irígy idő

2008 december 11. | Szerző: amfortas |

 

A külső megérint , a belső megfog…. mekkora órmótlan sablon! Van valaki, aki nem így közelíti meg az ismeretlent? Még a virtuális ismerkedés is először képet követel… Külcsin és tartalom. De felülírja-e a tartalom a külcsint? Vagy talán a kettő összhangja, amit értékelünk? A belső:  a lélek, és annak megmutatkozása a külvilág felé, ezek összhangja: a nyíltság, őszinteség, kulturáltság, a belső szenvedély, ami engem megérint, és egyben megfog (és ez sajnos nehezen lelhető fel a mai világban. Nagy nagy jelentőséget tulajdonítok neki !) A kulturáltság  nem feltétlenül műveltség és mégannyira nem okosság, de viselkedésbeli bölcsesség mégis. A külső számomra a belsőt nagyban tükrözi, így tudok szépnek látni embert, akinek belső értékei megfogtak. Aki más szemében talán rút, annál tudok felfedezni és megszeretni apró  külső hibákat : egy nagyobbacska orrot, szeplőt, félős görbe tartást, enyhe szégyenlős de határozott járást , ritkulgató dús hajat… Az egyéniség kifelé megnyilvánuló jelei, a belső hozzátartozói.   És ha valaki plasztikára vetemedik (ami szíve joga) becsapja magát és főleg azt, aki őt ismerte, ismeri vagy ismerni vélhetné. Vagy tartozhat ehhez egy belső változás? Hozzá tud-e igazodni egy  mesterséges külső beavatkozáshoz a belső egyéniségváltozás?  Igazodni tud a lélek a külső megváltozásához ?  Hova lesz a belső  kifelé tükröződésének hite számomra, vagy hinnem lehet-e még itt valamiben? Vagy már a belsőt, a lelket illetően is csak illúzióim lehettek és azok által becsapva szédelgek a vak világban tudattalanul ?    No és a másik panel: a szem: a lélek tükre.

Milyen törékeny tükör! A szép szemek ígérete… A meleg barna szemek… pedig  az születési adottság, megbújhat mögöttük egy megfagyott lélek, és itt már csődöt mondhat az első benyomás ébresztette vonzás, sejtés, megérzés…  Lehet azonban egy kihívás is: ki tudom-e bontani a bezárkózott lelket, fel tudom-e olvasztani a megfagyott melegséget, tűzre tudom-e lobbantani a már elhalványuló  szenvedély alig-parazsát? És egyáltalán: érdemes-e? Vagy : van még erre erőm és esélyem?  Hihetek e a szép szavaknak, ha nem látok mögéjük, sejtéseim  netán félrevezetnek, beleképzelek a fejbe ott nem, vagy alig létező vagy csak gondolati síkon szépelgő lelket, érzelmet? A zene fülemnek zene a lelkemnek. Más hogy van ezzel? Magyarázni szeretné a zenét vagy csak zene füleinek, különösebb ismeretei vagy magyarázat nélkül is érzelmeket  ébreszt benne? Ha  Valakivel erről tudok egyet-érteni, s nincs szüksége kivetítőre, talán már jó úton vagyok, ha keresek.   Aztán van az az “egy hullámhossz”… na, az egy külön strófát érdemelne. De  lényegében ez is csak akkor igazi, ha interferál, azt meg gyakorta észre sem vesszük, vagy, ha mégis, mindjárt túldimenzionáljuk.

MÁS, ami eszembe jutott most nagyhirtelen: mert  a karácsony közeleg. Életem, ahogy berendeztem , kialakítottam,  környezetemmel, barátokkal kibéleltem, magán viseli magányom élet-tartalmát, amit tulajdonképpen többnyire élvezek. Mégis, amire vágyom, az egy közösség, nevezzük akár családnak, ahol a szeretetet adok-kapok nem méricskélés tárgya, hanem természetes velejárója kellene legyen életemnek. Ezek ideák, és nem sok esélye van az embernek, hogy ráleljen dédelgetett ideáira, az idő pedig gonoszul elsiet és nem várja meg, hogy a magam komótos , hebehurgya módján megtaláljam…Bár én fölöttébb megbecsülöm a vágyaimat. Ehhez képest  idén nem sütök karácsonyra bejglit .

// Hervadt már ligetünk, s díszei hullanak.
Tarolt bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrint, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.//

Berzsenyi : közelítő tél