Kiegészítés…
2009 február 20. | Szerző: amfortas
Az előző blog-bejegyzésem egy Babits idézettel zártam. Rájöttem, hogy az utolsó versszak mennyire jó, tehát íme :
Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kígyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új s új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.
és ehhez még kaptam egy barátomtól egy érdekes cikket is , nehéz, de szép.
Íme : http://nemlinearis.blog.hu/2009/02/08/szegedrol_szarmaznak_a_fraktalok 
tudás és megértés
2009 február 16. | Szerző: amfortas
Tudás és megértés
Életünk során igyekszünk arra a képességre szert tenni, hogy a világ jelenségeit leképezzük , megmagyarázzuk, magunk és adott esetben más számára is, érthetővé tegyük… Jó lehetne igazán tudni , feldolgozni, érteni azt amit a természetes környezetünk és embertársaink felől kapunk. Mert a megfelelő értelmezés eredményeképp találhatjuk meg helyünket a világban , tudunk alkalmazkodni sőt, együttműködni. Persze a puszta tudás önmagában még nem elég, mondhatnám , fabatkát sem ér. A megértés jelenti a mélyebb feldolgozást. Manapság egyre többet tudunk, dől hozzánk az információ, alig tudunk félreugrani, de… mennyit értünk meg ebből úgy igazán? Mennyire vagyunk érettek és bölcsek, az információtömeg használatához? Végére tudunk-e jutni az analizis-szintézis folyamatnak, vagy az információk tömege , amiket keresünk, (vagy csak úgy utazunk rajtuk), inflálódik és nem gyarapítja hasznos tudásunkat (hiszen úgyis ott van a google-n, hamar megtalálható).
A tudás és megértés. Sok mindent tudunk, sejtünk, olvasunk, látunk a szerelemről, de csak akkor érthetjük, ha magunk is átéltük. Megértjük hamar, ha részeseivé válunk. És akkor bizony még mindig nem tudjuk, milyen mély a szenvedély, ha nem volt még addig benne részünk, hogy tudjuk mihez mérni.
Kétféle elménk van: egy gondolkodó és egy érző. Belső életünket e két, mondhatni ellentétes agytevékenységnek elegye alakítja. A racionális gondolkodás tudatos, jellemzi a nagyobb figyelem-összpontosítás, elmélyedés, latolgatás. De párhuzamosan létezik a megismerésnek egy másik lehetősége: az indulatos, heves, illogikus: az érzelmi elméé. A két lehetőség tehát az ész és a „szív” : mélyebb meggyőződésre jutunk, ha valamit a szívünkkel is tudunk, mint ha csak a racionális elménkkel dolgoztuk fel. Ha ez szoros harmóniában működik, az érzelmi és racionális tudás egymásba fonódva igazít el jól az élet dolgaiban. Ez a harmónia egyben az érzelem és értelem örök egymásnak feszülésével jár. Jó-e ha ezt egyszerűen tudomásul vesszük? Kontroll alatt tudjuk-e, vagy akarjuk- e egyáltalán tartani ?
„ Az én tudósom tudja ezt bizonnyal,
nem fog kergetni régi délibábot,
okosan megelégszik a viszonnyal,
amely az észnek jelzi a világot
s a valóság jeléül a haszonnal:
ezenkívül más lényegig ki látott?
ami remélhetetlen, nem reméli:
a viszonyt tudja, a lényeget éli. „
/Babits Mihály: Hadjárat a semmibe,( 1913)/
ps.:Ezt a bejegyzést az erdélyi Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702) által tervezett JANSON ANTKVA betűcsalád digitális Book Antikva néven használatos változatával írtam.
