mindennapom

2008 november 12. | Szerző: amfortas |

  

Hidegvér, bátorság  vagy önfegyelem ?

 

Mostanában egy kicsit fáradok a mindennapos kockadobálástól. Már nem őszülök ugyan tovább, de az a plusz  adrenalin nem hiányzik valahogy. Talán telítődtem, pihennem kellene. Már a könyöktörésem sem a régi 🙂 Esés ugyan, de ezegyszer nem bevállalás eredménye. Érdekes, ha az ember valamit bevállal, kevésbé fáj, ha elbotlik benne. És az ember teste is attól fárad el leginkább, amit nem jókedvében csinál, amikor olyan dolgokat tesz, amire  nem vágyódik őszintén, amik nincsenek összhangban lelki irányvonalaival, ami gépies robot, nem lelkesíti, nem ösztönzi semmire, semmi, nulla, nincs tétje a dolgoknak, csak a büdös rutin visz , toszigál előre, vagy fenntartja a helyben totyogást. Nemcsak álmosít, mert unom, de fáraszt. A mindennapos szürkeség, az unottan végrehajtott rutinfeladatok, a pótcselekvések láncolata kikezdi a testet-lelket, szép lassan, észrevétlenül rátelepszik, mogorvává, rosszkedvűvé, később keserűvé, cinikussá tudja tenni az embert. És akkor  már egyfolytában csak megbotlik minden fűszálban , és mindene fájni fog. Beteg lesz. És a pótcselekvések : a menekülés magunk elől, a gumicsontok, a látszólagos örömszerző pillanatok, mint az evés öröme,- mert csak az az enyém, amit megeszek- de milyen jó is az!!! Eszemiszomeszemiszomcsámcsámnyámnyám. Aztán a vásárlás ámokfutásai, amikor begyüjtjük a csecsebecse felesleges dolgokat,  ruhát, cipőt, amit majd egyszer- de igazán soha – fel nem veszünk, a kütyüt, amit a szép csomagolással együtt akár a kapu alatt kukába dobhatunk, mert addigra már tudjuk, hogy soha nem fogjuk használni, de akkor, ott a boltban szépen csillogott …  És mindig érnek például olyan apró örömök, hogy pénzt találtam az egyik zsebemben,  bejött a munka hálapénze, avagy felfedeztem a rég várt barátot, hisz ma rám mosolygott , még mintha kacsintott is volna? Ja és az emberi kapcsolatok rutinműveletei, a “barátkozás”, meg a partnerkeresés  pótcselekvései… és gyűlnek, sorakoznak a kompromisszumok. Pösze, de tud beszélni, maci, de okos, kicsi, de nagy ahol kell, /a lelke-úgy értem :-)/ , humora nuku, de gyerekszerető , nem tud hejesirni de tud főzni, vasalni , a havon nem él meg de a vitorlázórepülései során még nem zuhant le (igaz, fönn sem maradt ) lényeg hogy szeressen és szórakoztasson. Ja, ha ez elég, akkor tényleg elég. A többi az én magánügyem és de jó nekem. Zárt belső világaimban magammmal kell csak megosztanom örömeim, gyengeségeim, ábrándjaim, álmaim főztjeit. Magamnak osztom a szeretetet-szerelmet, még ha talán nem is annyira szeretem magam, de ennyit biztos megérdemlek. Mert például: szeretem a fogkefémet,( mire mennék nélküle!), azzal álmodtam és lám : ma reggel is elsőnek Rá gondoltam..:-)