Mindennek ára van.
2008 október 31. | Szerző: amfortas |
Mindennek ára van
Mikor tudatosul benned , hogy teljes jogú tagja vagy az egymást, a környezetedet, a természetet manipuláló felnőttek gyülekezetének, el kell döntened, milyen úton haladj, hogy boldogulj a katyvaszban, ami életteredül adatott. Megalkuvásbó, kényelemből, vagy félszből talán, de sodródhatsz a tömeggel. Vagy alkalmazottként szolgáltatod ki magad? És, ha nem alkalmazott létformát választasz, mert , ezért vagy azért, de a függetlenséged , szabadságod és önmagad és/vagy mások számára kell bizonyítanod erőidet, akkor belekerül életed egy kényszerpályába , ezzel pedig egyfajta szingli életformába. És ez kegyetlen játék. Állandóan az az érzés lappang benned, hogy rá vagy téve egy lapra, két lábon járó kockázat vagy, ezt pedig úgy kell játszani, hogy a lehetséges környezeted ( barát, család, gyerek ) ne érzékeljen ebből a rizikós életjátékból semmit lehetőleg közvetlenül. De mivel Te választottál, egy lapra teszel és tartanod is kell ezt a rizikószintet, hogy ne bukjál vissza szürke kispolgári , alkalmazotti, kitartottféle létformába. Ma erre sok az inspiráció, többnyire a kényszerösztönzők és többnyire természetesen anyagi kényszer-ösztönzők . Van persze ebben valami szenvedélybetegségféle is, mint egy drogfüggőség, ez tartja fenn az adrenalin-szinted, mert ettől lehetsz menő, sikeres, mikor másnál okosabbként asszisztálhatsz annak vegetálásához, bukásához. Az átmeneti csóreszséget , ezer stresszhelyzetet vállalva törsz előre és alig van ennél fontosabb, hogy az előtted lebegő célt elérni reméld. Miközben kifelé magad okosságát fényezed , mutatod lezserséged, könnyedséged, toleranciád a számodra amúgy felesleges más felszínek iránt.
De itt nincs idő és türelem a társra, nehéz őket kibírni, legfeljebb megtűrni és beleintegrálni lehetséges a saját vesszőfutásodba. Vele is csak eggyel többen lennél, de ha nincs elvárás és nincs szerelem, lelki bonyodalom, szenvedély, akkor maradhat. Nincs őszintén, harsányan kimondott szeretet-szerelem, de köszönet, hála sincs semmiért . Mert ő csak van. Ha már több akar lenni, mint van, akkor nyomul, teherré lényegül át és könnyű bizonygatni, hogy nem több. Sőt , kevesebb. Szinte észrevehetetlenül billen a mérleg, gyűlik az adósság, aztán egy ponton ha becsap a villám, minden borul, mert borítható és gáncstalan lovagként kerülsz ki a sztoriból,- no meg ismét ott a szabadság (önbecsapása).
Meg amúgy.. a „lebegők” csak egyedül szeretnek kombinálni. A nagy kaland ára a tömény magány.
A depresszív magány, az elvállalt szabadság-magány, a függetlenség ígéretű lélekpusztító magány.
Van persze erre is gyógyszer, többnyire frontális támadás a humán emóciók tárháza, a homloklebeny ellen, egyfajta vegyi lobotómia, egy pirula, hatása az érzelmi közömbösség. Ha a rosszkedv eltűnik attól azonban nem lesz jókedv.
Van aztán ez ellen pótszer persze sok , pótcselekvés , álbarátkozás, futó kapcsolat, jótékonykodás, kutya-macska-gyerekmenedzselés.
Persze, az kezdeti nehézségeken túl lehet jutni, hogy akár élvezhető is a helyzet, nincs kapcsolati függőség , de van hűvös távolságtartás, társasági élet, belemerítkezés a nagyvárosi humánzaj kiválogatott szegmenseibe, „mélybeszélgetések” az élet értelméről, bármiről, amivel okosság van fényesítgetve, de a problémák nagy ívben kerülése is tanácsos ám, mert ugye, már megégettük magunkat és tudjuk , hogy az hogy fáj! (tudjuk, azért, mert nagyon okosak vagyunk:-)
És nincs a szenvedés amit a szenvedély tud okozni, mert már talán elméletben sincs szenvedély, olyan mélyre elástad. De ott a lázas kapcsolatkeresés és analizálás-mérlegelés a végtelenségig a hogyantovább margóján lévő társkapcsolatról. Mert az margón marad,mert meg nem engedhető luxus, hogy több legyen, partnerré , élettárssá nemesülhessen.
