dohányzom

2008 november 16. | Szerző: amfortas |

 

Kissrác koromban édesapám kapcsolatainak köszönhetően  jelentős mennyiségű  indiai cigaretta halmozódott fel kamránkban, s mivel szüleim csak esetlegesen gyújtogattak rá, igen lassan fogyott. Kóstolgattam , könnyű, illatos cigi volt, hamar rá  lehetett szokni. Nemsokára a gimi hivatalos cigibeszállítójává váltam, a folyosókon érezni lehetett egy idő után a wc-kből kiszűrődő parfümös cigaretta illatát. Később aztán, mikor elapadt ez a forrás, egy  francia kapcsolatom révén átnyergeltem a caporal dohányra,  Gauloises-t szívtam, s ha csak füstszűrőshöz jutottam, letörtem a füstszűrőt. Erős dohányos lettem.  Később, már az egyetemi éveim alatt, s után visszavettem, egyre kevesebbet szívtam, de leszokni nem tudtam igazán, olyan kocadohányos-félévé váltam, mígnem egy szomorú eseményhez hirtelen meggondolásból hozzákötöttem elhatározásom, hogy többé nem gyújtok rá. Mondhatom, sikerült, eltelt tíz év és nem tudott egy szál sem megkísérteni, kiálltam  a próbát. Ezenközben valahogy mindig olyan kapcsolatokban voltam benne, ahol a másik dohányzott, és talán önző módon azt reméltem, a kedvemért leszokik kicsit, mert az mégsem mindig olyan kellemes, egy hamutartóval csőrözgetni, de a másik Ők eddig soha nem jutottak el… Néha meg is fogalmaztam: vajon érek-e annyit, hogy valaki  a kedvemért ne gyújtson rá. Pedig  a másik egészsége iránti aggódásom is benne volt picit ezekben a csendes kis óhajokban. Aztán fordítottam: ha már nem  fog leszokni  a Másik, aki fontos nekem, hát nem bánom, és akkor én is jobban viselem, ha néha  vele együtt gyújtok rá…így szép lassan visszaszoktam, és néha élvezetem is lelem benne. Mondom közben néha magamnak megnyugtatásul, hogy végül is, annyit szívok csak, amennyi jólesik. Nem igazán tudom azonban,  vajon szeretem-e , vagy gyűlölöm a cigarettát, az ízét, az illatát, meg az állapotot amelyet a nikotin elő tud idézni nálam. Ha megtudom, hogy gyűlölöm, akkor lehet, hogy rosszabb lesz, tehát nem kutakodom. De azért mostanában el-el határozom, hogy lesz egy utolsó cigi és leszokom ismét. Azt hiszem, jobban esik a cigaretta, ha az utolsó. A többinek is megvan a maga aromája, de nem olyan nagyszerű. Az utolsónak az önmagunk fölött aratott győzelem s az erő, egészség reménye adja meg az ízét. A többi azért kellemes, mert ahogy rájuk gyújtunk, mintegy hitvallást teszünk a szabadság mellett – az eljövendő egészséges élet reménye is megmarad, csak épp eltolódik egy kissé. Az utolsó cigaretták boszorkánytánca mintegy körülöttem leng jó ideje. Az elhatározás ugyan már nem olyan erős, és gyöngeségem is nagyobb megértésre talál másra dekoncentráló lelkemben.  Bátran elmondhatom azonban: egy idő óta sok olyan cigarettát is elszívok, ami nem az utólsó…J

Bár, mint ahogy Goldoni öreg felcsere mondta, végül szeretnék egészségesen meghalni, ha  már egész életemben egészségtelenkedtem.