Meditációim 1.

2008 november 21. | Szerző: amfortas |

                                  

                                            agyszkennelek J

A meditáció nagyjából arról szól számomra, hogy lassan tágítom a tudatom, úgy, hogy semmit ne tegyek, semmi ne történjék velem, amiről nem tudok. Úgy kezdem, hogy bezárkózom, mindent kikapcsolok, csak ülök és semmi akaratlagost nem csinálok, érzem, amit érezni lehet és semmi egyebet. Így elérem azt, hogy tudom, én mit csinálok, gondolok  és azt is, mi történik velem. Ha észlelem a differenciát, jó úton vagyok. Nem az történik tehát, hogy azt gondolom, ami csak úgy eszembe jut, hanem tudatosan vizsgálom az előhívott gondolataimat. Így észreveszem a nem odaillőt. Tudatosan gondolkodom és mintegy kívülállóként felül tudom vizsgálni a gondolataimat, gondolkodásmenetemet. Ha ebben az állapotban jutok tudatom mélyebb régióiba és gondolom át életem problematikus szegmenseit, képes lehetek kívülállóként rálátni önmagamra és kritikusan vizsgálni, vajon én mit teszek, tettem rosszul, hogy problémás helyzetbe kerültem. Egyfajta mély-önelemzés. Föl fogom fedezni magamban az esetleges szerepjátszmát, amibe talán belekényszerültem, talán a körülmények elnagyolása miatt nem tűnt fel, vagy nem akartam magamnak sem bevallani, hogy szerepet  játszottam egy helyzetben,  amit nem mértem fel kellőképpen, és mert esetleg másra figyeltem, mint a fontossági sorrendem  ezt megkívánta volna,  egy félig-meddig tudatos szerepformálással  elmaszatoltam a kezelendő felületet. Így aztán a valódi problémák rejtve maradtak és homályosak még számomra is és legfeljebb áttételesen jelentkeztek, ennek megfelelően rossz megoldásokhoz vezettek. Sorsom foglyának éreztem magam sokszor és így még nehezebben esett kitörnöm azokból a negatív viselkedésformákból amiben ekképpen belekényszerítettem magam. Ahhoz, hogy kilépjek ebből a kényszerpályából, olyan katarzisra és önelemzésre volt szükségem mely önelemzést ezután a katarzis után nem teremthetett meg kívülről senki, ezt a célt szolgálta legjobban meditációm. Ha ezt így most már leírom, -jószerivel magamnak-, már túljutottam tehát nemcsak az önelemzésen, hanem a következtetéseim tudatosulásain is. Levetkőztem magam legbelűl és most ez kezd áramlani belőlem kifelé. A tüdőm már szellőztetem, mától ismét nem dohányzom 🙂

                                           

                                  Csak Test. Csak Lélek. Nem is olyan nagy dolog