Legbelül csak Te vagy. Soha senkivel semmit nem megosztani !
Egy idő után azonban valami kínos kezd lenni : a deficit. Sokasodik a pótcselekvések száma és gyűlik, gyűlik a deficit.
A fontos a nagy EGO az egzisztencia-építésben tárgyalásokkor, munkabeszélgetéseken egyéb csatákban… mert minden helyzet csatajelenet… És közben igyekezni elkerülni az önmagaddal való találkozást. A deficitekkel való szembesülést.
Jégcsappá vált, többnyire cinikus emberek. Jó, mert már nem lelkiznek és rossz, mert már nem azok az emberek. Idegenek. Idegenek, akik „ élvezik” az életet, nagykanállal eszik elméletben még a desszertet is. És nem szeretik, ha sajnálják őket, mert miért is kellene? Szépek , okosak, menők, vagányak, lezserek, irígylésre méltón szenvedők. Próbáld, – ha van esélyed-, inkább szeretni, úgy ahogy Ő szeretné igazán! (már,ha Ő maga ezt meg tudja fogalmazni egyáltalán) Talán akkor egyszer őszintén elfogadja, mert…, és… valamint hátha:-)
akinek nem inge, maga esik bele. Az Amasonit az pedig nem egy drága kő.
még valami: http://www.nlcafe.hu/szex_szerelem/20081007/ket_kapcsolat_kozott_-_kutyaharapast_szorevel/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Szingli… annyit ostorozzák, elemzik, kritizálják, leszólják a szingli életmódot (leginkább a pöffeszkedő házasok:), hogy már-már elhittem magamról, hogy én is örök magányra (inkább egydüllétnek nevezném) vagyok kárhoztatva, mert mindig magamra ismertem, valahányszor azt írták, hogy a szingli (amazon?) szeret egyedül lenni, eltartja magát, a pasit csavarbelövő kisegítő mukaerőnek (és a vele járó kellemesebb dolgokra) használja. Na és ezek után persze elnyeri méltó büntetését, magányosan hal meg és 5 napos holttestét kutyák falják fel (copyright by Bridget Jones).
Üzenem minden férfinak és nőnek, hogy ez nem így van (legalábbis én így gondolom és remélem). Mert igen, mi (szinglik? és/ vagy elváltak), biztosan magunk választottuk ezt az életmódot és biztosan megtaláljuk benne ami jó, szeretjük a hálószobánkat, akkor is ha egyedül alszunk benne, mert ez a mi választásunk. Azzal szemben, amit megalkuvásnak, társas magánynak, képmutatásnak, nyílt házasságnak és hasonlónak neveznek és amit mi nem tudtunk/tudunk bevállani, mert nem veszi be a gyomrunk. És egyetlen szingli se féljen attól, hogy ő már soha nem lesz képes társas kapcsolatra, mert igenis képes (szerintem legalábbis). Ha kételkedsz benne: dőlj hátra, hunyd le a szemed, engedd el magad és gondolj arra, akibe szerelmes voltál, úgy igazán. Ugye, hogy feladtad/feladtuk volna érte az eddig megszerzett jól megszervezett szingli életvitelünket? Ugye, hogy még főztünk is volna rá? Elutaztunk érte a föld másik sarkába, vártunk rá, amikor dolgozott, örültünk a sikereinek, büszkék voltunk rá. Talán ő volt az igazi, az egyik. De a bölcsek azt mondják, hogy igazi nem csak egy van az életben, hanem akár több is. És ha megleljük a következőt, aki talán végső társunk lesz, akkor máris megérte a szingli hordához tartozni. (Feltéve HA: nem esünk át utána a pöffeszkedő házas kategóriába:) hanem megbecsüljük, amit kiböjtöltünk. De legalább megpróbáljuk.)
Kedves Camomiles
Én is szingli vagyok , de mégegyszer: ez a blog magamról is szól,. Szingli fomájú életem élvezem de közben azért böjtölök, mert megismertem már egyszer az igazit és lehet, hogy nem jön el többet, de én mégis erre készülök, ezért ezt az életformát átmenetiként kezelem és nem engedem magam belefagyni. Télen persze könnyebb jégcsappá változni, de ha megvan a kellő belső szenvedélytartalék, annak kandallótüzénél jól átvészelhető a tél hidege.