nézőpont
2009 február 8. | Szerző: amfortas
Az épp aktuális szerelem és a nagy Ő között nagy különbség van. Az első csak gerjedelem, a másik kozmikus kapocs. Mert Ő az egyetlen, az igazi, a lélektársad. Szerelmes lehetsz számtalan másikba, mondhatod és hiheted mindre, hogy ők azok, de ezek csak állomások, mérföldkövek. Végül úgyis kiderül, hogy megint nem ő volt az, hanem csak hasonlított rá. És ahogy te keresed Őt, Ő is ugyanúgy keres téged. Az is lehet, hogy már ismered,
de még nem értetek meg egymásra és hosszú évek múlva ismeritek fel igazán egymást. Természetesen nem ő a megtestesült tökéletesség, butaság ezt hinni. Inkább azt mondanám, ő a hozzád legjobban illő, a másik
feled, a részed. Nem kiválasztani kell egyet a sok közül, hanem újra megtalálni, felismerni azt, aki mindig hozzád tartozott és akihez mindig tartoztál. A külseje pedig részletkérdés, nem véletlenül különböznek az
ízlések. Úgyis olyan, amilyenre vágysz, hiszen nem véletlenül vágysz pont olyanra. Aki pedig kompromisszumot köt és megmagyarázza magának,
hogy a szerelem úgyis elmúlik, ez törvényszerű, az nem csak magától veszi el a boldogságot, de a valódi párját is elzárja magától és valaki más párját is elveszi, így máris négyen lesznek magányosak, ha mégoly nagy is a tolerancia, meg a szeretet. Szerintem a szeretet a barátoknak, rokonoknak való, a Párodat szerelemmel szeresd! Ha már nem érzed a szerelmet, akkor nem ő volt az Igazi. Mert Őt sohasem unhatod meg!
tévedés?
2009 február 24. | Szerző: amfortas
Adott egy szép, okos, nagyvonalú, kulturált ember, (nő vagy férfi, mindegy) tele lendülettel, lelkesedéssel életigenléssel, tervekkel lelkesedéssel. És : szeretettel, sőt, akár szerelemmel. De egyszer csak minden belőle fakadó lendület, lelkesedés elapad, kiszikkad belőle a vágy, és egyszeriben csúf, sekélyes, kifejezetten ostoba, önző emberré válik. A tervek tervek maradnak, a lelkesedést, lendületet átveszi a pótcselekvések sorozata, már csak gépiesen végzi dolgát, kötelességszerűen tesz-vesz, „gondoskodik”, szeret. A boldogság egyetlen akadálya már csak a valóság. De az rátelepszik, mindenhol ott türemkedik, minden gondolatát megerőszakolja, még álmait is kockás füzetlapokra írja. Félretolná a gondokat , gyűlnek az elintézendők, a papírhegyek, a számlák, de most jobbára más, fontosabb dolgokra kell koncentrálnia. No persze inkább csak elhanyagolja tennivalóit, lézeng a világban, céltalan célokat beszél be magának, így fontostalankodik, s a látszat mégis az, hogy fut, rohan, intéz, telefonál, mindenkihez van egy-két szava. De ezek már nem azok a szavak, nem a lelkesedés, lendület, nem a szeretet szavai. Ilyenkor egyszerűsödnek le és keményednek meg ám a dolgok: a mérlegelés szigorú döntésekhez vezet, a bölcsesség utat törni látszik az érzelmek felett , az adok-kapok számokká lényegülnek át. De számba veszi a környezetét , kapcsolatait is, azokat is képes a tökéletes ember felsőbbrendűségével minősíteni, mert ez is hozzátartozik belső összetörtségének önbecsapásszerű ellensúlyozásához. Egyedül van, ezt akarta és egyedül maradt. Mert talán csak a magányosságban van biztonság. Tévedés? Az élet része. Csak a kérdésre, hogyan reagáljon rá, nem találja a helyes választ. Mert ilyenkor nehéz ésszerű válaszokat adni. Az ésszerű válasz mindig nehéz és egy törött lélek nehezen vállalja fel , nehezen viseli el a nehéz válaszokat. Hiszen már a kérdésfeltevés is nehéz . Tehát a boldogtalanság? Az elveszett remény boldogtalansága? A majdnem megtalált boldogság halványuló reménye?
Ha újrakezdhetné, újrakezdené?
ma ebből meríts erőt 🙂 :
http://www.youtube.com/watch?v=1QQzbCmlZM4
Oldal ajánlása emailben
X