Az előző blog-bejegyzésem egy Babits idézettel zártam. Rájöttem, hogy az utolsó versszak mennyire jó, tehát íme :
Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kígyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új s új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.
és ehhez még kaptam egy barátomtól egy érdekes cikket is , nehéz, de szép.
Íme : http://nemlinearis.blog.hu/2009/02/08/szegedrol_szarmaznak_a_fraktalok