a boldogtalanság halványuló reménye…

2008 október 29. | Szerző: amfortas |

                                                                     

                                 

     

Az igazi nőnek leginkább a szemét nézem, abban gyönyörködöm, de, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét…
Ha a lelke felől nézem, az első réteg a fájdalom. A múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulok bánni, akkor láthatom a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
A harmadik rétegben láthatom az öröm pajkosságát.
A negyedikben a harag villámait.
Az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását.
A hetedikben a szeretetet!
Minden igazi nő hétfátyol táncot jár, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljes, ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyedő teste, minden apró titka a szemében van. Az én boldogtalanságom halványuló reménye az az elmúló remény, hogy láthatom és szívfájdalommal , szenvedéllyel átélhetem azokat a titkokat, amit egy szem képes sugározni az együtt megélt élet során.  Amely élet részesévé boldog boldogtalanságok árán juthatok csak el, megannyi megpróbáltatás, élethelyzetek felismerése és felvállalása , örömök , bánatok megértése és átértelmezése árán, a másik lelkének , belső vívódásainak, törekvéseinek, küzdéseinek, gátlásai és csetlés-botlásainak  felismerése révén. Ezek átértelmezett, szeretetteli megközelítése és az ezzel együttlét minden rezdülése : a boldog boldogtalanság, a tulajdonképpen egyedül őszintén megélhető boldogság.    

Mert igazi boldogság nincs  szenvedés nélkül.