott vagy pedig, ahol egymásra íródnak benned
egy folyton ismétlődő elválás nyomai.
A próbálkozás egy lehetőség, a siker, vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet egyenlő a nullával, rosszabb esetben öngól.
Meddig még és mikor már, hogy nem találkozunk újra soha többé talán, mert ez napi gyötrődésszörnyűség és csodálatos, mert hisz azóta semmit nem változtál, sőt csak egyre szépül az emlék, nem rondíthat bele a szomorúság bütykös keze, hogy átformálja hirtelen találkozásunk pillanatára vidáman mosolygós álarcod keseredetté-gyűrődötté, csalódottá, megfáradtá , aki vagy talán most, de felismerni nem vélnélek, mert csak emlékeimben vagy okosan gyönyörű nekem.
Én, – naívan , azt hittem, erről a teniszmeccsről nem lehet csak úgy elsétálni. De talán igazad volt: nem az a fontos, ki csapta le az utolsó magas labdát, hanem, hogy a mai napig ott visszhangoznak a labdák…és a meccslabda tompa puffanása!
Most már hallgathatunk az énről, a mindenről és mindenkiről, amihez-akihez közös közünk volt, nem kíváncsi rá senki. Az elgurult szavakat összeszedni: fölösleges fáradság. Ha olykor kérdezne is Rólunk bárki, a válaszaidban minden határozatlan névelő én vagyok.
“Történt Egyszer, réges-rég, hogy Töröttszarvú Bika Zord Sárkánnyal átsétált Életük egy rövid szakaszán, (nevezzük talán zebrának azt az egy fénytöréses fény-évet) És, Mivel Zord sárkány jobbra ment, Töröttszarvú Bika pedig balra, elköszönésképp Zord sárkány puszit adott Töröttszarvú Bikának….” Töröttszarvú Bika nagyon meglepődött, hiszen Zord Sárkány még sosem adott búcsú-puszit. Azóta sem…
Később ráébredt, hogy a búcsúpuszi nem szeretet, de még kevésbé szerelempuszi, az csak egy sallangmentesen egyszerű zord …de azért: határozott búcsúpuszi, Azonban: a zord mégis inkább bátortalan, a sárkány pedig valójában csak egy vállra vetett tattoo … Lehetett volna ez a tetova inkább egy tétova nyúl! na jó, harcinyúl…
Törött-szarvú Bika nem volt általában törött-szarvú, Zord Sárkány mellett azonban többnyire annak érezte magát. A bizonytalanság fő oka sokszor a bizalom hiánya. A látszat-boldog együttlét mögül vizsgálódó tekintet tükörbe nézve gyengének véli meglátni magában a másikat. Van ennek másik olvasata is. a szeretet és még inkább a szeretet hitének hiánya. A “nem tudom, szeretem-e?” bizonytalansága által életben tartott bizalmatlanság…
Érdekes dolog ez; amikor a másik távol volt és csak esetleges- majdhogynem telepatikus eszközök maradtak a kapcsolattartásra, különösen erősnek érezte a szerelmi kapcsolódást, s ez a bizonyosság a várva várt találkozáskor öltött testet. A boldogan felé szaladó másik olyankor kicsinek, törékenynek, szürkécskének tűnt, de éppenséggel nagyon szerethetőnek és ebbe semmi bizonytalanság nem merülhetett fel.
Aztán a búcsú, ahol a szerelem,-sőt a szeretet sem volt már jelen, ehelyett magabiztos határozottság… (hát igen: a zord sárkány…) sugárzott a vágyott nő felől, -akkor magasnak, erősnek, hidegnek és zordnak láttatta magát. S vele szemben ott állt letaglózva, megsemmisülve, törött szarvakkal – hűtlen szavakkal leforrázva a férfi…
Mert volt egy Nő, aki szakításra kényszerítette, és megtanította arra, milyen félelmetes hatalma van a másik fölött annak, aki már nem szeret. A Nő egyszer nagyhirtelen kimondta: “Te férfi, én félek tőled”. És a férfi azonnal távozott. Persze, voltak előjelek a Nő dilemmái és bátortalanságai mellet is , mint az a tény is, ami napvilágra bukkant: egy másik Ő is közrejátszott, mint eltitkolt viszony, miközben a fiú megjátszotta magának a hülyét, vakot, és naívat, de az a nyilvánvalóan előre kitalált mondat , ami arra vallott, hogy a Nő – hatalmának birtokában- már ki tudja számítani a férfi legérzékenyebb pontját: hát ez tette be végleg a kaput.
