Mindennek ára van
Mikor tudatosul benned , hogy teljes jogú tagja vagy az egymást, a környezetedet, a természetet manipuláló felnőttek gyülekezetének, el kell döntened, milyen úton haladj, hogy boldogulj a katyvaszban, ami életteredül adatott. Megalkuvásbó, kényelemből, vagy félszből talán, de sodródhatsz a tömeggel. Vagy alkalmazottként szolgáltatod ki magad? És, ha nem alkalmazott létformát választasz, mert , ezért vagy azért, de a függetlenséged , szabadságod és önmagad és/vagy mások számára kell bizonyítanod erőidet, akkor belekerül életed egy kényszerpályába , ezzel pedig egyfajta szingli életformába. És ez kegyetlen játék. Állandóan az az érzés lappang benned, hogy rá vagy téve egy lapra, két lábon járó kockázat vagy, ezt pedig úgy kell játszani, hogy a lehetséges környezeted ( barát, család, gyerek ) ne érzékeljen ebből a rizikós életjátékból semmit lehetőleg közvetlenül. De mivel Te választottál, egy lapra teszel és tartanod is kell ezt a rizikószintet, hogy ne bukjál vissza szürke kispolgári , alkalmazotti, kitartottféle létformába. Ma erre sok az inspiráció, többnyire a kényszerösztönzők és többnyire természetesen anyagi kényszer-ösztönzők . Van persze ebben valami szenvedélybetegségféle is, mint egy drogfüggőség, ez tartja fenn az adrenalin-szinted, mert ettől lehetsz menő, sikeres, mikor másnál okosabbként asszisztálhatsz annak vegetálásához, bukásához. Az átmeneti csóreszséget , ezer stresszhelyzetet vállalva törsz előre és alig van ennél fontosabb, hogy az előtted lebegő célt elérni reméld. Miközben kifelé magad okosságát fényezed , mutatod lezserséged, könnyedséged, toleranciád a számodra amúgy felesleges más felszínek iránt.
De itt nincs idő és türelem a társra, nehéz őket kibírni, legfeljebb megtűrni és beleintegrálni lehetséges a saját vesszőfutásodba. Vele is csak eggyel többen lennél, de ha nincs elvárás és nincs szerelem, lelki bonyodalom, szenvedély, akkor maradhat. Nincs őszintén, harsányan kimondott szeretet-szerelem, de köszönet, hála sincs semmiért . Mert ő csak van. Ha már több akar lenni, mint van, akkor nyomul, teherré lényegül át és könnyű bizonygatni, hogy nem több. Sőt , kevesebb. Szinte észrevehetetlenül billen a mérleg, gyűlik az adósság, aztán egy ponton ha becsap a villám, minden borul, mert borítható és gáncstalan lovagként kerülsz ki a sztoriból,- no meg ismét ott a szabadság (önbecsapása).
Meg amúgy.. a „lebegők” csak egyedül szeretnek kombinálni. A nagy kaland ára a tömény magány.
A depresszív magány, az elvállalt szabadság-magány, a függetlenség ígéretű lélekpusztító magány.
Van persze erre is gyógyszer, többnyire frontális támadás a humán emóciók tárháza, a homloklebeny ellen, egyfajta vegyi lobotómia, egy pirula, hatása az érzelmi közömbösség. Ha a rosszkedv eltűnik attól azonban nem lesz jókedv.
Van aztán ez ellen pótszer persze sok , pótcselekvés , álbarátkozás, futó kapcsolat, jótékonykodás, kutya-macska-gyerekmenedzselés.
Persze, az kezdeti nehézségeken túl lehet jutni, hogy akár élvezhető is a helyzet, nincs kapcsolati függőség , de van hűvös távolságtartás, társasági élet, belemerítkezés a nagyvárosi humánzaj kiválogatott szegmenseibe, „mélybeszélgetések” az élet értelméről, bármiről, amivel okosság van fényesítgetve, de a problémák nagy ívben kerülése is tanácsos ám, mert ugye, már megégettük magunkat és tudjuk , hogy az hogy fáj! (tudjuk, azért, mert nagyon okosak vagyunk:-)
És nincs a szenvedés amit a szenvedély tud okozni, mert már talán elméletben sincs szenvedély, olyan mélyre elástad. De ott a lázas kapcsolatkeresés és analizálás-mérlegelés a végtelenségig a hogyantovább margóján lévő társkapcsolatról. Mert az margón marad,mert meg nem engedhető luxus, hogy több legyen, partnerré , élettárssá nemesülhessen.
Legbelül csak Te vagy. Soha senkivel semmit nem megosztani !
Egy idő után azonban valami kínos kezd lenni : a deficit. Sokasodik a pótcselekvések száma és gyűlik, gyűlik a deficit.
A fontos a nagy EGO az egzisztencia-építésben tárgyalásokkor, munkabeszélgetéseken egyéb csatákban… mert minden helyzet csatajelenet… És közben igyekezni elkerülni az önmagaddal való találkozást. A deficitekkel való szembesülést.
Jégcsappá vált, többnyire cinikus emberek. Jó, mert már nem lelkiznek és rossz, mert már nem azok az emberek. Idegenek. Idegenek, akik „ élvezik” az életet, nagykanállal eszik elméletben még a desszertet is. És nem szeretik, ha sajnálják őket, mert miért is kellene? Szépek , okosak, menők, vagányak, lezserek, irígylésre méltón szenvedők. Próbáld, – ha van esélyed-, inkább szeretni, úgy ahogy Ő szeretné igazán! (már,ha Ő maga ezt meg tudja fogalmazni egyáltalán) Talán akkor egyszer őszintén elfogadja, mert…, és… valamint hátha:-)
akinek nem inge, maga esik bele. Az Amasonit az pedig nem egy drága kő.
még valami: http://www.nlcafe.hu/szex_szerelem/20081007/ket_kapcsolat_kozott_-_kutyaharapast_szorevel/