” Én félek Tőled. Kezdettől fogva . Egy éve egyfolytában” Ennyi elég volt a férfinek, hogy aztán azóta is, lebénult idegen legyen a megfejtett világban. Volt, hogy magányában görcsösen ismételgette ” Jaj, de fáj! Kurvára fáj” Majd azt is néha hozzátette: ” Jaj, de kurva jó, hogy fáj”, mert gyors alkalmazkodó képességével még élvezetet is talált abban, hogy ő mennyire meghibbant. Aztán segítségül hívta még az írást. Azzal távol tudta tartani magát a valós eseményektől. Hogy majd később megírja őket.Hogy majd megírja a nagy regényt, majd, majd…
Végül annak a Nőnek csak a körvonalai maradtak meg és a hangjának, mozdulatainak, szemöldökrajzának emléke. A férfi felgyógyult talán. A Nő gyaníthatóan másképp gondolta és gondolja ma is, meggyőződésévé válhatott, hogy helyesen döntött, amikor más utat választott akkor ott, a zebránál jobbra fordult.
Nehéz ugye, elhinni valakiről , hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk.
Hát ennyivel is be kell érje az ember, ha csak egy bárki-akárki. Mert, Esterházyval szólva: ” kutya dolog úgy hazudni, hogy az ember nem tudja az igazat.
Igen, igen, sokat tanultam!
Törött-szarvú bikának megmaradt a vágyakozás a talán soha már el nem érhető, pedig felismeréseik által végre bölcsen és jól megfogalmazott ,és több, mint megálmodott-együtt-lét után!
A csodák többnyire három napig tartanak. A bizalomhiány elbizonytalanít, lassan de biztosan megmérgezi minden boldogságod, az egész életed! Akkor aztán megmarad a társtalan társkapcsolat megannyi boldog-boldogtalan szenvedése, a kompromisszumok sokasodó béklyói, a megalkuvások adok-kapok gyűjteménye.
Lehet ám így is boldognak lenni, de minek ?!
Végül tehát a bizalom- és szeretet kölcsönösségének hiánya miatt ostoba módon mindig minden elbukik.
HA ezt akarod még mindíg, lásd: ott tartasz, ahol: egyhelyben topogsz. Az idő meg csak szalad. Légy bátor, legyen önbizalmad, szedd össze Magad. Legyél a Magad hőse, mutasd meg Magad Kedves, bátortalan Sárkány, aki vagy!
Kínában egyszer egy ember nagyon szerette a sárkányt ábrázoló képeket és ruháit, bútorait ennek megfelelően válogatta össze. A sárkányok iránti rajongása felkeltette a sárkányisten figyelmét, és egy nap igazi sárkány jelent meg az ablaka előtt. Azt mondják, az illető ijedtében szörnyethalt. Olyan ember lehetett, aki szeret nagy szavakat használni, de másképp viselkedik, amikor a valósággal kerül szembe.
/Jamamoto Cunetomo: Hagakure/
Elrepült a madárka
2009 március 29. | Szerző: amfortas
„Ha csak egyszer is, szerettem volna megtudni, milyen az, ha bőven eleget kapsz. Mint amikor teleeszed magad pukkadásig, és azt mondod : köszönöm szépen, jóllaktam. Csak egyszer, egyetlenegyszer is elég lett volna. De ők soha nem adták meg nekem…. ezért úgy döntöttem, majd én keresek magamnak valakit, aki az év minden napján teljes erejéből szeretni fog engem.
Hihetetlen – mondtam őszintén. – És sikerült ?
– Nehéz kérdés- mondta Midori, majd a füstöt bámulva gondolkodott egy keveset. – Talán azért, mert túl sokat vártam, a tökéleteset akarom. Ezért olyan nehéz.
– Tökéletes szerelmet?
– Nem, azt még én sem kívánom. Amit én akarok, az egyszerű önzés. Tökéletes önzés. Például feléd fordulva csak annyit mondanék, epertortát akarok enni, mire te mindent félbehagyva elrohansz, hogy megvedd nekem. Kifulladva hazaérsz, és átnyújtod nekem, mire én csak annyit felelek, már nem is kívánom, elveszem tőled és kihajítom az ablakon. Ez az, amire vágyom.
– Azt hiszem, ennek semmi köze a szerelemhez – feleltem elképedve.
– De van. Csak te nem tudod – mondta Midori. – A lányoknak néha ez rettenetesen fontos.
– Kihajítani egy epertortát az ablakon?
– Pontosan. És azt szeretném, ha a fiúm ezt mondaná: értem, Midori. Hibát követtem el. Tudhattam volna, hogy közben elmegy az étvágyad az epertortától. Olyan érzéketlen és idióta vagyok, mint egy rakás szamárszar. Mit kérsz inkább, csokoládéparfét, sajttortát ?
– És utána mi történik ?
– Akkor majd visszaadom neki a szerelmet, amit tőle kaptam.
– Szerintem ennek semmi értelme.
– Számomra pedig ezt jelenti a szerelem.
/ Murakami Haruki : Norvég Erdő /
http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=2539741
Oldal ajánlása emailben
X